Közismert történelmi anekdoták
Vidám történetek a régi, jó kis átkosból 

(Még kamaszként hallottam. Lehet, hogy nem igaz, de nagyon jellemző.) 

Jánossy Ferenc A gazdasági fejlődés trendvonala és a helyreállítási periódusok című, 1966-ban kiadott művében (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 282 old.) teljesen korrekt statisztikai elemzéssel mutatta ki, hogy a háborús pusztítások utáni, kortól és helytől gyakorlatilag független "gazdasági csodák", azaz gyors fellendülések addig tartanak, amíg a nemzeti jövedelem el nem éri a háború előtti folytatásaként az addigi trenddel számított szintjét.

Na jó, mondom magyarul is: ha külső okok hatására visszaesik a gazdaság, azért a terme- lési tapasztalat megmarad. Ennek szintjére viharos tempóban vissza tudunk fejlődni, mert tudjuk, mit és hogyan kell csinálni. Ennek a gyors fejlődésnek kvázi egy pillanat alatt sza- kad vége, amikor elérjük azt a szintet, amin termelni tudunk. Ezután a lassú fejlődés újabb, az adott ország oktatási rendszerétől függő szakasza következik.

Szóval Jánossy óta ezt kiválóan tudjuk. De 1951-ben erről még fogalma se volt senkinek. A hároméves tervet (1947–49) két és fél év alatt teljesítettük. Az első ötéves terv első évének tervét — jóllehet igen feszített volt — ugyancsak messze túlteljesítettük, és a pártállami vezetésen egyfajta hurráoptimizmus lett úrrá. Úgy döntöttek, megemelik a kitűzött célokat — pedig az újjáépítés gazdasági csodája éppen véget ért.

Egy Pest megyei helyszínre, ahol téglagyárat kívántak építeni, sebtiben kiszállt egy négy fős bizottság: a leendő téglagyár igazgatója, a leendő téglagyár párttitkára, a leendő tégla- gyár szakszervezeti bizalmija és egy geológus. Megszemlélték a tervezett telephelyet, majd ki-ki elmondta a véleményét.

— Elvtársak! — kezdte a leendő téglagyár igazgatója. — Kormányunk határozata értelmé- ben új és új gyárakat, üzemeket kell építenünk, és ehhez téglára van szükség. Építsük fel itt a téglagyárat!

— Elvtársak! — folytatta a leendő téglagyár párttitkára. — A párt legfőbb célja, hogy a széttagolt, maradi, individualista és vallásos téveszmékkel fertőzött parasztságot haladó, szolidáris, kommunista munkásosztállyá fejlessze. Ehhez gyárakat, üzemeket kell építe- nünk — olyanokat, mint amilyen ez lesz majd. Építsük fel itt a téglagyárat!

— Elvtársak! — következett a leendő szakszervezeti bizalmi. — Az emberek tömegesen adják fel a földet, és jönnek fel faluról a városokba. Munkát kell adnunk nekik, és ehhez munkahelyekre van szükség. Építsük fel itt a téglagyárat!

— Elvtársak! — szólalt meg végül a geológus. Amint láthattátok, az agyag itt meglehetősen kevés, és nem látom, hol lehetne még találni. Amit ismerünk, az két, legfeljebb három évre lehet elég, aztán kifúj. Menjünk, keressünk valami jobb helyet!

Az álláspontokat tisztázván szavaztak, és 3:1 arányban, teljesen demokratikusan úgy dön- töttek, hogy felépítik ott a téglagyárat.

Az agyag három év múlva elfogyott, a falak máig ott állnak.

Fügedi Ubul