A mi Józsefvárosunk

511. Rubovszky és dr.Vas

2016. május 18. - Amijo

Még tavaly tavasszal merengtünk bele a vakvilágba itt a blogon egy röpke pillanatra a Kaiser úrral csereszabatos Rubovszky Csilláról (ötödik kerületi alpolgármester). Most ejtsünk pár szót az önmagával csereszabatos apukáról, Rubovszky Györgyről. Akit szintén nem az eszéért szeretünk. Történt ugyanis, hogy parlament Igazságügyi Bizottságának múlt heti ülése előtt Rubovszky, a bizottság KDNP-s elnöke Vas Imrével (jelenleg ő a kerület o.gy. képviselője) a bizottság alelnökének beszélgetve azt találta mondani, hogy a kormánypártok nem fogják jövőre újraválasztani Ádert köztársasági elnöknek, mert: „a Viktor nem engedi meg”.

rubovszky_vas.jpg

Rubovszky csak úgy mellékesen még azt is mondta, hogy akár házszabálysértéssel (!) is megakadályozza egy jobbikos javaslat napirendre vételét. Mindezt a teremben lévő Hír TV kamerája rögzítette, merthogy a jóembernek tényleg annyi esze van, hogy mindezt a forgó kamerák előtt adta elő, pedig Vas figyelmeztette a kamera jelenlétére. A frappáns válaszok tudója erre tudományosan értekezett egyet a kamerák hangrögzítési képességéről: „Ezt a mennyiségű hangot ez csak nem tudja rögzíteni!” (Részletesebben itt van erről ez, szabad sírni utána: A KDNP-s Rubovszky annyit se tud a kamerákról, mint én 5 éves koromban)

Mindenesetre több dolog is kiderül a felvételből:

  1. Áder újraválasztását nem támogatja Orbán, amit eddig is lehetett sejteni.
  2. Akár a házszabály megsértése árán is akadályoznak ellenzéki javaslatokat a kormánypártok.
  3. Rubovszky György nem ért a technikához, még felhasználói szinten sem.

+1. dr. Vas Imre Józsefváros-Ferencváros országgyűlési képviselője legalább felhasználói szinten ért a videófelvevő készülékekhez.

Ezek után nem marad más hátra, mint hogy további szép estét kívánjak mindenkinek, és külön Rubovszky Györgynek!

Camara-Bereczki (CBFM), Magdolna-negyed

***

De azért máról még itt van ez is, csak úgy habnak a tortára: Hazudott Rubovszky. És bár egy hete Rubovszky György tudomásul vette a kamera jelenlétét, ma már azt állítja, a Hír Televízió stábja magánbeszélgetést hallgatott ki. (Szolid megj.: a Hír TV most ugyanazt csinálja, mint anno Horn Gáborral. Csak annyi a különbség, hogy Horn nem rinyált, hogy őt lehallgatták…)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr658728910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása