... csak egy kicsit szomorú a vége. Tart a választási kampány – épp befejeződött az ajánlásgyűjtés –, született is számtalan szebbnél szebb történet ezzel kapcsolatban. Pár napja például Hermann György, az összefogott ellenzék momentumos jelöltje osztottam meg a 7. sz. választókerületben szerzett élményét a Facebook-on. 

A kaputelefon kicseng, de nem veszi fel senki. Kinyomom. Már éppen próbálkoznék a következővel lakóval, amikor megjelenik mögöttem egy jól szituált huszonéves lány. Munka utáni bevásárlásból jöhet, látszik rajta, hogy jó körülmények között él. Előreengedem, ő pedig kinyitja a kaput.

Megszólítom, elmondom, hogy én vagyok a helyi ellenzéki képviselőjelölt, ajánlásokat gyűjtünk, és megkérdezem, nem engedne-e be minket.

- Azt sajnos nem tehetem.

Nagyon szigorú szabályok vannak a házban, nem lehet csak úgy beengedni senkit, kizárólag a közös képviselő dönthet erről. Vele is fordult már elő korábban, hogy megtette - mondja. Kiderítették, számonkérték.

Megdöbbenek. Sok hasonló történetet hallok Józsefvárosból, mesélik, nem egyedi az sem, hogy a lakógyűlésre beviszi a közös képviselő a Fidesz ajánlóívét, és ugyan nem kötelezhet senkit az aláírásra, azt mindenki látja, ki nem teszi meg. Ez most mégis más: személyesen eddig még nem tapasztaltam hasonlót.

A lányon látszik, hogy tényleg tart az újabb retorziótól. Nem mer beengedni. Pedig itt állunk Budapest közepén, a nyolcadik kerület egyik legforgalmasabb részén és ő maga is egy független, jó egzisztenciájú fiatal benyomását kelti.

Mutatja a kapucsengőn az egyik nevet: ő a közös képviselő - mondja, próbálkozzak meg. Megköszönöm. Becsukja maga mögött a kaput.

Felveszik a kaputelefont. Mondom, hogy miért jöttem.

- Hát én nem fogom beengedni magukat. De amúgy is fölöslegesen próbálkozik, mi itt a házban már rég összegyűjtöttük az ajánlásokat.

De szép is ez. És ahogy elnézem (olvasom), lesz itt még móka, meg kacagás a kampány során, bőven. Csak valahogy ezen (se) tudok jól szórakozni.

LaMa

P.s.: „Egyenlő pályák egyenlő esélyek – én biciklivel megyek” – mondta egykoron, jó 30 éve Sándor György. Úgy látszik, már megint egykoron van.