A mi Józsefvárosunk

15. Az elmúlt huszonév 3.

2013. április 16. - molnarGy

07.jpgFejezetek a józsefvárosi kerületfejlesztés történetéből 3.

Az előző részben elkezdtem az 1995-ben készült Kerületi koncepció-vázlat ismertetését és kommentálását. Újraolvasva a koncepció-vázlat szövegét látom, hogy nagyon sok fontos gondolat csírájában már itt megjelent és ezen az anyagon keresztül lehet talán a legjobban érzékeltetni, hogy elkészítése során milyen problémákat gondoltunk végig.

Ez a végiggondolás egyébként heteken keresztül zajlott, izgalmas eszmecseréket folytattunk, vitatkoztunk, jártuk a kerületet, a témába vágó olvasmányokat cseréltünk; rengeteget okultam Iván Andrea rotterdami tapasztalataiból, a településfejlesztéssel kapcsolatos tudásából (Andreával, aki szintén józsefvárosi, a Magdolna-negyedben él, azóta is megmaradt az akkor kialakult barátság).

A kerületfejlesztésről kialakított gondolataink korántsem előzmények nélkül valók, sőt a lényegüket sok szempontból éppen az előzményekhez való viszonyulás adta. Ebben a vonatkozásban a legfontosabbak a korábban készített, úgynevezett részletes rendezési tervek (továbbiakban rrt) voltak. Illetve, nem is maguk a tervek, hanem a tervek programja, a térképekhez kapcsolódó írott szövegek. (Azoknak, akik nem tudják, az rrt „az a településrendezési terv, amely a település közigazgatási területének felhasználásával és beépítésével […] kapcsolatos sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket megállapító építési előírásokat térképen, rajz formájában ábrázolja.” Az idézet innen van. Ma már az rrt helyett úgynevezett szabályozási terv készül.)

berkocsis34-fecske8.jpg

Közép-Józsefváros rendezési terveit Perczel Anna készítette, a déli részre vonatkozót még közvetlenül a rendszerváltás előtt. Én azonban a másikat ismertem meg előbb, mivel annak lényege nyilvánosságra is került. (Lehet, hogy a másik is, de nem találkoztam vele.) 1992-ben jelent meg a Tér és Társadalom című folyóiratban (3-4. szám, 89-162. oldal) Perczel Anna tollából A Közép-Józsefváros északi területére készülő részletes rendezési terv programja, valamint ugyanabban a lapszámban Ladányi János cikke, Gondolatok a Középső-Józsefváros rehabilitációjának társadalmi összefüggéseiről címmel. (Megjegyzem, valószínűleg nem sok képviselő volt rajtam kívül, aki ilyen anyagokat olvasott volna. Legalábbis jelét senki nem mutatta. Volt olyan, aki elvet csinált abból, hogy neki nem dolga szakmailag érteni, miről van szó; azért van itt, hogy politizáljon. Erről valamelyik későbbi bejegyzésben részletesebben írok majd.)

Néhány gondolatot, amelyek – akár pro, akár kontra – befolyásolták gondolkodásomat, és a megszületett koncepciót is, rövid kommentárokkal fűszerezve ide idézek tőlük.

Mi az ami sajátos, és csak erre a városrészre jellemző? A tradicionálisan megkülönböztethető negyedek, beépítések sokfélesége, melyeket elsősorban a foglalkozás és életforma határozott meg, és határoz meg esetleg még ma is. A volt zsibárus negyed / Teleki tér és Népszínház utca környéke. A prostituált negyed / Rákóczi tér és Mátyás tér környéke. […]. A józsefvárosi gazdálkodók és iparosok lakó- és munkahelyei / Korai földszintes polgárházak, udvaron műhelyépülettel, istállóval. Külön negyede az iparosoknak ugyan a városrészben nincs, de a falusiasabb, kisvárosiasabb részeket jellemzi, ahol továbbra is megmaradt a sajátos józsefvárosi iparosság egy része: asztalos, bútorkészítő, kárpitos, lakatos, kőfaragó, hangszerkészítő stb.

109640_nyocker.jpg

Jellemző, hogy elsősorban olyan iparos szakmák találhatók itt ma is, amelyek gyakorlására udvarra van szükség. Ez itt ma még mindig megtalálható. Vállalkozók, kereskedők lakó- és munkahelyei / Udvarházak, külvárosi paloták, udvaron álló kisüzemekkel, istállókkal stb. A középosztály lakóhelyei / polgári bérházak. Az egységesebben, nagyvárosiasan beépült utcákban, a Köztársaság tér és a Népszínház utca környékén, a József körúton, a Rákóczi úton, a Baross utca egyes szakaszain, de gyakran elszórtan és önállóan is fellelhetők a Belváros bérházaival vetélkedő igényes, gazdagon díszített lakóépületek komfortos, tágas, jó lakásokkal. Munkások lakóhelyei / munkásbérkaszárnyák. A külvárosok, elsősorban Kőbánya gyáraiban dolgozó munkások egy része ezen a területen jutott olcsóbérű lakáshoz. A Népszínház utcától délre, a Nagyfuvaros utca—Dankó utca vonalától a Dobozi utcáig terjedő területen szoba-konyhás lakások tömegét építették fel az 1880-as évektől az első világháborúig. Ezek a sokszor 80 szoba-konyhás lakást is magukba foglaló munkásbérkaszárnyák – komfort nélküli lakásaikkal, de azóta sokkal leromlottabb állapotban – ma az egyik alapvető, megoldandó problémáját jelentik a területnek.” (Perczel Anna, kiemelés az eredetiben.)

 Azért idéztem ilyen hosszan Perczel Anna szövegét, mert építészi nyelven azt írja le, ami számomra is a legfontosabb Józsefvárosban: a sokféleséget, a változatosságot. Ez az építészeti sokféleség persze az itt élők sokféleségében is kifejeződik. Kevés olyan helye van a városnak (vagy talán nincs is másik), ahol ennyiféle ember él együtt, nem csak a különböző jellegű házakban, hanem az egyes körfolyosós házakon belül is. Ez olyan különleges érték, amit meg kell őrizni. (Korábban írtam, hogy életem során mindössze 3 évig laktam máshol, de a végén már honvágyat éreztem. Ennek fő oka az volt, hogy meglehetősen unalmasnak találtam csupa olyan ember között élni, amilyen én is vagyok.)

magdolna7.jpg

De semmiképp sem szabad az ellenkező végletbe sem esni. A megőrzés nem jelenthet változatlanságot. Perczel Anna leírásából az is világosan kiderül, hogy Középső-Józsefváros lakásainak meglehetősen nagy része már 100 évvel ezelőtti megépítésekor is ócska szar volt, most meg már végképp az. Megfontolt szándékkal fogalmazok így, ennél konszolidáltabb jelzőket szépelgőnek éreznék. A hideg kiráz a minden lebontott régi ház után krokodilkönnyeket hullató nosztalgiázástól, attól a szemlélettől, amely mit sem törődik az ezekben a házakban élőkkel. (Hosszú listám van ilyen jellegű cikkekből, később majd szemezgetek belőlük.)

„ … a városrész slumosodásának felgyorsulása – véleményünk szerint – egyáltalán nem spontán folyamatok miatt következett be. A városrész rohamos leromlását szerintünk az itt található lakások zömének államosítása, majd a szükséges felújításoknak egy egész emberöltőn keresztül való elmaradása okozta.” (Ladányi).

„A folyamatot a leginkább leromlott területek rehabilitációjával lassítani lehet, sőt, kedvező esetben lehetőség van a gettósodási trend megállítására vagy megfordítására is. Ez nem képzelhető el a fővárosi és az érintett kerületi önkormányzatok átgondolt és egymással is összehangolt tevékenysége nélkül. A legelesettebbek számára szociális lakásokat és szubvencionált lakbéreket kellene kialakítani, és törekedni kellene olyan antiszegregációs lakáspolitikai intézkedések kidolgozására, amelyek legalább azt céloznák, hogy a cigányság által legnagyobb arányban lakott terülteken ne növekedjék tovább a cigányok aránya. Emellett a jelenlegi slumterület legnagyobb részén már „csupán" olyan körülmények megteremtését kellene megcélozni, amelyek mellett a magántőkének is megéri, hogy beáramoljon erre a területre. A nemzetközi tapasztalatok szerint egy-egy városrész megújulása gyakran azzal jár, hogy az ott lakó legszegényebbek kiszorulnak onnan.” (Ladányi; kiemelés tőlem.)

Ebből logikusan következik, hogy érdemben változtatni csak akkor lehet, ha jelentősen megújítjuk a lakásállományt. Ennek három lehetséges útja van: felújítás, új építés foghíjtelken és új építés nagyobb bontási területen (amiben korábbi üres telkek is lehetnek). Perczel Anna és Ladányi János alapvetően az első két megoldás kombinációjában gondolkodott. Különösen erősen érvényesült ez a megközelítés a Középső-Józsefváros déli része esetében.

fecske6.jpg

Somlyódi Nóra írja egy 2005-ös Magyar Narancs cikkben: „Az Üllői út és a Baross utca közötti, az Illés utcáig nyúló területre - tehát a CSP-re is [CSP: Corvin Sétány Projekt] - vonatkozó első érvényes részletes rendezési tervet (rrt) Perczel Anna városépítész dolgozta ki közvetlenül a rendszerváltás előtt. A terv - amit részletes értékfelmérés és Ladányi János szociológiai kutatása előzött meg - a régi pesti zsidónegyed rehabilitációs javaslatához hasonló gondolkodást tükröz: a legtöbb épület megtartásával javasolja a városrész fellazítását, és a foghíjtelkeken keresztül rajzol egy "csalinkázva haladó" zöld sétányt a Corvin mozitól a Füvészkertig. Az rrt szerint a sétány kialakítása tömbről tömbre haladt volna, párhuzamosan az azt szegélyező épületek felújításával, a lakások egybenyitásával és komfortosításával.”

Számunkra, akik már rendelkeztünk némi gyakorlati önkormányzati tapasztalattal, és akiket elsősorban a gyakorlati változtatás szándéka mozgatott, nyilvánvaló volt, hogy az első két út belátható időn belül, az adott finanszírozási körülmények között, nem járható. Pontosabban önmagában, egyedüli eszközként nem járható.

A felújítással az a probléma, hogy iszonyú drága. A szoba-konyhákat nem érdemes felújítani, az utólagos fürdőszoba-beépítés pedig nagyon sok esetben nem lehetséges, és ahol lehet, nagyon sokszor ott sem eredményez jó minőségű lakást. Az igazán jó megoldás két szoba-konyha összenyitása. Ekkor azonban az egyik lakónak adni kell egy új lakást, miközben értékesíthető üres telek sem keletkezik. Számunkra is nagyon szimpatikus lett volna ez a megoldás, ha finanszírozható lett volna. De nem volt az. Tudtuk, hogy az első önkormányzati ciklusban, részben még a második elején is, Csécsei Béla polgármesterként komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy befektető partnert találjon a „csalinkázva haladó zöld sétányra” (az önkormányzatban zöld folyosónak hívták). Halvány esélye sem volt a sikerre és ez nem rajta, hanem a feladat lehetetlenségén múlott.

A foghíjbeépítések problémáját már említettem korábban. Egyetlen, vagy akár 2-3 telekre magántőkét egy ilyen környezetbe nem lehetett bevonzani. Felmerülhet még, hogy indulásként – ahogy a IX. kerületben – az önkormányzat újítson fel egy tömböt. Erre nem volt pénz. „Gondolkodni lehet persze arról is – és ilyen törekvések, sajnos, valóban léteznek –, hogy e Gipsy-town körül most már igazán gyors ütemben leromló területeken hol kellene például „autós utcát”, vagy valami hasonló agyrémet létesíteni, esetleg lebontani néhány tömböt, hogy oda a leginkább rászorultaknak olcsóbérű szociális lakásokat lehessen építeni, ami mindenhol a legjobb módszere egy városrész teljes tönkretételének.” – írta Ladányi.

Valóban voltak ilyen ötletek, erről a következő részben írok.

Molnár György - Józsefváros, Csarnok negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr355230197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása