A mi Józsefvárosunk

424. Virág nyílott 10.

2015. szeptember 19. - Amijo

Csak most nem a HVG-n, hanem megszokott helyén a 8ker fb-oldalán. És most nem az augusztus huszadikai józsefvárosi erősfiúk ketrecharcáról írt, hanem – ahogy elsősorban megszokhattuk – a testületi ülésről, Azaz: Virág Tamás csütörtökön újfent „élő” közvetített a jónépnek. Nekünk ismételten bejött a műsor, remélhetőleg – ha csak így közvetve is – mi is nagy-nagy örömöt szerzünk a Nyájas Olvasónak a közvetítés közvetítésével. Tehát hölgyek, urak, amíg megérkezik hozzánk a „hivatalos” beszámoló ugyanerről, addig tessék szíves lenni ezt olvasni.

kozmeghalg20141218-4.JPG

A kép egy korábbi testületin készült. (Forrás: jozsefvaros.hu)

***

Virág Tamás - 2015. szeptember 17. 9.58

Itt az ősz, itt a testületi ülés, és itt vagyunk mi is, hogy szokás szerint közvetítsünk. Mindjárt kezdünk.

Szokás szerint késéssel indul a nap, eszegetés-iszogatás, nyári élmények megosztása, mint a hónap elején a suliban. Ablakok csukva, oxigén fogy, lehet hogy mindannyian elalszunk, mire megjön a polgi.

10:15 Start (mindenki éber), létszámellenőrzés, napirendi módosítás bejelentése a polgi részéről, többség elfogadta.

Trefort utca 3-5.-re vonatkozó döntés jönne, de Erőss Gábor visszatér a napirendre, a több száz oldalas Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) tárgyalásának elnapolását kéri, mert azt nem tárgyalták a bizottságok, illetve az aug. 20-i önkormányzati rendezvényen történt balhé kivizsgálásának eredményéről tájékoztatást. A polgi válaszol, vizsgálat eredménye a honlapon van, ott meg kell nézni*. Az ITS-t meg muszáj szept. végéig elfogadni, mert különben a Belügyminisztérium nem fedezi az elkészítés költségeit. A testület Erőss javaslatát elutasította, Komássy Ákos meg azt javasolja, tárgyaljanak legközelebb is a stratégiáról. (Szerk., megjegyzés: a vizsgálat eredménye nincs az önkori főoldalán, persze mindenki guberálhat ott minden nap, ha kedve tartja, én most máshol sem látom, csak a kerületi lapban írt szokásos színvonalú cikket róla). Kis polémia után kiderült, hogy a bizottság tárgyalta a stratégiát, úgy tűnik, az ellenzéki képviselők pár percet késtek egy alpolgármesteri egyeztetés miatt, és mire odaértek, vége lett az ülésnek. Ez azt is jelenti, hogy a fideszeseket különösebben nem érdekelte a téma.

Vissza a Trefortra: Pintér Attila szerint az önkormányzat nem jár el gondos gazdaként a jelenlegi javaslat szerint, mert nagyon rövid a határidő (15 nap). Sára Botond viszontkérdez, mit is szeretne Pintér, konkrét választ nem kap, végül 30 napra módosítását javasolja az alpolgi. Komássy is kérdez, ügyvéd válaszol (mondataiba belerejti a "potenciális lehetőség" kincset). Komássyt az is érdekli, mire tervezik költeni a pénzt, a polgármesteri válasz szerint majd eldöntik. Kaiser képviselő kicsit "elmúltsokévezik", már csak ez hiányzott mára. Lehet, hogy igaza van, de itt most... Kaiser szerint szégyelljék magukat a régiek, és nekik sokszor éjjel egyig itt kellett dolgozniuk (ezt már hallottuk máskor is), hogy helyrehozzák a korábbi hibákat. Kicsit megakadt a napirendi pont tárgyalása, mindenki múltidéz. A polgi megunja, szavaztat, a többség az előterjesztést elfogadja.

5 perc szünet.

11:32 Szülinapos képviselő gyors köszöntése, majd az idei költségvetési rendelet módosítása. Pintér Attila kezd, a dolgozók hepatitis-oltásáról kérdez, hogy van-e járványveszély. A jegyző szerint nincs, a többi kérdést is megválaszolja. Más is kérdez, válaszok jönnek, a többség megszavazza.

11:40 Tömő utca 16. önkormányzati albetéteinek értékesítése: Pintér és Komássy kérdez, utóbbi az értékesítést nem tartja jónak, a válasz szerint ez az önkormányzat szerződéses kötelezettsége, a többség megszavazza.

11:45 Magdolna negyed III-hoz kapcsolódó döntések meghozatala: érdemi hozzászólás nincs, a többség megszavazza.

11:46 Társasházaknak adható önkormányzati támogatásról szóló rendelet módosítása: Komássy sérelmezi, hogy a támogatásokról történő döntési folyamatba a képviselők nem látnak bele, valamint hogy a módosítási javaslatai nem épültek be. Mint kiderült azért, mert a bizottság másik két tagja ezt nem támogatta, Dudásné fideszes képviselő részletezte, hogy miért javasolt "butaságokat". Komássy kifogásolja, hogy a tételesen félremagyarázott javaslatait hallhatta. A polgi próbál rendet tenni, miszerint inkább egyeztessenek egymás között a bíráló bizottság tagjai. Ezek után az eddig fel nem szólaló tag (Gondos Judit) visszautasítja Komássy mondatait, és újra belemegy a részletekbe, miközben értelmetlennek látja azt, hogy erről itt szó van.

Komássy erre is reagál. Cicaharc, a polgi meg hagyja. Végül az lesz, hogy ha Komássy behozza a következő ülésre a javaslatait, a képviselők döntenek a napirendre vételéről. Erőss szeretné a bizottsági jegyzőkönyveket is látni. Tovább megy a három bizottsági tag testület-nyilvános vitája, újra beszáll Erőss és a polgi is. Utóbbi ismét személyeskedik Erőssel, majd 180 fokot fordulva azt kéri, hogy a nem támogatott javaslatokat is vigye a bírálóbizottság a képviselők elé. Aztán megint személyeskedik, és újra Gondos Judit jön, és újra Komássy, majd Dudásné. Egyre cikibb a cicaharc, a polgi is unja, véget vetne, nehezen, de sikerül. A testület többsége megszavazza, Komássy is.

12:14 Bárka Színház megszüntetése: Komássy kérdezi Kovács Barbarát, mi a terv a teremtett színházi értékek megőrzésére. A válasz szerint átjönnek a szakemberek, most nincs rá jó válasz, a tulajdonosnak (ez az önki) kell majd eldöntenie. A többség megszavazza.

12:16 Kerületi gazdálkodási központtal való együttműködés a többség által elfogadva.

12:17 Üllői út 58. elidegenítése, többség megszavazza.

12:18 A versenyeztetési szabályok módosítása. Komássy szól hozzá, aljegyző válaszol, sajnos nem értek egy kukkot sem, de mintha Komássy is másról beszélne, mint ami az előterjesztés. Erőss Gábor is kérdez, Sára Botond alpolgi szerint ő sem arról, amit az előterjesztés tartalmaz. Komássy visszavonul, Erőss köti az ebet a karóhoz, aztán megint személyeskedésbe torkollik az egész. Pintér Attila visszahozza a szakmai szempontokat, el is ér egy jó módosítást. Erőss-Sára vita folytatódik, végül a többség elfogadja.

12:34 Parkolási javaslat: a többség elfogadja

12:34 Közterület-használati fellebbezések: a többség elfogadja a javaslatokat.

12:35 Közszolgálati célú lakások biztosítása: a módosítás szerint az eredeti 120 lakás helyett már 150-ről van szó. Erőss kérdez, szerepel-e ez a lehetőség a kerületi lakásgazdálkodási irányelvekben, illetve miért jön most hirtelen a 30 lakásos kontingens-emelés. Javasolja, hogy a listán szereplő 40 nm-nél nagyobb lakások a minőségi lakáscsere-programba kerüljenek be, illetve lefelé irányuló minőségi lakáscserét is javasol. Szerinte eltúlzott a 150 lakás, és bár a cél támogatható, kevesebb lakással. 50 lakást szociális bérlakásként pályáztatna. Komássy örül, hogy találtak 150 üres bérlakást, de szerinte is kéne ebből más célra is biztosítani, ő 50 lakást bérlakáspályázatra, 50-et minőségi lakáscserére, 50-et pedig az eredeti célra hasznosítana.

Pintér Attilát érdekli a lakások állapota, valamint az igénylést benyújtható dolgozók létszáma, az elosztás elve, ill. hogy készült-e előzetes felmérés. (Kocsis távozik, megy fővárosi egyeztetésre). Sára Botond válaszol, 2000 ember érintett, volt előzetes felmérés, jelenleg 128 ember adta be az igényét, közülük van, aki vidékről vagy más kerületből a 8kerbe költözne. A lakásokat megvásárolni nem lehet, az ingatlanok vegyes állapotúak, a bérbe adás piaci alapú. Szerinte folyamatosan fut más lakáspályázat (arról nem szól, hogy milyen lakásszámmal), azokat ez nem érinti. Azt nem tudja, honnan lett hirtelen 150 lakás. Ezek után még sokat beszél, semmi fontosat.

Erőss reagál, a lakosságcserére kérdez rá, javasolja, hogy 30 lakást biztosítsanak a dolgozóknak. Sára újra elmondja a magáét, majd Erőss és Komássy is. Egry Attila remek ötletnek tartja az egészet, humánpolitikai szempontokat emleget, pontos célokkal és eszközökkel, és így tovább (fura, ennyire kínos nem szokott lenni, fertőzhet ez a közeg). Megy a licit, Erőss 50-re emeli a javaslatát, Egry egyre gyorsabban beszélve nem mond újat:-) Majd mégis, hogy ha marad a dolgozói lakásokból, azokat használhatják majd talán másra.

Komássy kér egy részletes tájékoztatást, hogy a 150 lakás mióta üres, és még hány önkormányzati üres lakás van a kerületben. Egy ilyen tájékoztatót Pintér Attila is kér, plusz szeretné, ha átlátható lenne a döntési folyamat, és nem úri kegy alapján osztogatnák a lakásokat. Jegyzői válasz: az intézmények a saját házukon belül oldják meg (azaz a kontingens lesz szétosztva), hogy melyik lakásra ki pályázzon, kit javasolnak. Ez nem tetszik Pintérnek, inkább átlátható rendszert szeretne. A jegyző szerint jó, hogy több lakás van, mint igény, mert így a pályázók lakáshoz juthatnak. Konkrét módosító (lakásszám Komássy és Erőss) elutasítva, minden más elfogadva. (Erőss napirend közben távozott.)

13:13 Vagyonkezelési blokk, Integrált Településfejlesztési Stratégia: Komássy szerint kiváló anyag, egyhangú elfogadás. (Szerk. megjegyzés: bizottság előtt nem volt vita, kérdés, több száz oldal, fontos anyag, hopp, semmi kérdés...)

13:14 Helyi Értéktár létrehozása, elfogadva

13:16 JÓKÉSZ-módosítás, egyhangúlag elfogadva

13:17 Humán szolgáltatások, Bursa Hungarica egyhangúlag elfogadva, államháztartáson kívüli támogatás egyhangúlag elfogadva, pályázat házi gyermekorvos-ügyben, egyhangúlag elfogadva.

13:19 Egyéb: SZMSZ és egyebek: cseremelléklet jött, Komássy kérdez, mikor értékelik a holdingosítást és az egyéb változtatásokat. Egry szerint jövő év közepén nagyjából. A többség elfogadja az előterjesztést.

13:22 Tájékoztatók, polgármesteri tájékoztató, költségvetési teljesítésről szóló tájékoztató (helyszíni kiosztású könyvvizsgálói jelentéssel)

13:23 Képviselői kérdések: Komássy 3 kérdése: A Teleki téri színpad hangos, zavarja a lakókat, mit tud tenni az önkormányzat, illetve a Köztársaság téri focidrukker-támadás óta mit tett a rendőrség, közteresek, stb. A harmadik pedig, hogy az aug. 20-i vizsgálat eredménye mi lett. Sára Botond szerint nincs akkora zaj, főleg este és éjjel. Azt is elmondta, hogy egy panasz jött, ő két napon belül fogadta a panaszost, és két órát töltött vele ill. a Teleki Térért Egyesület képviselőjével. Egry személyeskedik még egyet a végén. A jegyző beszámol arról, hogy nem tudja, mire jutott a rendőrség, a belső vizsgálat eredményét meg mindenki olvassa el (én nem lelem).

Ferencz Orsolya üti a kerületi mszp-t a fekete pénzek miatt, jogosan élve a remek lehetőséggel, egyúttal rettentő színvonaltalanul. De legalább ma is felszólalt.

***

* Virág Tamás: Ha jól értem, Kocsis Máté önkormányzata elkészült az aug. 20-i botrány vizsgálgatásával, és néhány lapnak (pestisrácok, magyaridők, 8keres szabadnép) kiszivárogtatták az eredményt, ami szerint mindenki más hibás, csak ők nem, és leginkább a DK meg Szabó Gábor. Ma a testületi ülésen többször elmondta a polgi és a jegyző, hogy az önki honlapján van az egész jelentés, miközben ott nem találni.

Lehet, hogy csak mi bénázunk, ezért aki most pár percen belül megleli, vendégem egy sörre. Lehet, hogy tévednek, de az is, hogy nagyobb a baj, és újabb vizsgálatot kell megszervezniük. Biztos az sem talál semmi bibit :)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr337800136

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vajdapeterutca 2015.09.19. 12:22:45

Komássy Ákostól beszámoló? Pláne hogy állja a sarat, ha kérdeznek tőle? Viccnek is túlzás!

Amijo 2015.09.19. 12:57:24

De azért ugye nem baj, hogy feltettük ide (is) Virág Tamás beszámolóját? :)

vajdapeterutca 2015.09.19. 21:33:53

Szerintem egyáltalán nem! A blog saját politikát visz (pontosabban csak a blog visz bármiféle politikát arrafelé)!

Gábor Szabó Tuareg 2015.09.20. 05:10:59

Nos, asszem van rá némi alapom, hogy az utolsó kenetet én adjam föl Komássy Úrnak...

tuaregblog.blogspot.hu/2015/09/vigyazz-dol-fa.html

koszorumagdolna 2015.09.21. 17:44:29

@Gábor Szabó Tuareg:@vajdapeterutca:
Asszem, ez a "jegyzékváltás," ami köztetek zajlik, mélyen jellemző a mai, tágabb értelemben vett ellenzéki magatartásra is. Csupa személyeskedés, rejtett, jórészt csak a bennfentesek számára érthető célzások és oldalvágások, melyek alig-alig képesek leplezni a valódi, súlyos kérdésekről szóló mondanivaló hiányát. Olyanok, melyekkel a politikusok de a regionális területek képviselői is csak akkor foglalkoznak, amikor a konkrét megoldásra váró ügyekről nincs érdemi mondanivalójuk.

Igen, nem elsősorban a nagypolitikai értelemben vett, elvi jelentőségű "nagy sorsfordító kérdésekre" gondolok elsősorban, hanem azokra, amik pl. a fenti posztban vázolt - személyes megjegyzésekkel is kísért - jegyzőkönyv-szerű beszámolóból is kiderül. Íme, csak néhány azokból, amelyek - minden ismertető vagy jegyzőkönyv ellenére - tele vannak érthetetlen, csak a beavatottak számára követhető részletekkel, összefüggésekkel.

Idézek a fenti ismertetőből: "Magdolna negyed III-hoz kapcsolódó döntések meghozatala: érdemi hozzászólás nincs, a többség megszavazza." Vagy egy másik, csak úgy kapásból:"Erőss reagál, a lakosságcserére kérdez rá, javasolja, hogy 30 lakást biztosítsanak a dolgozóknak." És még egy: "Pintér Attilát érdekli a lakások állapota, valamint az igénylést benyújtható dolgozók létszáma, az elosztás elve, ill. hogy készült-e előzetes felmérés."

Hát uraim! Ha csak a most átabotában kiragadott három kérdéssel kapcsolatos sorozatos elhallgatásokat és mellébeszéléseket kottáznánk le - melyek mögött a Hivatalnak többszörösen felróható, súlyos és tartósan akut problémahalmazok rendezetlenségéből fakadó válságos állapotok okai húzódnak meg - hát a kétszer ennyi karakter se lenne elég hozzá.

Ezért most röviden, csak e találomra kiragadott háromról szólnék néhány célzott szót.A Magdolna III-ról a legkönnyebb, arról már itt is elég sokat írtam. De hogy senki civil aktivistának ne okozzon maradandó hiányérzetet az, h egy városrehab program folyamatosan negligálja az élet- és lakhatási körülményekkel kapcsolatos, az előírt szociális programminimumban teendő lépéseket, miközben személyeket érintő kabinetkérdések háttérvilágát tárja fel, az egyre érthetetlenebb számomra.

És igen, a "lakosságcsere" egyre enigmatikusabbá váló kérdése is, melynek lényege - bár történtek benne kósza kérdésfeltevések - miután e kérdés nem lett épp a Komássy által is felvetett, régóta megoldatlan üres és rendezetlen jogviszonyú lakások tágabb összefüggésrendszerében is vizsgálva, máig csak az önkori által mesterségesen keltett ködbe vész. És igen, a jobbikos képviselő által felvetett probléma is rejt néhány olyan kérdést, mely régóta kísért a máig megoldatlan bérleményfelmérési anomáliákkal kapcsolatban.

Pintérék javaslata ugyanis - mely a lakások állapotát szinte kizárólagos szociális értékképző szempontként kezelve, olyan, a bérbeadó terhére felróható mulasztások számonkéréséről, mint a kötelező állagmegóvás, vagy a lakhatás törvény által előírt alapfeltételeinek az épített és a humán környezetre egyaránt vonatkozó körülményeinek biztosítása - egyszerűen, mondhatnánk "megfeledkezik." Amiről persze - ismerve a pártnak a jogállamisággal és az ebből eredő "szegénypolitikájával" kapcsolatos álláspontját - egyáltalán nem csodálkozunk.

Persze számos, a k-t ülésen is fel-felbukkanó, tartósan súlyos problémát nem érintettem most.És azt se vonom kétségbe, hogy számos részkérdésben nemcsak a képviselők, de ti, többé-kevésbé befolyásos személyiségek is hallatjátok a hangotokat. De nem mindegy az, h olyan, az egész rendszer működését meghatározóan befolyásoló problémák maradnak említetlen, mint amiket itt most kiragadtam, vagy az, h néhány rendeletmódosító javaslat szépségflastromával próbáljuk a súlyosan sérült organizmus szakadozó testét összefoltozni. "Amíg a templom romokban áll, ne a keresztet akard fényesíteni!"

vajdapeterutca 2015.09.22. 08:13:23

Igazad van, mint általában, egy ponton mégis vitatkozom: egy konkrét helyet mindenki arra használ, amire jónak lát.

Én örültem volna, ha ez a blog válik a fontos kerületi kérdések megbeszélésének egyik helyévé. A tartalom kiváló - szerintem az országban legjobbak közt van -, az itt folyó viták pedig éppen azt bizonyítják minden másnál jobban, ami valószínűleg nem az eredeti szándék: ennek a pártnak nincs tagsága. Elnöke sincs. Van egy döntően Kocsis Mátétól függő hely bürokratája, aki kiemelkedően magas adható juttatásokat kap, és havonta egyszer, a testületi közvetítésekben és jegyzőkönyvekből ítélhető meg a tevékenysége. Nekem egy ideje itt ez fő mondanivalóm, mert ez a fő tanulsága a blognak. Akármilyen kiváló, sőt a kritikus blog és a szuper lojális, egyszemélyes hivatalnokpárt ellentmondása a legérdekesebb.

Egyébként a közösségépítést, a jogintézmények használatát, a fókuszált cselekvést tartom érdemesnek. Amire ez a fórum nem alkalmas több okból, és a tapasztalatom szerint a közös készülés és véleménycsere nagy része máshogy zajlik.
süti beállítások módosítása