A mi Józsefvárosunk

693. Szoboravatás

2017. november 12. - Amijo

"Hát, nem egy mestermű, de ilyen még biztos nem volt ebben az országban” – mondta egy hölgy az avatáson. 

Valóban nem, és mi sem szeretnénk lemaradni róla: szombat délután a Corvin sétányon rengeteg ember jelenlétében avatták fel a világ első olyan szobrát, amely a tavaly elhunyt Carlo Pedersolit ábrázolja. És tényleg nem ünneprontásként, csupán csak a teljesség kedvéért: itt van a Magyar Narancs beszámolója az eseményről és magáról a szoborról.

pedersoli_sz1.jpg

… a színpad körül nagyjából minden úgy nézett ki, mint egy politikai rendezvényen: a házak mellett már lehetett látni a rendőrautókat, a felhúzott kordon felett pedig lehetett kukucskálni, és nézni, hogyan birkózik meg Kocsis Máté az olasz nyelvvel, és próbál szót érteni Carlo Pedersoli lányaival. Utóbbiról nem tudni részleteket, az azonban a köszöntőből kiderült, hogy „Kocsis Máté polgármester úr” (idézet a meghívóból) nagyon szerette a Bud Spencer-filmeket, legalábbis amikor megnézett egyet, utána pár óra múlva már más színben látta a világot. (via Magyar Narancs)

Mindenesetre annyi biztos: ez a világon az első Bud Spencer-szobor. Hogy Józsefvárosnak és a Corvin-negyednek mi köze a színészhez, az nem derült ki, de a negyed fb-oldala élő- ben közvetítette a rendezvényt. A felvétel – melynek tanúsága szerint ez a szobor nagyon kellett a kerületieknek és a budapestieknek – teljes egészében itt nézhető meg.

***

A képviselő-testület még szeptember elején döntött arról, hogy az önkormányzat vállalja a szobor felállításának csaknem 9 millió forintos költségét. Az önkormányzat azért fogadta el a szobrász felajánlást, mert a színész személye tiszteletre méltó mind sportolói, mind filmes karrierje miatt. Életútjával olyan példát szolgáltatott, amely mindenképp megisme- résre méltó a mai generációk számára is – írta az önkormányzat. A szobrászművész azután ajánlotta fel alkotását a józsefvárosi önkormányzatnak, hogy a szobrot eredetileg befogad- ni szándékozó Kazincbarcika úgy döntött, mégsem kell nekik. Így aztán végül itt nálunk, a kerületben állították fel.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr5413251111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása