A mi Józsefvárosunk

438. Bódis úr írta

2015. október 26. - Amijo

06.jpgUgyan most nem ide, és nem is kommentként, hanem a 8ker fb-oldalára, de mivel fontos témáról van szó, úgy gondoltuk, hogy feltesszük ide is. A felfüggesztett kerületi kilakoltatásokkal kapcsolatban osztotta meg észrevételeit, s ezek szerintünk (is) megérnek egy misét. Ugyan két napja íródott, de hátha így többen látják, esetleg olvassák. Nem is szaporítanánk tovább a szót, következzék a fentebb említett bejegyzés…

***

Eredményes népmozgalom napjainkban: Kocsis Máté jobbnak látta felfüggeszteni a kilakoltatási programját a lakosok és aktivisták fellépésének hatására

Vannak, akik visszaélnek a szociális lakhatással, ez valószínű. Ezzel az ürüggyel (inkább bűnhődjön tíz ártatlan, mint megússza egy vétkes) az önkormányzat Kocsis Máté és Sára Botond vezetésével másfél év alatt a saját közlése szerint több száz családot rakott az utcára. Olyanokat is, akik együttműködtek az adósságuk visszafizetésében. Olyanokat is, akik betegek vagy gyerekeket nevelnek. Olyanokat is, akiknek az adósságához hozzá- járulhatott a vagyonkezelő pocsék működése és az előrelátás nélkül, a javító szándékú kritika lesöprésével meghozott szabályok. Olyanokat is, akik lakhatási körülményeinek és foglalkoztathatóságának javítását ígérte az önkormányzat az EU-nak, a városmegújításra kapott milliárdokért cserében.

magdolna_kilakoltat3.jpg

A polgármester valószínűleg nem számított tiltakozásra, mert megszokta az érintettek kiszolgáltatottságát, a jobb helyzetűek közönyét, a politikustársai, köztük az ellenzéke lustaságát, az állami és EU hatóságok ellenőrzésének gyengeségét. Túl gyorsan és az önkormányzatnál megszokott hanyagsággal akartak szabadulni a tehernek tartott embe- rektől. Ami pedig nem várt bátorságot adott néhány földönfutóvá válással fenyegetett embernek, konkrét célt az aktivisták melléjük állásának, fokozódó érdeklődést a sajtó és a közvélemény részéről.

Elhomályosíthatta Kocsis Máté és Sára Botond szemét, hogy elszoktak a versenytől, és attól is, hogy meghallgassák azokat, akikre nincs feltétlenül szükségük. A kerületben nagyon kevesen mennek szavazni, és a Fidesz megtalálta azokat a csoportokat, akiket meggyőznek pár gyakran visszatérő gondolattal, a kedveskedés és a fenyegetőzés ügyes adagolásával, a kerületbe eddig bőven ömlő pénz elosztásával. Az egész lakossághoz képest ők nincsenek sokan, a megválasztáshoz persze elegen vannak, és önmagában szép teljesítmény a hatalom megszerzése. A kerületi lakók ügyeinek intézése, az intézmények lakosságbarát működtetése, a felújítások értelme és tartóssága azonban többféle képességet és nagyobb szorgalmat igényel, mint a hatalom megszerzése, ezzel pedig baj van. Meg sem lehet beszélni, mert az önkormányzatnál mindig is jellemző volt a pökhendi stílus, a hivatali munka és a politikai viták igénytelensége. A verseny hiányában pedig ez csak rosszabb lett, mivel egyre inkább megfelelőnek tartják az önkormányzati tisztviselők, hogy ha kellemetlen kérdést kapnak, ne mondjanak igazat, ne válaszoljanak, vagy személyeskedéssel kerüljék meg a választ.

Kocsis Máté most a párttársaira és a hivatalra hárítja a felelősséget, amiben részben igaza van, de ki más a fő felelős a döntésekért és a hivatal működéséért, mint ő maga és Sára Botond? Meglátjuk: a polgármester csak időt nyerni akart-e, attól tartva, hogy az egymás után nyilvánosságot kapó rémtörténetek ártanak a kerületen már régen túlmutató politikai ambícióinak? Rajtunk is múlik: pár hónap múlva, a közérdeklődés változásával, minden visszatér-e a megszokott mederbe? Vagy szorgalmasabbak lesznek a helyi vezetők és hivatalnokok, figyelmesebben meghallgatják a lakosok panaszait és javaslatait, több tisztelettel beszélnek azokkal is, akiktől nem függenek és akiknek nem akarnak tetszeni? (Bódis Lajos)

***

A Kúria önkormányzati tanácsa a Magyar Közlönyben október 21-én közzétett határozatá- val megállapította, hogy törvényellenes a józsefvárosi önkormányzat magánszemélyek kommunális adójáról szóló rendeletének az a pontja, amely szerint a bejelentett kerületi lakásbérlőknek nem kell kommunális adót fizetniük. Ezt a pontot a bíróság 2015. dec. 31-ével megsemmisítette. A döntés szerint 2016-ra 28 ezer 140 forint kommunális adót kell fizetnie annak is, aki nem magánszemélytől bérel lakást. Azaz, mindenkinek fizetnie kell, nagyon úgy néz ki, hogy nincs kivétel.

A kerületben 2014 óta van kommunális adó. Az önkormányzati rendelet értelmében eddig nem kellett ilyen sápot fizetniük azoknak a józsefvárosi lakosoknak, akiknek a kerületben bejelentett lakásuk van, valamint azoknak sem, akik önkormányzati bérlakásban élnek. Most az önkormi aggódó, felháborodott nagybácsiként mutogat a Kúriára, hogy miattuk fizethetnek majd adót a lakásbérlők. Akikért köztudottan annyira aggódni szokott. És akikkel annyira törődik. De minderről majd később, részletesen… (a Szerk.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr808024320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása