A mi Józsefvárosunk

887. Végre eldőlt

2019. június 15. - Amijo

Pikó András civilként, de a demokratikus ellenzék (Momentum, DK, MSZP, LMP, PM, Szolidaritás) közös polgármester-jelöltjeként, helyi listavezetőjeként indul a 2019-es őszi önkormányzati választáson, de egyetlen párt frakciójába sem ül majd be. Pikó jelöltsége mellett abban is megegyezés született, hogy – a Jobbik kivételével – közösen indul az ellenzék valamennyi önkormányzati választókerületben, így elvileg ezekben is egy-egy ellenzéki áll majd szemben a fideszes képviselőjelöltekkel.

piko_kampany2019.jpg

Fotó: Fejér Martin

A NER működésének alapja az, hogy az önkormányzatokat a hatalom szolgálóivá tetté. Az a dolgunk, hogy visszavegyük és újra a közösségink szolgálatába állítsuk őket. Ez a fő cél, de ezt érjük el úgy, hogy közben nem adjuk fel a stílusunkat, hogy jókedvűen és élvezettel tesszük a dolgunkat. Ez a film ezért készült – Nektek, akár meg is oszthatjátok. (Pikó András)

Én választási küzdelemre készülök és nem háborúra, de ez a harc is kemény lesz és nem áltatom magamat azzal, hogy az ellenfél nem vet be majd minden eszközt ellenem. A tét nagy: Józsefvárost vissza kell vennünk a jelenlegi hatalomtól és olyan önkormányzatot kell működtetnünk, amely mindent megtesz a polgáraiért, szolgáltat és  demokratikus közösséget épít. (Pikó András)

Aki pedig valamilyen módon támogatni szeretné Pikó Andrást, ITT csatlakozhat a kampányához.

***

18 év után otthagyja a Klubrádiót, hogy elinduljon a Fidesz ellen. Pikó András rádiós mű- sorvezetőt, a Klubrádió munkatársát kérte fel polgármesterjelöltnek az önkormányzati választásra Budapest VIII. kerületében, a Józsefvárosban a Momentum az együttműködő ellenzéki pártok (MSZP, DK, P, Momentum, Szolidaritás) nevében. A 15 éve Józsefváros- ban élő újságíró a C8 Civilek Józsefvárosért Civil Társaság egyik alapítója, e minőségében kérték fel őt, és több hónapos tárgyalássorozat után Pikó el is vállalta a polgármester-jelölti felkérést. (via Index)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9414895712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása