A mi Józsefvárosunk

És most ismét az Auróráról [59.]

2020. november 18. - Amijo

Pontosabban arról, hogy jogerősen helyt adott a Fővárosi Törvényszék az Auróra Közösségi Házat működtető Marom Klub Kft., a Labrisz Leszbikus Egyesület, a Magyar LMBT Szövetség, valamint nyolc magánszemély rendőrség elleni panaszának – közölte honlapján a Magyar Helsinki Bizottság. Az ítélet azzal az üggyel kapcsolatos, amikor tavaly ősszel Budaházy György és tucatnyi fekete gyakorlóba öltözött homofób náci társa megzavart egy LMBT-tematikájú rendezvényt az Aurórában.

aurora2018-2.jpg

A rendőrség meg csak tétlenül állt, és nézte, ahogy a csoport tagjai zaklatták és sértegették a rendezvény résztvevőit. A rendezvény meghiúsult, és az Aurórát meg be kellett zárni pár órára. Most a Fővárosi Törvényszék ítélete kimondta, hogy a rendőrök- nek azonnal és haladéktalanul intézkedniük kellett volna.

A felvételeken látszik, hogy a rendezvény megzavarói azért maradhattak a helyszínen és folytathatták a jelenlévők zaklatását, mert a rendőrök nem intézkedtek erélyesen a távozásuk iránt, hanem hagyták, hogy folytatódjon a kéretlen agitációjuk és vitázásuk. Ebből következően órákig húzódott az a szabálysértési helyzet, melyet a rendőröknek […] kötelességük lett volna haladéktalanul megszakítani

– állapította meg a bíróság. Azt is kimondták, hogy

téves álláspont a rendőrök részéről, ha csak fizikai tettlegesség vagy vagyoni károkozás esetén látták szükségét a beavatkozásnak.

A panaszosokat a Magyar Helsinki Bizottság képviselte.

P.s.: Az ítélet kitér arra is, hogy a támadók azzal védekeztek, hogy ők csak alapjogukkal élnek, amikor „közterületen békésen gyülekeznek”, holott a vendéglátóhely vagy közösségi ház nem közterület, hanem „nyilvános hely”, és ott a tulajdonos engedélye nélkül gyülekezés nem tartható.

*

A bíróságok az utolsó végvárai a magyar társadalom önkényuralom ellen vívott, egyre elkeseredettebb harcában. Erre gondolj most te is, aki ezekben a nehéz időkben még jobban ki vagy téve az életedet s anyagi egzisztenciádat érintő "szükségintézkedéseknek". Azoknak, amiket a mai, autoritárius kormányzat nemcsak a mostani, rendkívüli helyzetben tart rendjén valónak, hanem "békeidőben" is, mint azt ebben az esetben is tették azok a "rendvédelmi szervek", akik a hatalom cinkos szemhunyása nélkül, nem nézhették volna úgyszólván tétlenül a náci csőcselék garázdálkodását. (via Budaházy Gusztáv)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5116290716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása