A mi Józsefvárosunk

631. Négyszín a Blahán

2017. május 10. - Amijo

Az elmúlt hetekben ismét aktivizálódott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, így – többek közt – megvalósítják korábbi ígéretüket és a hírek szerint űrállomást építenek Felcsútra, ennek finanszírozását pedig közösségi adakozásból oldják meg. (A beruházás iránt érdeklődők a Kutyapárt bankszámlaadatait itt találják.)

kutyapart_blaha2017-1.jpg

De szerencsére rólunk sem feledkeztek meg, a hétvégén ismét a Blahára látogattak, és a négyszín-tételes* járdafestés mellett most még növényeket is ültettek. Mint a képeken látható, a rendőrök szokás szerint megjelentek, de kivételesen nem vitték el őket, és nem lett feljelentés sem az akció végén.

kutyapart_blaha2017-2.jpg

kutyapart_blaha2017-3.jpg

A helyszínen az arra járó külföldiek most is önfeledten fényképezkedtek, szegények azt hiszik, hogy azta!, mekkora jófej város, színes a járda!  És tényleg, színes. Emeljük meg kalapunkat a Kétfarkúak előtt, ismét nagyot alkottak. És ehhez még Bözsi nénire meg a disznajára sem volt szükségük. (A fotókat a Kutyások oldaláról vettük át.)

További szép, színes napot mindenkinek!

LaMa

*A matematikában a négyszín-tétel azt állítja, hogy egy tetszőleges régiókra osztott síkot, akár egy politikai térképet egy ország megyéiről, ki lehet úgy színezni legfeljebb négy szín felhasználásával, hogy ne legyen két azonos színű szomszédos régió.

***

Az űrállomás-projekt mellett jelenleg fut a Kétfarkúak brüsszeles nagyplakátolása is, aminek hatására elkészült az idei év legsikeresebb gimis tablója. A budapesti Tüskevár iskola egyik osztálya készítette, mostanra óriásit futott a neten, nem véletlenül. (Megj.: a Tüskevár alapítványi iskola, így fenntartója nem a Klebelsberg Központ, és nem is valamelyik kisegyház működteti...)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr2512496033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása