A mi Józsefvárosunk

338. Minden sarkon hanta

2015. március 16. - Amijo

Csak nem hagyott nyugodni Rimán Edina jegyzőasszony nagyvonalú válasza táblaügyben, mert ugyan közérdekű adatigénylésre – ha csak részben is – megválaszolta, hogy mennyibe is kerültek az utcanévtáblák és a kiegészítő "Józsefváros újjáépül” táblák, de ettől még nem tudtuk meg, hogy végül is az egész móka mennyibe került. Levele szerint az előbbiek 2990,- Ft+Áfa/db a kiegészítő, újjáépülős táblák pedig 2460,- Ft+Áfa/db.

ujja_tabla3.jpg

Áfával (25%) együtt a két tábla tehát 6 912,5 forintot kóstál, és sarkonként két-két tábla kerül ki. Merthogy minden saroknak két oldala van, és mindkét oldalra ki kell tenni ezeket. Azt is leírta, hogy a táblákat a kerület összes utcájában kihelyezik, illetve felsorolta azt a pár kivételt, ahová nem. Azt azonban nem sikerült megtudni a válaszból, hogy végül is ÖSSZESEN hány táblát szereltek/szerelnek fel, illetve hogy mennyi került legyártásra (későbbi cserék, rongálódás, stb.) Így aztán tényleg maradt a sarokszámlálás…

A kerületben alsó hangon is nagyjából 560 olyan sarok van, ahová ezek a táblák kikerültek/kikerülnek. Egy sarok mindkét oldalát számolva ez 1120-szor két tábla. Azaz, csak a kikerülő táblákat számolva olyan 7,7 millió forintba kerülhet mindez nekünk. Ami – lássuk be – nem is olyan sok. Főleg ha a hivatal főlépcsőjének 7 620 000 Ft-os – szintén nélkülözhetetlen – csodaszőnyeghez viszonyítjuk

***

Igaz, a teljes önkormányzati költségvetésben ezek nem jelentős összegek, de a szemléletet jól tükrözik. A közpénzek felett a FIDESZ politikusai úgy rendelkeznek, mintha a sajátjuk lenne és megy a parasztvakítás, hogy ennek így kell lenni. Akár a reklámban: haverok, buli, hanta. (Szili Balázs)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr707275925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ultimahora1 2015.03.17. 14:25:16

Én is osztom a posztíró véleményét a néhány bagatell milliócskát illetően, amit tegnap - okulási célzattal - meg is mutattam egy frissen felújított ház totál szétázott lakásában a károsult lakónak. A lakóval - akit épp az egyik önkoris vezetőhöz kísértem el, érdeklődni hallatlanba vett ügye esélyeit illetően - nem és nem tudtam megértetni, hogy ezek a milliók épp hogy őérte szórattak a szélbe, hogy a lakhatatlan odújából kilépve, mely szerény hajlékául szolgál, vigaszt leljen: a városrész amelyben lakik, gondol a jövőre, a jövőre...(bocs, de itt elakadt a régi lemez.)
Erről egy nemrégi választási plakát jut eszembe, melyen a frissen választott mosolygó polgármester képmása alá ez a szöveg került: FIDESZ - A BIZTOS JÖVŐ! Egy, valszeg az én kakómhoz hasonló megátalkodott pedig ezt firkantotta alá: NEKED!
süti beállítások módosítása