Anyukákkal beszélgettem, a beiskoláztatásról, az első hónapokról, mert a következő tanévben engem is érint e kérdéskör. A téma maga ugyan nem kifejezetten józsefvárosi, de nyílván érinti az itteni szülőket is. Természetesen számíthat az olvasó arra, hogy valaki megint a „meg nem érkezett tankönyvek”-ről fog regélni. Ez is benne van persze, de ez már csak egy mondatban kerül elő.

December 3-án jelezte egy ismerősöm, hogy egy környékbeli kisvárosban, még mindig voltak olyan hiányzó könyvek, melyeket a gyerekek szeptembertől használnának. Decemberben ugyan majdnem pipa került a lista végére, de az Atlasz megérkezése még nem látható előre. Persze jót ironizáltunk, hogy mire megérkezik végre, talán már újabb kis államok alakulnak, s az alsós kisdiák - kivételesen nem elsősökről van szó - felsős lesz, mire beletekinthet a már elavultba s addigra meg már várhatja az újabbat, de azért ez ennyire nem vicces.

Ami számomra meglepőbb volt, ahogy két elsős anyukája kezdte megosztani a tapasztalatait, olyanokat, amikről nem hallottam eddig, s amiktől meghökkentem. Minap ugyan Pokorni Úr elmondta nekünk, hogy kis idő kell minden rendszer beálláshoz, s ebben igaza is van, de azért ez enyhén szólva nem megnyugtató.

Mondhatnánk ugyan, hogy például teszt nélkül bevezették az útdíjazást is a fuvarozóknak, akik még ma is őrült példákat tudnak megosztani velünk, fel is háborodunk ezen, de hogy kisiskolások kezdeti tanulmányait nehezítse a rendszer első bukdácsolása, szerintem elfogadhatatlan.

Nézzük csak az olvasókönyvet. Ingyenes, s mivel a következő elsősök is ezt használják, ezért vigyázni kell rá (mondjuk ezt majd azoknak a 6 éveseknek, akik naponta lyukas térdű nadrággal jönnek haza), így számomra evidens, hogy nem gyűrjük, nem firkáljuk, nem szamárfülezzük össze. Nem rakjuk a szendvics és félig megrágott alma mellé (szerintem nincs olyan gyerek, akivel ez ne fordulna elő), vagyis tényleg vigyázunk rá, mint a felnőttek a Bibliára. A szabály sok, meg kell tanulni, ezzel egyetértek, de azt gondolom nehéz feladat. Főleg, ha például nem egyértelmű a dolog. Mert bizony az elsős olvasókönyvben, amit évről évre elvileg majd több diák vesz a kezébe, olyan feladatok vannak, miszerint bele kell (!!!!) rajzolni. Persze ceruzával. S csak „húzd össze”, „színezd ki” feladatok vannak benne. Tessék mondani, mégis hogy lehet egy ilyen könyvet szinte újként továbbadni jövőre? Hát igen.

Van a radír módszer. Persze azt is tudjuk, hogy egy 6-7 éves gyerkőc bizony jól oda tudja nyomni a cerkát, ha annyira magabiztosan érzi a választ. Marad megoldásnak a vegye meg a kedves szülő. Aminek mi akár örülhetünk, hisz majd újat kapunk, na de így hol az ingyenesség akkor? Persze mindamellett, hogy a gyerek is összezavarodik, mert azt megtanulja, hogy a munkafüzetbe írni kell, de a könyvekkel kapcsolatban mégsem kap egyértelmű szabályozást.

Térjünk át a matematikára, mielőtt felbosszantjuk magunkat. A matek könyvek elvileg jók, ahogy én hallottam. Nem is lenne vele gond, ha nem lenne belőle 3 darab. Persze elsőre jól hangzik. Minek cipeljen a gyerek egy nagy könyvet egész évben, felosztották, csökkentik a kis hátakra nehezedő terheket. No de nem erről van szó. Mind a 3 könyv párhuzamosan van használatban. Egyikből ezt tanulják, másikból azt, harmadikból megint mást. Szóval a napi cipekedésben nem könnyíti meg a kisiskolások helyzetét, sőt nem egy könyv táskába kerülésére kell figyelniük, hanem háromra. Persze joggal merülhet fel a kérdés, miért nem a mi első tévhitünk szerint történt a könyvek felosztása, de erre valószínűleg nem tudnánk elfogadható és érhető választ kapni.

Számomra vannak még rejtélyek az idei év változásaiban, ilyen például az elv, hogy a gyerek, ha lehet, minden szünetben menjen ki az udvarra levegőzni. Az ötlet jó. Viszont gondolom, aki kitalálta, 6 évesen nem kapta feladatként, hogy 10 perc alatt öltözzön és vetkőzzön, – például télen overalba – ha szükséges, menjen el a mosdóba és még az uzsonnáját is egye meg, mielőtt előveszi a következő órára szükséges eszközöket.

Tudom, vannak hosszabb szünetek is, de azért lássuk be, egy elsős kisfiú vagy kislány, még csak tanulja beosztani az idejét, nem pedig hasznosan használja, tehát nem tudja, melyik szünetben mit is hagyjon el a teendőkből.

Sok minden felmerült még, vannak amik ezt a rendszert érintik, vannak amibe nekünk is bele kellett anno rázódnunk, én most csak pár olyan dologra szerettem volna felhívni a figyelmet, ami talán fel sem merül bennünk, ha nem szembesülünk vele, a központosított intézményekben.

S bevallom halkan, bízom abban, hogy mire 2014 szeptemberében mi eljutunk kisfiammal az iskola kapujáig, már letisztulnak a dolgok, vége lesz a tesztüzemnek, és magunkénak tudhatunk új könyveket, s éppen annyit amennyi szükséges, azaz újra jó buli lesz a suli…

зайчиха