A mi Józsefvárosunk

675. Uniós kampánytámogatás

2017. szeptember 19. - Amijo

Magyarországra látogat szeptember 18. és 20. között az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának (CONT) tényfeltáró küldöttsége. Azt vizsgálják, milyen hatékonyan költöttük el a különböző terveinkre kapott uniós milliárdokat–százmilliókat. Az egyik olyan beruházás, amit ellenőrizni kívánnak, a felcsúti kisvasút.

felcsut_kisvasut.jpg

(Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

De hoppá, valami homokszem került a gépezetbe: Lázár János és Deutsch Tamás is hevesen tiltakozni kezdett ez ellen. Deutsch fő kifogása, hogy Magyarországon hat hónap múlva választás lesz, és a vizsgálat befolyásolhatja a politikai hangulatot (ő persze nem így mondta, de lefordítottam). Mindkettőjük szerint a bizottság látogatása politikai indíttatá- sú, és azért pont ide jönnek, mert ez miniszterelnökünk szülőfaluja.

Nem értem. Hiszen a felcsúti kisvasút nemzeti büszkeségünk, maga a megvalósult álom! Nem is kaphatnának nagyobb támogatást ama választás kampányában, mint egy uniós tényfeltáró bizottság hozsannáját arról, hogy nálunk aztán minden a legnagyobb rendben (vagy legalábbis többé-kevésbé rendben) van, a tervek elegánsak voltak, a kivitel hatékony, a látvány meggyőző, az utasok fürtökben lógnak, korrupciónak nyoma sincs — ha már minden ilyen tökéletes, a legjobb volna meghosszabbítani. Kérjünk még pénzt, ők támogatni fogják. Egy ekkora pofon után nincs az a károgó ellenzéki párt, amely a gong előtt fel tudna állni a padlóról.

Vagy — és itt sötét gyanú lopózott szívembe — lehet, hogy még sincs minden rendben? Lehet, hogy a várható kihasználtságot úgy "terveztük", hogy a férőhelyek számát megszo- roztuk a járatokéval, de valójában nem ül rajtuk a kutya se? Lehet, hogy a pénz nagy része urambátyám típusú hűbéri láncokon tűnt el? És — lehet, hogy Lázár és Deutsch ezt már tudja? Ha igen, akkor ez tényleg negatívan befolyásolhatja a Fidesz stb. kampányát.

És nagyon pozitívan az országét.

Fügedi Ubul

P.s.: "Átutazók vagy pilóták a magasból nem láthatták, hogy a töltés, az összekötő híd, a cementalap mindenhol szinte papírvékony. Igen kevés, rosszul kevert anyagot használtak. A sínek csak rövid szakaszon vezetnek... De futtában, messziről mégis alagútnak, hídnak, töltésnek hatott az építkezés. Évek folyamán megépült a belga vasút egy tökéletes kis szakasza a sikkasztott francia anyagból!"
"Délután hatkor Igori ellenállás nélkül megadta magát. Hétkor befejezték az első vizsgálatot, és az erőd mögött igen gyorsan fejbe lőttek tizenhat embert."

Szerintem Deutsch (amikor még nem volt Tompika) olvasta ezt, és most emlékezik.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7712877778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása