A mi Józsefvárosunk

929. Mai Pikó (12)

2019. október 20. - Amijo

Mint azt az előző posztban röviden már megírtuk, Pikó András megválasztott józsefvárosi polgármester még nem léphetett hivatalba, mert a helyi Fidesz jogorvoslati kérelemmel élt a választási eredménnyel szemben. Így a jogi huzavona miatt Pikó még nem vehette át tisztségét. (Egyébként az összes olyan egyéni körzet eredményét is megtámadták itt a kerületben, ahol nem ők nyertek. )

piko_illes.jpg

De ugyanezt tették a demokrácia felkent bajnokai az I. és a IX. kerületben is, és ugyanígy megtámadták a választás eredményét mindenütt, ahol elbukták a választást. Úgy látszik, nehezen mondanak le a fiúk öröknek hitt hatalmukról. De nézzük, ma mit írt Pikó András az fb-oldalán:

Az egyik, múlt vasárnap vereséget szenvedett fideszes önkormányzati képviselő osztotta meg ezt a képet az oldalán. Van még pár ilyen, "Kezdődik" szöveggel, de nemcsak nála, hanem a kerületi fideszes "civilek" is csináltak már külön Facebook oldalt ilyen hangulatkeltő céllal, ahol hajléktalan emberek utcai képeit terjesztik.

Érezhetően a választások óta sokkal kevesebbet takarítanak, eltűntek a parkokból a kerületőrök és kevesebb takarítógép jár, kivéve azt a társasházat, ahol én lakom – ott volt, hogy naponta négyszer is megfordultak. Hirtelen visszavonták párszáz józsefvárosi parkolási engedélyét, akik joggal felháborodtak. Rémhíreket terjesztenek, közben jár mindenütt az iratmegsemmisítő, különösen a Kesztyűgyárból hallani a hangját.

Mindezért a Fidesz politikusai és a Fidesz által kinevezett néhány vezető a felelős, akik azt próbálják kihasználni, hogy az állampolgároknak nem világos, hogy az új polgármester addig, amíg jogerőssé nem válik a választás eredménye, csak a kerítésen kívül toporog, és legfeljebb megpróbálja nyugtatni az ellene felbőszítetteket. Erre kell az idő, amit a választási eredmény megtámadásával és a folyamatos fellebbezésekkel szereznek.

Nem tudnak veszíteni, nem tudnak tisztességgel veszíteni, kicsinyes bosszúval próbálják megnehezíteni az egyébként sem könnyű átállást. Nekik ez a politikájuk, az sem számít, ha a választóiknak, a józsefvárosiaknak ártanak. Ennek vetünk véget rövidesen.

További szép vasárnap estét mindenkinek.

P.s.: Megjegyezném, hogy az iratokat nem lehet nyom nélkül eltüntetni – meg lehet próbálni, lehet késleltetni az átadást, az időt is lehet húzni, de nem lehet megúszni. Hiába a szorgos papírdarálás…

***

Kifejezetten beszarás van. Azok a polgármesterek (pontosabban volt polgármesterek), akik nem számítottak a bukásra, mert a pártközpont azt mondta nekik, hogy győzni fognak, nem tudták eltüntetni a terhelő dokumentumokat. Hiszen azt gondolták, hétfőn onnan folytathatják, ahol pénteken abbahagyták. Erre vasárnap éjjel kiderült, hogy nem. Most pedig pánikban igyekeznek elpucolni a nyomokat. (via Kolozsvári Szalonna)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr715239878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása