Nyár van. Az ember elmegy kicsit nyaralni, ha tud. Dolgozik. Igyekszik megoldani a gyermekek felügyeletét, ha már családi életet él. Óvodába viszi a kicsiket, ha tudja. Én most szerencsés vagyok, itthon lehetek velük, így kihagyhatjuk a nyári ovit. Találkozunk a barátokkal, ismerősökkel, bejárjuk a budapesti játszótereket, de elkezdtük keresgélni a helyi programok között is.
A Kesztyűgyár hirdette meg oldalán a Csámpai Rozi-féle programot. Csámpai Rozi józsefvárosi festőművész gyerekekkel foglalkozik a kesztyűgyárban, iskolaidőben hetente kétszer. Miközben kiállításaira készül, manókat mentorál. Gondoltam egyet, s elmentünk megnézni milyen móka vár ránk. Először is kiderült, hogy igazából nyáron ez a program nem létezik, de Ő mégis ott van. Először nem értettem, vagy sokmindent félre értettem. Elképzeltem egy rajzszakkört, gondoltam suli előtt nem is árt, bár azt hittem 5 meg 7 éves gyerekeknek a szabad rajz is jó készségfejlesztő. Elképesztő élményben volt részem.
Megérkezünk. Rozi örül nekünk. Egy hölggyel beszélget, ceruzát hegyez. Gyermekeim szó nélkül leülnek, ad nekik ceruzát, sok-sok papír ki van készítve, s elkezdenek rajzolni. Persze szoktak itthon is, de nem így. Rozi néni ott van, s ők beindulnak. Valahogy annyira meglepően természetes az egész, hogy kezdek magamban kissé elképedni. Egészen apró kis visszajelzéseket kapnak – FIGYELMET –, s megkérdezi a nevüket. Közben a szemben ülő hölgyről kiderül egy nagy terhet jött kibeszélni magából. {…} Lassan feláll, s megy tovább az élettel.
Aztán folytatódik a csoda. Gyerekek jönnek. Beköszönnek, leülnek egy-egy szóra, leülnek rajzolni… Jönnek kicsik, nagyobbacskák, s egészen felnőtt fiatalok. Megérkezik egy 14 éves lány, énekelni kezd, gyönyörű hangon. Teljesen természetes, hogy Rozi néni tetszése dönti el, kell-e még gyakorolnia. Fel fog lépni szeptember elsején, amikor a gyerekek képéből kiállítás nyílik a helyszínen. Megérkezik Rozi néni egyik unokája is. Ő is énekel. Támogatja mindenki a másikat. Vele énekel, vagy egyszerűen csak élvezi a csodahangokat.
Akkor kibújok kicsit a varázslatból. Látom, ahogy körülöttem Öreg néne őzikéje elevenedik meg. Olyan, mint amikor a mese végén megjelenik a boldog aprónép. A kis "gidák” a raj- zaikkal örvendeztetik meg Csámpai Rozit. S miért jönnek ide? Figyelemért, mert itt meg- hallgatják az embert. Nem csak meghallgatják, meg is hallják. Szeretetért, megértésért. Mert Rozi néni átölel mindenkit, és megtanít átölelni. Végig ölel minden szívet, lelket.
A mi kis rajzszakkörös napunk egy döbbenetes csodavarázslat lett. Olyan pillanatok voltak ezek, ahonnan az ember nem akar elindulni, hacsak nem kell. S olyan hely, ahova vissza akar térni a szívünk. Úgy érzem ennél értékesebb dolgot még nem láttam Józsefvárosban, de talán a világon sem, mióta rajta élek.
***
Csámpai Rozi csodálatos festőművész, ezt könnyű megtudni róla. Elismert festőként ismét egy kiállításra készül, a Vörösmarty téren lesz szeptemberben, szabadtéren.És a gyerekek- kel is tervez kiállítást, erről is lesz majd még szó később.
зайчиха