A mi Józsefvárosunk

469. Buzgómócsing (2)

2016. január 16. - Amijo

"A pártkatona életében ne keress más logikát” (huncutkocsismáté sorozat, 8ker)

Addig is, amíg a főváros nem nevesíti, hogy ki rendelte el bírósági végzés nélkül a Simicska-oszlopok bontását – s folytatva az előző posztot – nézzük, mit írt tegnap az Index minderről. Például ezt: Józsefváros esete a Mahirral kiválóan mutatja, hogy három év alatt mennyit változott a politikai klíma Simicska körül. Kocsis Máté 2013 elején simán kitehette volna a reklámcéget, mert a korábbi megállapodás lejárt. Ehelyett még az önkormányzat reklámrendeletét is kedvezőbbre módosították. Kocsis előterjesztésére az addig 3 évben limitált „reklámberendezés”-elhelyezési időtartamot 10 évre emelték.

kocsis_plakat3.jpg

Kocsis Máté kampányplakátja egy Mahir oszlopon (2010.) Fotó: Manek Attila / MTI

Jakabfy Tamás LMP-s képviselő beszámolója szerint az történt, hogy a Mahir közterület-használati engedélye 2012. december 31-én szép csendben lejárt, és az oszlopok január 13-ig engedély nélkül álltak a közterületen. Ezen a napon bizottsági ülés tartottak, és megtárgyalták a Simicska-cég engedélyének a 10 éves meghosszabbítását. Természetesen akkor – az ellenzéki képviselőt kivéve – mindenki mellette szavazott, így a Mahir 2023. december 31-ig kapott engedélyt a Józsefvárosban. (A többit tessék elolvasni az Indexen)

De – mint ahogy azt már az elején említettük – még mindig nem tudni (?), hogy ki volt az a roppant gondos, „rendpárti városvezető”, aki csak úgy, saját szakállra utasítást adott a Simicska-oszlopok bontására. Ami akár súlyos százmilliókba is kerülhet a fővárosnak, azaz, nekünk – egyszerű adófizetőknek.

P.s.: A most megjelent Magyar Narancs is egy négy oldalas cikkben foglalkozik az oszlopok tíz éves sorsával. (Szerk.: mi ebből csak a Tarlós és Kocsis feltételezett szerepéről szóló rövid részt tesszük fel, hogy ne csak pislogjunk, mint béka a mocsárban…)

Kocsis vs. Tarlős? A fővárosi oszlopbontás mögött komoly politikai játszmák zajlanak – erre utal, hogy nem egységes maga a főváros, de a kormánypárt sem. A bontás január elsejétől történő engedélyezéséről szóló december 22-i javaslat előterjesztői között nem szerepel Tarlós István, ami erősíti azt a feltételezést, hogy az akció mögött elsősorban Kocsis Máté áll. Sőt, a főpolgármester többször kifejtette, a cég és az önkormányzat közti vitát bíróságon kell eldönteni. (Erről először október 2-án beszélt egy sajtótájékoztatón) … Január 8-án pedig inkább nem kommentálta a bontásokat a sajtónak. Tarlós vonako- dása érthető: ha a szerződés egyoldalú felbontását a bíróság törvénysértőnek ítéli, úgy a Simicskáéknak okozott kárért a fővárosnak kell helytállni – mi másból, a főváros büdzséjé- ből. Ráadásul a fővárosi önkormányzat annak ellenére állt neki az oszlopdöntögetésnek, hogy csupán néhány hónapot kellett volna várni a szerződésbontás jogszerűségét elbíráló bírósági ítéletig. Külön érdekesség, hogy a Fővárosi Közgyűlésben a bátor bontáspárti fideszes kerületi polgármesterek úgy szavazták meg a rendkívüli felmondást a főváros nevében, hogy saját kerületükben is állnak Simicska-oszlopok – összesen mintegy 400 darab – s ezeket a szerződéseket nem kezdték el piszkálni. (Lásd a poszt eleje - szerk.)

Ha Kocsis valóban átvette az irányítást, az alighanem csak felsőbb politikai akarat következménye lehet. No meg azé a szándéké, hogy a Mahír mielőbb eltűnjön a fővárosi utcákról – azért hogy más jöhessen a helyébe. (Magyar Narancs, Nagy Gergely Miklós)

***

Habony közvetített Orbán és Tarlós között – merthogy a miniszterelnök nem létező tanácsadója segített be a BKV finanszírozásáról szóló vitában. A miniszterelnök sajtófőnöke szerint a kormány továbbra sincs hivatalos munkakapcsolatban Habony Árpáddal, de a főpolgármester örül, hogy lesz megegyezés, mint mondta, Habony Árpád pozitív, jószolgálati szerepet töltött be. Ja, Orbán Viktor meg influenzás.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr738278134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása