A mi Józsefvárosunk

939. Marad az Auróra

2019. november 20. - Amijo

Azaz, mégsem kell bezárniuk, az önkormányzat ugyanis visszavonta a közösségi hely bezárásáról szóló határozatot, mert a választás után az akták közül valahogy mégis csak előkerült az az elveszettnek mondott (hazudott?) dokumentum, amely bizonyítja, hogy az Auróra Közösségi Ház bérleti szerződése érvényes. (Ez volt az, amiről az előző, fideszes önkormányzat munkatársai azt állították, elveszett.)

aurora2018-3.jpg

Az Aurórát már II. Miklós cár is megpróbálta betiltani, aztán abból is mi lett. (Konok Péter)

Ezért Pikó András most visszavonatta az önkormányzat bírósági keresetét, derül ki abból a közleményből, amit a kerület új polgármestere és Erőss Gábor jegyeznek. Azt írják:

Józsefváros új önkormányzata nagy értékének tartja az Aurórát, amely közösségi házként, fontos ügyeket felkaroló civil szervezetek központjaként is működik, és működni fog a jövőben is. ahogy bármely más helyi közösség, úgy az Auróra is számíthat az önkormányzat partnerségére és védelmére bármilyen támadás is érje. Miután Józsefváros Önkormányzata biztosította az Auróra törvényes működésének jogi feltételeit, elmondhatjuk: az Auróra marad, a lakókkal folytatott párbeszéd folytatódik.

Tehát minden jó, ha a vége jó – az Aurórának nem kell bezárnia, hurrá. Én már csak arra lennék kíváncsi, hogy hány olyan elveszettnek hazudott dokumentum, levél, szerződés, stb. lehet még az irattartókban, melyeket az előző önkormányzati vezetés – a hatalmával (és a bizalommal) gátlástalanul visszaélve – hasonló módon eltüntett?

***

A Józsefváros korábbi fideszes polgármestere, Sára Botond (azt megelőzően pedig Kocsis Máté) által vezetett önkormányzat gátlástalan hadjáratot folytatott a szórakozóhely ellen. A közösségi hely működési engedélyét még augusztusban vette el az önkormányzat, ezt a határozatot az Auróra közigazgatási bíróságon megtámadta. A most „előkerült” papírt pedig azért tüntették el valakik valakiknek az utasítására, hogy a helyet – bármi áron – be lehessen záratni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9215316572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása