A látszatvilág és a látszatdemokrácia
Lehet, hogy Kocsis Máté semmi többet nem csinál, csak az informális teljhatalom szociálpszichológiai jellemzőit szemlélteti nap mint nap Józsefvárosban. Biztos jobb keze az önkormányzat gazdálkodását kézben tartó alpolgármestere, aki szabadidős alpolgármesterként mással nem is igazán foglalkozik.

Persze a jó gazdálkodás egy önkormányzatban stratégiai terület, így éppen elég vezetői feladatot hordoz magában, s azt speciel Egry egészen jól el is látja. A büdzsé 2010. óta egyre egyensúlyosabb, mára lényegében teljesen nullszaldós, és az önkormányzat, minden még megmaradt intézményével formálisan kielégítően működik. S nagyjából ezzel a tartalmi hangsúlyát az aktuális józsefvárosi kormányzásnak le is írtam. Egry fogja a gazdasági gyeplőt, az apparátus működteti az önkormányzatot annak minden háttérintézményével együtt, és ami kisebb gazdálkodgatás még van, azt a városbizottság átruházott hatáskörben elvarrja.

Minden más felületkezelés, látszatmunka és szimbolikus, politikai marketing szempontok mentén kifejlesztett kommunikációs hadviselés. Értelemszerűen könnyen állt elő egy ilyen helyzet, mert 2010-ben Józsefváros képviselőtestületében ugyanolyan elsöprő többséget szerzett a Fidesz, mint az Országházban. S innentől kezdve pedig elkezdett kifejlődni az a látszatvilág, amelyet jó taktikai előrelátással elterveztek. A Képviselőtestület korábbi szervezete és működése szépen lassan eltűnt, az új KT eleinte kéthetente ülésezett, ma már csak havonta. Az előterjesztések eleinte tömegesen ömlöttek pót- illetve helyszíni kézbesítéssel a testület elé, később alighanem az erről szóló ellenzéki tiltakozás túl nagy stresszforrást jelentett, így érdemben lecsökkent ezek száma, de azért a mai napig is bőven akad olyan nem rendes kézbesítésű előterjesztés, amelynek késését, utólagos benyújtását nem indokolja más, mint, hogy az apparátus nem készült el időben. A helyszínieknél szélsőségesen megállja a helyét, de a pótkézbesítéseknél is igaz, hogy általában nincs megfelelő idő az előterjesztések tényleges megismerésére, mérlegelésére, azaz a megalapozott döntéshozatal feltételei a képviselőtestület tagjai számára nem biztosítottak. Nem gond ez, ha a képviselőtestületet egy szavazógépként üzemelő egypárti minősített többség uralja, mert így valójában az előterjesztőnek nem is célja a képviselők megalapozott döntéshozatala, hiszen a tényleges döntéseket amúgy sem ők hozzák.    

A látszatönkormányzásról még érzékletesebb szemléltetőeszköz a képviselőtestület bizottsági szerkezete és azok működése. Mi vagyunk ugyebár az az önkormányzat, ahol mindössze két bizottság van, a város- és a humánbizottság. A városbizottság még csak-csak komoly testület benyomását kelti, mert jócskán van átruházott hatásköre és aránylag kemény szándék mutatkozik az ellenzéki kontroll gyakorlására. Persze ez is csak nagyon szigorúan értelmezett korlátok között, mert a szavazógép az amúgy is csekély nyilvánossággal bíró bizottsági munkában végképp nem ad túlzottan a külsőségekre, tehát itt már csak a szabályozás betűje számít, a szellemiségét azt nyugodtan felejtsük el.  Itt bontakozik ki az informális teljhatalom e felénk divatos kivitelezésének egy másik markáns jellemzője: az apparátus uralma.

Félreértés ne essék, az apparátus ennek érdekében nem nagyon tesz semmi mást, mint ami a feladata: végzi a döntéselőkészítést és a döntésvégrehajtást úgy, ahogy azt a vezetés a lehető legnagyobb valószínűséggel elvárja, de mindenesetre bizonyosan elfogadja, „boldog tőle”. A városbizottság ugyanis tényleg végtelen mennyiségű előterjesztést tárgyal meg, irreálisan sok előkészítő munkát és irreálisan nagy feldolgozási és mérlegelési sebességet feltételezve az alapos döntéshozókról. Ez sem okoz nagy fennakadást, mert van az a féltucat ellenzéki, aki „hadd küzdjön” a megugorhatatlan feladattal és a döntést a szavazógép úgyis keresztülpasszírozza.  A döntés pedig az esetek túlnyomó többségében az, amit az apparátus előkészített - jellemzően saját középvezetőinek belátása és a működési automatizmusok szerint – vagy, - ritkán – van mögöttük politikai akarat, akkor meg a szavazógép már úgyis tudja előre, hogy mi a dolga.

S így került sorra a humánbizottság, amelynek tevékenységét úgy lehetne legegyszerűbben leírni, hogy a formál jogi szükségletek kipipálásán és az ellenzéki tagok kérdéseinek, észrevételeinek többnyire érdemi válasz nélkül maradó meghallgatásán kívül semmi. Persze ennek ellenére akadnak érdekes ülései a humánbizottságnak, ha mástól nem akkor az ellenzék kérdéseitől, no meg attól, hogy a hivatal és a háttérintézmények azért igyekeznek arra kimerítő választ adni. Az igazsághoz pedig hozzá tartozik az is, hogy az elmúlt évek során a képviselőtestület majdnem minden SZMSZ módosítás során elvett a humánbizottságtól hagyományosan átruházott hatásköröket. E hatáskörök többnyire a polgármesternél landoltak. De annak, hogy érdemi tartalmi szakpolitikai vita valósuljon meg, ad absurdum jobb- és baloldali politikusok között, annak e bizottságban tényleg nem igazán van helye. Ebben alighanem persze fontos szerepet játszik, hogy mind a bizottsági elnöknek mind a területileg illetékes alpolgármesternek aligha van több köze a döntéshozatalhoz, mint az azok végrehajtásában betöltött pozíciójából fakadó szerep.

A bizottsági sajátosságokhoz tartozik még a bizottsági szakértői állomány. Vannak ennek a típusú informális teljhatalomnak felesleges kicsapongásai, amelyek több ellentmondást és visszásságot szülnek, mint amennyit feloldottak. Ilyen a frakciók kivégzése. Kocsis a 2010-es választás után egy tollvonással kivégezte a frakciókat, konkrétan törölte őket az SZMSZ-ből. Hogy miért, arra érdemi, hiteles válasz nincs. Igen ám, de a frakciószakértők kereteivel kellett valamit kezdeni,  merthogy pártok attól még továbbra is fennmaradtak, sőt a továbbra is a politika szereplői maradtak és aránylag racionális igényük volt arra, hogy ha már egyszer a képviselőjüket a nép a képviselőtestületbe beválasztotta, akkor legyen módjuk szakmai háttérmunkát is a képviselői munka mögé rakni. Persze első ránézésre ez ellenzéki perspektíva, mert hiszen a kormányoldal számára szakmai támogatást nyújt az apparátus, de nem így alakult. A kormánypártnak legalább olyan igénye volt a korábbi frakciószakértői keret fenntartására, mint az ellenzéknek. A polgármester pedig fogta és az egész frakciós szakértői keret rendszert átpakolta a bizottságok mellé, mondván, hogy tessék a forrást arányosan elosztani, az egykori frakció szakértői keretért dolgozó közreműködők pedig legyenek pro forma a bizottságok megbízottjai. Szóval innen származik a bizottsági szakértői állomány havi szakértői keretekben kifejezett része. Az átszervezés e részének ugyanannyi haszna lett mint a frakciók megszüntetésének. Körülbelül semmi.

S ezzel nagyjából össze is foglaltam a józsefvárosi lokális parlamentarizmus a népfelséget megjelenítő szervezetét, tehát a látszatvilág leghivatalosabb részét. Bár hozzá kell tegyem, hogy a  népfelség kelléke a nagyarányú győzelemből fakadó polgármesteri identitás is. Kocsis alighanem tényleg hisz abban, hogy őt Józsefváros népe az informális teljhatalom gyakorlására felhatalmazta, amikor minden egyes körzetben fideszes képviselőnek polgármesterként pedig neki ( ráadásul 50% fölötti többséggel) adott mandátumot. Ez a kis, helyi, józsefvárosi fülkeforradalmár identitás. Szerencsére e mandátum sem tart mindörökké. Sőt, bő fél év és eljön a búcsúzkodás ideje. A kormányváltásé.

Komássy Ákos - Józsefváros, Corvin-negyed