"Mindig sok bajjal járt az állatok beszállítása a vágóhídra, a sertések már a kapuban megérezték a vér szagát, és vagdalkoztak, nem voltak hajlandók lejönni a teherautó platójáról, […] Józsinak kellett valamilyen megoldást kitalálnia. […] Mikor a teherautó megérkezett a vágóhídra, Józsi öntudatosan feltartott fejjel elsőnek futott le a platóról, […] Példája szinte hipnotizáló erővel hatott a többiekre, minden ellenállás nélkül hagyták magukat a böllérkés alá terelni.”
Irodalmi félóránk következik. A fenti idézet Moldova György 1978-ban megjelent A beszélő disznó című szatírájából való. Nem józsefvárosi téma, hiszen a szatíra cselekménye a Feketetelki Állami Gazdaságban játszódik. A mű szereplője Kerekes Lajos sertésgondozó, doktor Barta Edit, a gazdaság igazgatónője, valamint Józsi (Feketetelki József), a beszélő disznó.
Józsi az emberek és a sertések előtt is titkolta, hogy tud beszélni, mert félt, hogy elveszítik iránta a bizalmat. Egyik éjszaka azonban Kerekes Lajos sertésgondozó meghallotta, amint Józsi álmában káromkodik. Az esetet azonnal jelentette a gazdaság igazgatónőjének, doktor Barta Editnek – aki épp egy tanulmányt írt egy mezőgazdasági folyóiratba, ehhez az értelmező szótárban a számára ismeretlen „aratás” szó jelentését kereste. Az igazgatónő tanácstalanul töprengett, hogy mire használhatna egy beszélő disznót. Végül Józsi egy ajánlattal állt elő:
Arra gondoltam, hogy úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, vissza tetszenek engem helyezni a többi malac közé. Én megfigyelném, hogy a társaim mit beszélnek, mi a véleményük az ellátásról, a férőhelyekről és főleg önökről, a vezetőkről, akiket mindnyájan tisztelünk és becsülünk. […] Arról sem hallottam, hogy van-e ilyen rendszer az emberek között, de a sertések között szerintem nagyon jól beválna.
Így Józsi közvetlen hangulatjelentéseket készített, közben megbízóit is gondosan megfigyelte. Megtanították írni-olvasni, különböző tanfolyamokra, továbbképzésekre küldték. Józsi karriert futott be, lakáshoz, autóhoz jutott, végül az állami gazdaság igazgatójának nevezték ki.
Ezzel rövid kis irodalomóránk véget ért, elégedetten állapíthatjuk meg, hogy azért az nagyon jó, hogy 1978 óta alapjaiban változott meg világunk, és manapság már nincsenek beszélő disznók. Sem itt Józsefvárosban, sem máshol.
Mikor felkeltem bizakodó voltam, ahogy eddig is s ez az érzés egész nap bennem volt. Sok ember jött oda a kitelepülő pultunkhoz beszélgetni, annak ellenére is, hogy a fidesz közvetlenül mellettünk szintén kitelepült. (Csak a Kálvária tér – Karácsony Sándor utca sarkán volt lehetséges a kampányolni, ugyanis ez a hely volt 150 méterre a Dankó utcai óvodától és kb. ugyanennyire Csobánc utcai Szki.-tól, ahol szavazás folyt.)
Minden, amit ma a nagy választási kapkodásban össze tudunk szedegetni, amíg az eredmények meg nem érkeznek. Folyamatosan frissülünk, aztán majd meglátjuk, hogy mi mennyi, mi hány. Mindenesetre nem indult zökkenőmentesen a nap, az NVI oldala megint behalt. Az MTI-ben megjelent magyarázat szerint "egy előre eltervezett ellenőrzés miatt jelentek meg a reggel 7 órás választási részvételi adatok", reggel fél 9-kor. 
"Egyenlő pályák, egyenlő esélyek! Én kerékpárral megyek.” - Az idézet Sándor Györgytől van, talán a hetvenes évekből. Aktuálisabb, mint valaha. Külföldi ismerőssel sétálok a Józsefvárosban, nem tud magyarul, fordítom a választási plakátokat, mutogatom melyik kié. Magyarázom, mi is a CÖF, hogyan lehet, hogy csak a kormánypárti álcivileknek van pénzük, miért nem lehet a villanyoszlopokon hirdetni, illetve mégis lehet, de aztán mégsem, hogyan írnak felül bírósági döntéseket; éppen a választási törvény további trükkjeit kezdeném mesélni, amikor leállít.
Tegnap újabb, egyáltalán nem vidám levél érkezett hozzánk, ezúttal egy kétségbeesett józsefvárosi anyukától. Mi most még nem kívánunk a levelében megfogalmazottakhoz semmit sem hozzáfűzni, bár lenne mit. Maradjunk annyiban, hogy közzétesszük a levelet, és reménykedünk, hogy történik is valami érdemi az ügyben. 
