A mi Józsefvárosunk

442. Jó lakásban élni

2015. november 05. - Amijo

Miközben szorgalmasan omlunk, omladozunk s lelkesen kilakoltatunk (ja, azt most éppen nem), A Város Mindenkié személyes egyeztetést kért Kocsis Mátétól. A hírhez – többek között – Budaházy Gusztáv (is) írt egy kommentet a fészbukon. Íme:

Itt szeretnénk jelezni, hogy a fenti ügyben, a Négyház Egyesület, tavaly decembertől idén júniusig – részben az érintett lakók bevonásával és önkormányzati felkérésre is – konkrét megoldási tervezetet terjesztett be az önkormányzati bérlakáshelyzettel kapcsolatos leg- sürgősebb teendők kidolgozására. És bár javaslataink – melyek a bérlemény-nyilvántartási rendszer felülvizsgálatára, a lakóépületek állagának megőrzésére és egy közegészségügyi programtervezetre vonatkoztak – meghallgatásra találtak és az Önkormányzat azok szerződéses kidolgozására kért fel bennünket, az Egyesület idén júniusban mégis elállt e megállapodás megkötésétől.

jolakasban_kocsis.JPG

Fotó: Csécsei Ilona / AVM

Az egyoldalú elállás okát abban jelöltük meg, hogy az Önkormányzat megszegte azt a szóban, de nagy nyilvánosság előtt tett ígéretét, hogy – legalább a tárgyalások idejére – felfüggeszti az általunk megkifogásolt néhány kilakoltatás végrehajtását. Ennek részleteiről egyébként be is számoltunk ott, ahol erre lehetőséget kaptunk, így elsősorban A mi Józsefvárosunk blog oldalain. (Itt jegyeznénk meg, hogy erről, már jó öt évvel ezelőtt is született egy, a képviselő-testület által is jóváhagyott megállapodás – 89/2010/III./24 – melyet viszont, anélkül, hogy visszavonta volna, a Hivatal bliccelt el.)

És miután az ebben érintett bérlőtársaink egy része az újabb kilakoltatási hullám beindulásakor arra kért fel, hogy ismét tegyünk lépéseket a komplex bérlakásügy újbóli felülvizsgálatára, itt is bejelentjük, hogy ezeket – konkrét és a mostani helyzetre szabott aktuális formában – képviselőink útján, be is terjesztjük az erre illetékes fórumoknak. Az sem titok, hogy erről, más civil formációkkal – így az AVM-mel is – folytattunk megbe- széléseket, s azt reméljük, hogy mindazok, akik most felkarolni óhajtják a józsefvárosi önkormányzati bérlők minden kerületéénél súlyosabb helyzetét, reménybeli tárgyalásaik- kor, a mi szempontjainkat is messzemenőkig figyelembe veszik. Mi, különben az eddig ebben folytatott munkánkról mindenkor, minden érdeklődőnek készséggel álltunk rendelkezésére. És a már említett, rendelkezésre álló fórumokon ezután is ezt tesszük.

Budaházy Gusztáv

***

Az egy dolog, hogy a hatalmas melldöngetés közepette egyfolytában újjáépülő Józsefváros folyamatosan omlik (legalább is az olyan „szerencsés” részeken, mint a Magdolna- és az Orczy-negyed), de ami a vs.hu cikkében van, az minden képzeletet felülmúl. Az írás szerint egy józsefvárosi ingatlantulajdonos derekasan visszaél a lakhatási válsággal és nyomorúsá- gos körülmények között szállásolt el több tucat családot, 2-3 m2-es lyukakban, havi 42 ezer forintért. Az "albérlőknek" nincs hova menniük, miközben mindenüket a bérleti díjra költik. Ha nem tudnám többek beszámolójából, hogy van ilyen, azt hinném, hogy kamu, mese. De nem, ez maga szomorúságos valóság itt nálunk, az újjáépülő Józsefvárosban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr648053200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása