A mi Józsefvárosunk

246. Ajándék a Máténak

2014. október 08. - cbfm

06.jpgA polgi plakáton üzenget, lakók meg ugyanott visszaüzentek és használt fecskendőt ajándékoztak neki. Kocsis Máté polgármester a társadalmi problémák sajátos megoldási kísérleteivel vált ismertté – írja ma Földes András a Mindeközben mában. A szegénység kérdésére adott válasza például az volt, hogy pénzbüntetéssel sújtotta a hajléktalanokat, akik így nyilván felhagytak a rossz szokással, és gyorsan vettek maguknak lakást.

A nyolcadik kerület durva droghelyzetét pedig úgy akarja javítani, hogy kitette a kerületből a kábítószeresek segélyszervezetét, a Kék Pontot. A remek lépést köszönte meg a kerület egy lakója Kocsis Máté plakátján. (Földes András – Mindeközben ma)

kocsis_fecskendo1.jpg

kocsis_fecskendo2.jpg

Fotó: Nagy Kriszta

Nem mellékesen ma Kocsis Máté végleg pert vesztett a kirúgott hivatalnoka ellen – ezt pedig már a vs.hu írja. Ugyanis harmadszorra is a jogtalanul elbocsátott józsefvárosi hivatalnoknak adott igazat a bíróság. A volt köztisztviselőt Kocsis Máté polgármesternek írt három SMS-e miatt távolították el az önkormányzattól. A Kúria elutasította a VIII. kerület felülvizsgálati kérelmét, helybenhagyva a kártérítésként kifizetett 6,4 millió forintot. Szili Balázs itt a blogon anno ezt írta minderről…

CBFM - Józsefváros, Magdolna negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr66772201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása