A mi Józsefvárosunk

231. Jártomban-keltemben 9.

2014. szeptember 19. - Amijo

03.jpgDiószegi Sámuel utca 14. - tűzfal panoráma II.

A heti józsefvárosi túra részeként, és ismereteink elmélyítésének érdekében térjünk vissza egy poszt erejéig a Diószegi Sámuel utca 14. szám alatti társasházba. Legutóbb - még az első részben - a főépület csodáiról számoltam be, most azonban a hátsó épületrészt is részletesen bemutatom.

A háznak ez a része, még az utcai résznél is mostohább állapotban van, lakásaihoz a főépület udvarán keresztül vezet az út, majd függőfolyósokon jutunk a lakásokig, és aki nem ismerős erre, talán meg sem találja a ház "eldugott" lakóit. Amíg a képeket csináltam, többen is összegyűltek, és véleményükkel, tanácsaikkal segítették a „munkám”, bár a látvány magáért beszél. Sokan hosszú évek óta laknak itt, de semmi változás, hiába mennek az Önkormányzathoz, pedig kérésük nem teljesíthetetlen.

dio14_hatso1.jpg

dio14_tuzfal3.jpg

Az épület hátsó szárnya mögött a Kőris utcai új lakópark látszik és ezzel minden szépet és jót leírtunk. A lakások ablakain kinézve a szerencsésebbek a Diószegi Sámuel utca 16. szám alatti épület felett kilátnak, míg akik kicsit lejjebb laknak, azok szinte csak az épület tűzfalát látják. Mindenkinek jut azonban az 1930-as években épült Diószegi Sámuel utca 14. raktárépületének omladozó látványából.

dio14_tuzfal1.jpg

dio14_tuzfal2.jpg

Ezt a raktárt az Önkormányzat a mai napig bérbeadásra kínálja, de valahogy nem nagyon veszik ki azt. Persze érthető is, mert katasztrofális állapotban van, amit a Kisfalú Kft., így összegez: "A vizsgált földszinti raktár összességében rossz állapotban van." Ha ez így van, akkor meg miért nem bontják el? Meg kell várni, hogy összedőljön, vagy hogy a gazdátlanság miatt az Önkormányzat más vagyonában is kár keletkezzen? Költői kérdések, de valódi a felelősség.

dio14_duc1.jpg

dio14_duc2.jpg

A "szomszédság" sem sokkal jobb, mint maga a hátsó (vagy első) traktus. A első-hátsó épületrész közös része 5 emelet magasra nyúlik, de oda már lift nem vezet (hiába kéne), és az épület födémlemeze itt is dúcolást kapott. Csak éppen mára már dúcolat faszerkezete is dúcolandó lenne, mert minden esőzéskor ázik (és ez a fának sem tesz jót), és már a madarak is birtokba vették. A kegyelemdöfést a függőfolyósok állapota adja, ami a tetővel és az ereszcsatornával is összefügg. Ezen a területen is látszik, hogy komoly a probléma, mert a függőfolyosó már nem bírja sokáig, és lehet felállványozni ezt az épületet is.

dio14_fuggo1.jpg

dio14_fuggo2.jpg

Rövidtávon szükség lenne néhány gyors megoldásra, de közép-hosszútávon nem látok más jó döntést, mint a ház bontását (mindkét szomszédjával együtt), és a terület újjáépítését megkezdeni. Ezzel szemben az Önkormányzat az elmúlt négy évben nem tett a környékért semmit, és jelenleg is csak homlokzati felújításokkal és az értelmetlen zöldterület lebeto- nozásokkal foglalkozik, a komoly problémák megoldása helyett.

Apropó, csakhogy tudjuk, mi a fontos: tegnap Kocsi Máté nagyon ünnepélyesen átadta a megdiszkövesített Horváth Mihály teret. Ahol játszótér nincs, de majd lesz. Ezt maga a polgi mondta...

Körmendi Gábor Attila

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr636712833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása