„Mert lószar az élet és mi vagyunk a verebek
Csipegetjük, csipegetjük mert az egész a mienk nem lehet”
(Dinnyés József: Furcsa az élet) 

Vasárnap lett volna 76 éves Dinnyés József; a „daltulajdonos” három és fél éve hagyott itt minket. Az idősebbek még emlékezhetnek rá; művházakban, ifjúsági klubokban, táborok- ban hallgattuk és énekeltük dalait.

Én valamikor a ’70-es évek közepe-vége táján találkoztam vele először az egyik kőbányai ifjúsági klubban, majd többszöri megismerkedésünk (lásd.: kocsmázás) után  számtalan klubban és táborban készítettük el „kalóz” felvételeit, hogy legalább néhány kazettája legyen. Hogy egyszál gitáros, szájharmonikás dalai valahogy megmaradjanak. (Egészen 1985-ig nem volt nagylemeze, és a második, a Kín és dac is csak 1990-ben jelent meg.)

Aztán a ’90-es évek közepén majd’ húszévnyi barátság után szétváltak útjaink. Persze, a politika miatt. Dalait azonban később is hallgattuk, énekeltük a tábortűz mellett, és az akkor még itt-ott létező klubokban.

Nagyon sokan, nagyon sokat kaptunk tőle, így vagy úgy. Vigyázzunk hát az emlékére.

 Karrier — Dinnyés József portréfilm (1998.)