A mi Józsefvárosunk


Valótlanul állították [17.]

2020. július 10. - Amijo

Pikó András újabb sajtópert nyert a héten, ezúttal a köztudottan elfogulatlan HírTV ellen. A bíróság elsőfokú ítéletében megállapította, hogy – a kerületi Fidesz hazugságát átvéve – valótlanul állították, hogy a járvány időszakában önkényes döntéssel közszolgálati dolgozóktól, pl. rendőröktől vagy…

Tovább

"Olcsó" és ügyes [13.]

2020. június 28. - Amijo

Nyilvánosságra hozta a Fővárosi Önkormányzat azokat a szerződéseket, amelyekből megtudhatjuk, mire (főleg tesztekre és maszkokra) költöttek el kb. 800 millió forintot a koronavírus ellen. Ennek alapján a Hír TV azzal vádolta meg az önkormányzatot, hogy túlárazott eszközöket és szolgáltatásokat vett…

Tovább

764. Óvodai kampánylevél

2018. június 12. - Amijo

Tegnap este ismét Győri Péter volt Kálmán Olga vendége az Egyenesen című műsorban. A civilek által felkért, a demokratikus ellenzéki pártok által támogatott polgármester jelölt Sára Botond legutóbbi akcióiról, illetve magáról a kampányról beszélt. De elsősorban az alpolgi tájékoztatólevélnek…

Tovább

734. Önnek egy új üzenete jött

2018. március 16. - Amijo

Méghozzá ez: „Mi szelíd és derűs emberek vagyunk. De nem vagyunk se vakok, se balekok. A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is.” Majd a miniszterelnök mély átéléssel elszavalta papírról felolvasta a Himnusz első versszakát. Mindezt Orbán…

Tovább

733. Kocsis Máté azt üzente

2018. március 13. - Amijo

Zajlik rendesen az élet, kampány van. Egy hete nálunk méltóztatott járni (és danolászni) a miniszterelnök úr, most meg a NER-nek – Németh Szilárd mellett – mára már szintén emblematikus alakjává vált polgármesterünk szórakoztatta a jónépet. A mostanra igen megbátorodott* Kocsis Máté hétfő este egy…

Tovább
süti beállítások módosítása