A mi Józsefvárosunk

189. A Magdolna utcából 1.

2014. július 18. - Amijo

Pontosabban, a Magdolna utca tizenkettőből.Kicsit átmegyünk blogajánlóba, merthogy itt a blogon és a fészbuk oldalunkon egyszer-egyszer már szóba került, hogy az MNP III. programban résztvevő ház lakója június vége óta blogot ír a kerület hírhedt utcájában folyó hírhedett házfelújításról. A blogíró szerint lakók életveszélyben élnek, a hivatal sze- rint meg minden rendben van. Most mi megint csak olvasásra ajánljuk a Nagyérdeműnek, csak hogy tudjuk, miképpen is telnek mostanában a ház lakóinak cseppet sem izgalom- mentes mindennapjai.

magdolna12-0.jpg

magdolna12-1.jpg

Részlet a blogról:
Írnék én jót is, de ha nem "engedik
-  2014. július 13., vasárnap

Csütörtök reggel, kopognak.

-        Jöttünk felrakni a gipszkartont!
-        Sajnos, nem aktuális ugyanis még mindig DOLGOZUNK HÉTKÖZBEN!
-        Még nem betonoztak le?
-        Nem, vasárnapra ígérték, de nem jött senki!
-        Mikor lenne jó?
-        Kedd reggel 8.
-        Rendben van , akkor jövünk.
-        Lehetne, hogy tégla is legyen ne csak gipszkarton??
-        ÖÖÖÖ hát meglátjuk, persze igen.

A beszélgetés után fél órával finoman szólva is ittas 20 körüli fiúcska jelentkezett, verte az ajtót és a rácsban kapaszkodott.

-        Én vagyok a kőőőműűűves, küldött a főnök.
-        Szia! Jól vagy? Minden rendben?
-        Jöttem falazni.
-        Itt valami tévedés lesz, mert mi a főnököddel kedd reggelt egyeztettünk le.
-        Nem tudom ide küldtek.

Hát igen zajlik a munka. Egyre többen panaszkodnak, idősek sírnak, az illetékesek pedig elzavarják a panasszal élőket, mert szerintük ez teljesen normális.

***

És akkor még egyszer a blog: Az igazi JÓZSEFVÁROS. Ugye szoktatok olvasni is, ti önkormányzatban ülő, most éppen nyaraló lények?

a Szerk.

***

Röviden a házról: az E-alakú épülettömbből álló háromemeletes eklektikus bérházat 1898-ban Greiner Adolf megrendelésére építették, de tervezőjéről és építőjéről nem őriz adatot a Fővárosi Levéltár. A viszonylag keskeny épület hosszan nyúlik hátra, az egykor díszes homlokzat (is) teljesen lepusztult, háborús belövési nyomokkal tarkított. A Mag- dolna Negyed Program III. keretén belül – mint 100 %-ban önkormányzati tulajdonban álló épületnek – kezdődött el a felújítása, a tervek szerint a homlokzatot is az eredeti állapotnak megfelelően állítják helyre.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr256522315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vajdapeterutca 2014.07.18. 21:58:03

Kiemelem azt a mondatot:

"Ugye szoktatok olvasni is, ti önkormányzatban ülő, most éppen nyaraló lények?"

Az intézményrendszer dolgozói, jobban vagy rosszabbul, de mind azokat a döntéseket hajtják végre a Magdolna Negyed Programban, melyeket a képviselő-testület hozott. Legtöbbször egyhangúan, ahogy az épületfelújítások esetében is.

A képviselőkön és a felújításban közvetlenül nem érintett civileken kívül nincs más, aki kontrollálni tudná a programban született döntéseket.

A képviselők - és hadd emeljem ki itt a kisebbségi képviselők szerepét - nagyon látványosan nem kontrollálják. A szerepük lényege az ügyben, amennyire látom, a tartalmatlan, érdemi kritika nélküli, már-már hűségnyilatkozatszerű elismerés a többségi döntéshozó felé.

A tét az egyik fél részére a polgármester és az apparátus viszonylagos nyugalma a 3800 millió forint elköltése során. A tét a másik fél részére leginkább szemmel láthatóan havi 200-250 ezer forint személyes tanácsadói jövedelem kockázatmentes felvétele az önkormányzati ciklus végéig.

A felmerült súlyos problémák döntő része a program előző fázisaiban is felmerült, és mindmáig nyilvánosan megbeszéletlen maradt, bizonyára mert minden döntéshozónak az az érdeke.

Sokatmondó volt ebből a szempontból is a kesztyűgyári tanácsadó testületben ülő képviselők által szervezett fórumsorozat, mely lényegében kudarcba fulladt, szintén amiatt, mert minden döntéshozónak érdeke volt elkerülni a tárgyszerű, következetes vitát.

A legnyilvánvalóbb, elképesztő, közös hiba a Magdolna 12. (kisebb részben a Lujza 30.), később pedig a Magdolna 20. és Dankó 17. házakban végzett függőfolyosó-csere, mindvégig a lakók kiköltöztetése nélkül. Ebben az ügyben a döntéshozó is kerestetik, mivel a képviselők elé került előterjesztésben arról volt szó, ami magától értetődő is, hogy ebben a munkafázisban műszakilag nem lehet megoldani a bentlakás melletti munkát.

Aztán mégis "meg tudták oldani": öregek, betegek, kisgyerekek, szédülősök járnak az építőmunkások használatára rendszeresített állványzaton, illetve billegő, korlát nélküli pallókon.

Az ügynek természetesen nincs vége, különböző érintettek és hatóságok gyűrik egymást, hogy mi legyen ezzel az elképesztő helyzettel.

További jó nyaralást, kellemes szunyókálást, békés uborkaszezont kívánok a képviselőknek, különös tekintettel azokra, akik a többség ellenőrzését kapták feladatul.

vajdapeterutca 2014.07.18. 22:00:02

kisebbségi képviselők = kisebbségi döntéshozó pozícióban lévő képviselők

putyi8 2014.07.21. 20:55:36

@vajdapeterutca: nagyon jo irás gratulálok

putyi8 2014.07.21. 21:01:38

szeretném megkérdezni egyáltalán vannak civilek -mert a teleki téri egyesulet az van -a lakosság azt sem tudja milyenek lesznek a terek-ez is a nyár meglepetése lesz-----igazán ossze johetnének már a civilek--------Onnek aki igazán tobb éve kivette részét a kerulet ugyeiben már régen Orczy egyesuletet kellett volna megalakitani bizony én lennék az elso aki belépne ---mivel jon az Oczy negyed felujitása és bizony a szavunk, sokak képviselete ennek szukségeségét kivánná meg olyan emberekkel akik kozel 20 éve kornyezetunkért dolgozik és tenni akar

Balázs Szili 2014.07.23. 01:35:21

Írtam levelet a Kisfalu Kft. és a Rév8 Zrt. vezetőjének, melyben jeleztem a megválaszolatlan lakossági megkeresést a Magdolna u. 12-ből.
Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsági ülésen képviselői kérdést tettem fel: "Balesetvédelmi szempontból az előírásoknak megfelelően lehet e elvégezni a lakók kiköltöztetése nélkül a körfolyosók felújítását, cseréjét?"
Kértem valamennyi jegyzőkönyvet, amely igazolja ezen munkák balesetvédelmi, munkavédelmi biztonságtecnikai előirások betartásának ellenőrzését.
"Kisebbségiként", ennyi mozgásteret találtam.

vajdapeterutca 2014.07.30. 23:27:16

@putyi8:

Kedves putyi8!

Hosszan reagáltam: leírtam a Vajda Péter utca környékén, a volt MÁVAG Kolóniában végzett évekkel korábbi szervezkedések tapasztalatát, és hogy mit gondolok az Orczy-negyed kapcsán. Nyilván szerintem fontos dolgokról írtam, de nem akarok visszaélni az itt olvasók és írók türelmével, ezért inkább feltettem egy tárhelyre:

www.dropbox.com/s/yghj3b475m8y549/mijozsefvarosunk-vajdapeterutcaTOL-putyi8NAK-140730.docx

putyi8 2014.07.31. 21:08:19

Tisztelt Bodis Lajos -----Nagyon koszonom hogy ilyen kimerito válasszal tisztelt meg. Olyan érzésem volt mintha egy kávéházban ulnénk és egy jo beszélgetést folytatnánk keruletunk helyzetérol.Kozel 24 éve élek itt a Sárkány utcában.Sokszor találkoztunk voltunk egyutt forumokon még Hárs Gábor idejében. Neke volt szerencsém a szociális bizottságban bent lenni és ahogy irtam nagyon sok civilszervezettel volt kapcsolatom és egyre jobban érdekelt kornyezetem. Mivel a Kisfalunál dolgoztam igazán mélyen beleláthattam az onkormányzat és a bérlok kozotti kapcsolatok-végrehajtás-kilakoltatás-mukodésében, onkormányzati bérlok ellenőrzése stb.Ez a tapasztalat valamint az hogy az Orczy Negyed alakulása a mi hárunkat is érinti annyiban hogy kornyezetunk megváltozik ebben szeretném munkámat folytatni ha kell egyénileg és én is irom véleményemet de néha szukség lenne olyan kávéházi beszélgetésekre mint ahogy On olyan szépen és szakszeruen leirta véleményét. A holgyet ismerem és megmondom oszintén nem szeretem ha egy civilszerveződés konkrétan egy politikai oldalhoz kotodik-bár sokan vannak tudjuk miért -------esetleg bemegyek a testuleti ulésre-bár mindegyiket megnézem és érdeklodve figyelem a nem magasszintu hozzászolásokat---Nagyon koszonom mégegyszer hogy megtisztelt számomra nagyon élvezetes volt a válasza -kérem továbbra is tiszteljen meg informácioival és véleményével udv. Ágnes

vajdapeterutca 2014.07.31. 21:20:03

@putyi8: Kedves Ágnes! A kávéház jó ötlet, legyen úgy!

putyi8 2014.08.09. 20:37:25

Elnézést hogy csak most válaszolok de kikapcsolodás képen az Orségben voltam egy hétig.Ma jottem haza. A közeljövőben jo egy találkozo egy kávéházi beszélgetésre -tisztelettel Ágnes
süti beállítások módosítása