Ma, 2014. augusztus 2-án Roma Holocaust 70. évfordulója alkalmából megemlékezés lesz 17 órától. A Horváth Mihály térről indul az emlékséta, érkezés 18:00-kor a Nehru parton álló Roma Holocaust Emlékműhöz. Akik úgy érzik, hogy a cigány és egyéb faji üldözés soha többet ne üthesse fel a fejét sem itt, sem máshol a világban, azok csatlakozzanak a fentebb leírt megemlékezési sétához és koszorúzáshoz származástól függetlenül.

***

Romano Rácz Sándor: Holokausztok több felvonásban

„A hit, mint ahogyan a betlehemi csillag vezérelte a napkeleti bölcseket, úgy vezényli az embereket. A hit olyan régi, mint maga az ismert emberi kultúra. Az ember hite legbelsőbb érzelmekkel megerősített meggyőződés./.../S abból következően, hogy a pénzimádaton túl már nem kell semmiféle hit a jövőhöz, úgy azt szuggerálják, hogy a múlt sem kell már a jövő alakításához, felejthetők tehát a sok ezer éves tapasztalatok. Nemzeti kultúra? Egy-egy népközösség összetartozás érzése? Ugyan! Emberi szolidaritás? Szeretet? Hűség? Ugyan, ugyan! A hitről ne is beszéljünk!” - írja Erdős István népművelő Nagygéci Rácz Pali híres prímás és nótaszerző élettörténetét feldolgozó esszéregényének előszavában.

Mintha tudná, hogy szükségünk van, és éppen most van szükségünk immár évszázadok óta nem létező hitünk feltámasztására és megerősítésére. Annak a hitnek a megújítására, ha úgy tetszik restaurációjára, amely Európába érkezésünk időpontjában és azt megelőző- en a sajátunk volt, és amelyet kiirtott a századokon át tartó, majd elhallgatott kíméletlen népirtás. Sir Angus Fraser brit történésznek [1] köszönhetjük, hogy immár tudjuk és kezdjük érteni, miért vált ilyenné kultúránk, normarendünk, szokásvilágunk, nyelveink, gondolataink és közösségi struktúráink. Hogy mit jelent az immár a többség nyelvébe is átszivárgott kamukore, habiszi, az a szokásunk, hogy nem szabad nagy tömegben egy idő- ben egy helyen tartózkodnunk és még hosszan sorolhatnám azokat a szokásokat, amelyek minden helyzetben a konfliktus elkerülését, a csoporthatárok védelmét, végeredményben a túlélést szolgálták. Amelyeket az európai társadalmak ma igyekeznek eltörölni. [2]

„… a hivatalos felfogás szerint az ilyen elemeknek már a létezése is szabálytalan, a fennálló renddel össze nem egyeztethető jelenség volt, a tetteseket tűzzel-vassal, bilincsbe verve, de jó útra kell téríteni. A cigányok akkor sem kerülhették el a letelepedett lakosság rosszindu- latát /.../ ha legális szolgáltatást nyújtottak. S ezen az idő múlása nem sokat segített. A felvilágosodás kora fényt vetett számtalan új területre – megjelent a racionalitás a filozófiában, az irodalomban, öles léptekkel haladt előre a természettudomány, a zene – a cigányok európai megítélését övező sötétségbe azonban kevés világosság szűrődött át./.../ Ha az európai hatalmak, akár csak néhány hónapig, betű szerint érvényt szereztek volna a cigányellenes intézkedéseknek, a cigányok minden bizonnyal már jóval a 16. század közepe előtt eltűnnek a nyugati kereszténység látóköréből. Erre azonban nem került sor, mert a végrehajtás – talán a népesség egy részének csendes ellenállása, az alacsonyabb beosztású hivatalnokok megvesztegethetősége vagy a hatóságok, pl. a rendőrség szervezetlensége miatt – a legszigorúbb büntető jogszabályokat is rendre elszabotálta. A szándékok és a kivitelezés közötti szakadék áthidalására az államok rendesen a törvények szaporításával és további szigorításával válaszoltak”. Ez ismerősen szól.

Hogy konkrétan miről is volt szó, annak érzékeltetésére álljon itt egy rövid szemelvény. "...a jobb fül átlyukasztása és kiégetése...", "...nők kopaszra nyírása, megkorbácsolása...", "... lelőni azokat, akik ellenállnak...". Cigányvadászatok, kivégzések bírósági eljárás nélkül, olykor tömegesen. Ebben Anglia, Skócia, Németalföld, a német választófejedelemségek, Franciaország jártak az élen. Spanyolországban „csak” a kényszermunkát alkalmazták. Majd mintegy e szörnyűségek záróakkordjaként, a cigány tömegeket deportálták a gyarmatokra. Ebben Portugália volt a leghatékonyabb és ennek Brazília lett a kárvallottja, ahol európai mintára szövegeztek törvényeket a cigányok ellen.

Európa megkönnyebbült, bár nem sikerült a kontinenst teljesen cigánytalanítani, de törvényekkel, alsóbbrendű szabályokkal, rendeletekkel és jól megfontolt engedményekkel, szervezéssel konszolidálni lehetett a megmaradt, jóval kisebb létszámú és némileg fegyel- mezett közösségek életét, ami nem mindig sikerült, de azért a korábbinál elviselhetőbb lett a helyzet. Végül a 19. században kezdetét vette letelepedésük, amely még nem zárult le.

Ami a magyarországi helyzetet illeti, a mi őseink első csoportjai a 14. - 15. században érkeztek, bár találkozhatunk olyan leírásokkal, amelyek szerint már a 14. században voltak Magyarország területén a cigány szót tartalmazó család- és helységnevek, tehát okunk van feltételezni, hogy ez a közösség korábban érkezett, mint Európa nyugati felén kalandozó társaik. És még egy jelentős mozzanat: a Magyarországra érkezett cigányok egy részének körében a megérkezést követően szinte azonnal kezdetét vette a letelepedés, az integráció. Akkor, amikor itt már lezárult a feudális nagybirtokrendszer, de még zajlott az ennek megfelelő rendi struktúrák, a központi államhatalom szervezeteinek kialakulása. Tehát látszólag itt is jelentős, évezredekben mérhető a történelmi hátrány, s ez leginkább annak tudatában figyelemre méltó, hogy abban az időben még szabadon átjárhatók voltak az országhatárok, különösen a mohácsi csatavesztést követően.

Ezt a rendezetlen helyzetet igyekezett felszámolni, de legalábbis normálisabb mederbe terelni Zsigmond király 1422-ben kiadott menlevelével, amely akkor Európában egyedül- álló jogokat – szabad vándorlás és munkavégzés – biztosított a cigányok számára nem kegyként, hanem annak felismeréseként, hogy az általuk gyakorolt mesterségek hiányt pótoltak ezen a vidéken, tehát nem is volt akkora ez a történelmi hátrány. Sőt, tulajdon- képpen nem is történelmi hátrányról van szó, hanem egy sajátos, Európában akkor még újnak számító civilizációs mintáról, amely a jelek szerint alkalmasnak bizonyult az integrációra.

Volt viszont ennek a passzusnak egy máig ható következménye: az akkori Európában egyedülálló jogokat biztosító, a középkor-végi és kora-újkori magyar arisztokrácia megha- tározó része által is támogatott királyi menlevél hatására jelentős cigány migrációs hullá- mok indultak Európa több régiójából Magyarországra pontosan abban az időszakban, amikor ott – a már akkor is fejlettebb Nyugaton – javában zajlott a cigányok kínzása, csonkítása és irtása. Mára ez a tendencia megfordult, amennyiben most nálunk jelentek meg olyan, bizonyos szélsőséges politikai erők által támogatott társadalmi csoportok, amelyek szívesen lőnének halomra bennünket. És ennek hatására a migrációs tendencia is megfordult.

Nagy vonalakban ez a mi történelmi örökségünk. Az inkvizíciót idéző kínzásokkal, csonkí- tással, „törvényes” és törvénytelen népirtással, tömeges kivégzésekkel és deportálással induló, majd fokozatosan enyhülő, a demokrácia lassú térhódításával összhangban zajló konszolidációval, a valódi megoldást kereső döntésekkel folytatódó, de még mindig a feszültségek halmazával küszködő rendszerek egy részről, illetve szabad mozgással, ván- dorlással, lakóhely-választással, letelepedéssel, szociális integrációval, majd szakaszosan érkező kényszer-asszimilációval, röghözkötéssel, gyermek-elkobzással, világhódító zené- vel, sajátos térhasználattal, még felderítetlen, de már érzékelt önfenntartó közösségi struktúrával.

Teljes foglalkoztatással, teljes körű szociális ellátással, a diszkrimináció, a rasszizmus érzékelhető, valódi tilalmával, majd a „cigánybűnözés” eljövetelével. A rendszerváltással, a megváltást ígérő demokráciával, imitált cigánypolitikával, kontraszelekcióval, a munka- helyek és a szociális ellátás elvesztésével, a nyomor tömegessé válásával, Start munkaprog- rammal, közmunkával, közfoglalkoztatással.

Ma már tudjuk, hogy élnek cigányok illetve olyan embercsoportok, akiket cigányoknak nevez a környezetük Európán kívül Ázsiában, a Közel- és Középkeleten, észak-Afrikában, észak-, közép- és dél-Amerikában, ennek ellenére csak Európából érkeznek hírek a cigányokat érintő konfliktusokról. Miért? A választ Prónai Csaba adja meg Bernard Formoso tanulmányához írott előszavában: „a cigányokat az európai látásmód teremti a történelem színpadára, a legkülönfélébb marginalizálódott csoportokat préselve egyetlen kategóriába." [3] Ez is része a ma még feltáratlan történelmi örökségünknek.

[1] Sir Angus Fraser: A cigányok, Osiris Kiadó, Budapest, 1996.
[2] Mindenek előtt Finnországot és Írországot sorolom ide. Spanyolországban, úgy tűnik, a kálók, hitánók politikai aktívitását sikerült életre kelteni.
[3] Bernard Formoso: Cigányok és letelepültek, in Cigányok Európában, Nyugat – Európa, szerkesztette Prónai Csaba, Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2.000.

A fenti képek Szőcs Artur Cigánytábor az égbe megy című zenés balladájának próbáján készültek a Csiky Gergely Színházban 2013. február 5-én. (MTI Fotó: Varga György)