A mi Józsefvárosunk

520. Hétvégi rövid (1)

2016. június 12. - Amijo

Gyorsan pár szó az esti meccsek előtt. Kezdjük egy jó hírrel (legalább is remélem, hogy az), a hét közepén végeztek az aszfaltozással, melyet szinte teljesen befejeztek, elérkeztünk a Karácsony Sándor utcai csatornarendszer felújításának végéhez. A kordonok többségét elszállították. A március 30. óta tartó munkálatok végeztével tehát még ezen a héten kész lesz/lett az útburkolat s újra két irányban lehet majd közlekedni. Éljen.

cbfm_tantunt2016.jpg

Kiállok a volt tanáraim mellett! Átvitt értelemben s a valóságban is!

A tegnapi nap pedig ismét a kormány oktatáspolitikája ellen tüntettünk a Tanítanék Tanévzáró - Bizonyítványosztó tüntetésen. Folytatás ősszel. Addig is július elsején találkozunk a Kossuth téren, Sándor Mária és az egészségügyi dolgozók tüntetésén.

És ha már szóba került a foci: az Orczy-kertben folyó fakivágással kapcsolatos, hetek óta ígért lakossági fórumot végre-valahára meghirdette a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Méghozzá hatalmas érzékkel a magyar-osztrák EB meccsre időzítve, keddre. Mit ne mondjak, gratulálok.

Akinek mégis kedve támad elmenni a lakossági fórumra és megkérdezni az egyetemet, miért egy park lerombolásával és fák kivágásával kíván új épületeket felhúzni, az 2016. június 14-én 17.00 órától az Orczy úti Kollégium multimédiás termében (1089 Budapest, Orczy út 1.) tudja azt megtenni. Aki pedig akkor mégsem ér rá, az csatlakozhat az Orczy-park Ligetvédők oldalához, vagy Facebook csoportjához. (Kettős Mérce)

Camara-Bereczki (CBFM), Magdolna-negyed

***

Balog szerint amikor Amerikában még a feketéket korbácsolták, nálunk olyan demokrácia volt, hogy csak na! - Ez a borzalmas, félműveltséget igazoló, korlátolt gondolkodást terjesztő demagógia és a reá épített politika már tönkretette az országot. Nincs szüksége további évekre, évtizedekre.(Balog érvelése ezt a régen hallott moszkvai történetet juttatta eszembe: az idegenvezető a metróállomáson magyarázza az amerikai turistacsoportnak, hogy ötpercenként követik egymást a szerelvények. Az egyik amerikai megjegyezte: "De hát húsz perce itt állunk, s nem jött egy sem!" Erre az idegenvezető: "Igen? Amerikában meg verik a négereket!") - via Tatai-Tóth András

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr718801732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása