A mi Józsefvárosunk

137. Hová tűnt 1000 szavazólap?

2014. április 11. - SziliBalazs

04.jpgMost így pár nappal a választás után kezdeném azzal, hogy bár narancssárga az ország nagyobbik része, Budapesten 8 választókerületben a kormányváltók jelöltje győzött, egy még, a 15. számú – Kunhalmi Ágnesé* – billeg, annyira szoros az eredmény. Józsefvárosban sajnos Pál Tibor 37,2 százalékos eredménye kevésnek bizonyult a mandátumhoz. De térjünk vissza egy pillanatra a budapesti szavazáshoz.

A budapesti szavazókörökben az összes kiosztottnál, több mint ezerrel kevesebb volt a bedobott szavazólap. Mi lett ezekkel a papírokkal? Haza vitték emlékbe az emberek? Végül is a 18 párt kuriózum! Tartok tőle, hogy inkább a láncszavazás a magyarázat. A vásárolt szavazatok egyik "bevált” módja.

valasztas_2014.jpg

1. Az első lefizetett jelentkező bemegy a függönnyel takart szavazófülkébe, zsebre teszi a szavazólapokat, majd a borítékot üresen az urnába dobja.
2. A kihozott szavazólapot a távolban várakozó lefizető kitölti, átadja a következő szavazónak, aki már a kitöltött cédulával lép be a szavazóhelyiségbe, hogy bedobja azt. Az ígért júdáspénzt pedig mindenki csak a kihozott üres szavazólapja ellenében kapja meg.
3. Tehát miden kapott szavazólapot a soron következő megélhetési csaló dobja be az urnába.

***

* Kunhalmi Ágnes a szavazatok 98,68 százalékának összeszámolása után mindössze 22 szavazattal van lemaradva a fideszes jelölt mögött. Teljes feldolgozottságra azonban még napokig nem számíthatunk, egyrészt az átjelentkezések miatt, másrészt azért, mert itt vélhetően újra fogják számolni az érvénytelen szavazatokat. Amennyiben Kunhalmi nyer, akkor a Fidesz éppen lemarad a kétharmadról.

Szili Balázs

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr346017805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ultimahora 2014.04.12. 20:44:13

Úgy! Szóval nem volt elég a nyomasztó média túlsúly, az átrajzolt szavazókörzetek, sőt a "vendégmagyarok" hazafias serege sem. Ez a három - s annyi orv merénylet még a jogtiszta választások ellen, ugyanis - napnál világosabban mutatják annak a "lejtős pályának" az irányát, amely "jobb belátásra bírta" a százszor is meg- és félrevezetett szavazókat.

De hogy eltűnt szavazólapok? Méghozzá ezer? Hát honnan veszed ezt? És hol vannak a bionyítékok, hol az erre utaló jel, vagy legalább valakinek a nénikéje, aki netán hallott hasonlót? S a három pontban előadott képzelt forgatókönyv, ha még el is képzelhető egyfajta logika mentén, hát a sokszáz szavazókör árgus szemű ellenzéki biztosa ne fogott volna legalább egy halvány gyanút, ha másban nem, hát a konspirációban járatlan bérszavazók nyilván feltűnő jegyeket mutató viselkedése láttán? Hogy van az, hogy annyi ilyen-olyan bejelentés mellett, ez sem kapott sehol, egy jogi eljárás megindításához elegendő bizonyítékot? És az EBESZ megfigyelői? Talán azok is kormánypártiak voltak?

Hát tényleg nincs lejjebb? Muszáj nektek átvennetek a fidesz 2002-es gátlástalan, eszement paranoiáját, amellyel egy "szép új világ" kezdetét hirdették meg a "new speak" nyelvén? Hát nem veszitek észre, hogy most is úgy táncoltok, ahogy ő fütyül? Hogy partnerek vagytok abban, amiben ti csak nyeretlen kétévesk vagytok, az "újmagyarban" karaktergyilkosságnak nevezett, közönséges rágalmazásban?

Komolyan nem éreztek - itt kerületi szinten legalábbis - semmi késztetést az "elmúlt nyolc év" valódi számvetésen alapuló, a fokozott elszigetelődésetek okait kíméletlenül feltáró szembenézésre? Hagyjátok, hogy az előző mondatból egyedül a "kíméletlen" jelző értelmében rátok zuhogó "elmúltnyolcévesezés" hazug rágalmai kapjanak erősítést veletek szemben?

Kihez és mihez akartok még hűek lenni? Az illegális mozgalmár-hagyományokon alapuló mindenáron-összetartás akolmelegéhez, mely óvja az övéit a fehérterrortól? A mindent felülíró hűséget az imaginárius PÁRT iránt?
Tudjátok hova és mily módon volt felírva "A Hűség a Becsületem" dicső jelmondata?( Igen, így, a főnevek csupa nagybetűvel, ahogy az abban a nyelvben dukál.)

Térjetek hát észre, vagy kövessétek az"1000 szavazólap" példáját!

Szili Balázs 2014.04.13. 00:52:29

Rendkívüli szomorúsággal tölt el, hogy annyira komolytalan embernek tartasz, hogy azt feltételezed, agyamra ment a választási vereség és hasamra ütve, vagy az ujjamból szopva, összehordok, hetet-havat, csak azért mert az önkritika teljes hiányában, képtelen vagyok szembe nézni a valósággal.

Azt hittem, hogy vagyunk olyan kontaktban, hogy ha kétségeid vannak az általam leírtakkal kapcsolatban, akkor a kérdéseidet nekem teszed fel. Telefonszámomat, email címemet ismered. Ezek szerint kapcsolatunkat rosszul ítéltem meg, a jövőben van mit átgondolnom!

Kérdéseidre, ha már nyilvánosan tetted fel, nyilvánosan adok választ:

Hát honnan veszed ezt? És hol vannak a bizonyítékok, hol az erre utaló jel, vagy legalább valakinek a nénikéje, aki netán hallott hasonlót?

Ilyenkor mindig eszembe jut az intelem, „aki politikai pályára adja a fejét, az ne legyen sértődékeny.” Igyekszem úgy tenni, mint ha igazi kérdések volnának ezek, és nem kérdésnek álcázott vélemény, miszerint hülyeségeket beszélek.
Nos, nénikék, ángyikák, ipam-napam pletykáiból nem szoktam posztot írni. Utaló jelekből sem. Tetszik, avagy nem, Budapesten 1066 személy szavazólapja(i) eltűntek! Honnan veszem? Ahonnan választás után tájékozódni szokás, a valasztas.hu-ról.

A józsefvárosi adatokat kiírtam:
1. szavazókörben -1 szavazólap, listás és egyéni
7. szavazókörben -1 szavazólap, csak egyéni
9. szavazókörben -1 szavazólap, csak egyéni
11. szavazókörben - 2 szavazólap, listás és egyéni
12. szavazókörben -1 szavazólap, csak egyéni
13. szavazókörben -6 szavazólap ebből 5 listás és egyéni, 1 egyéni
16. szavazókörben - 1 szavazólap, csak egyéni
19. szavazókörben -1 szavazólap, csak listás
20. szavazókörben -1 szavazólap, csak egyéni
21. szavazókörben -1 szavazólap, csak egyéni
34. szavazókörben -1 szavazólap, csak egyéni
36. szavazókörben -3 szavazólap, csak egyéni
37. szavazókörben -1 szavazólap, csak egyéni
41. szavazókörben -1 szavazólap, listás és egyéni
44. szavazókörben -2 szavazólap, csak egyéni
51. szavazókörben -1 szavazólap, csak egyéni
52. szavazókörben +1 szavazólap, csak egyéni (itt többlet volt)
53. szavazókörben -1 szavazólap, listás és egyéni
59. szavazókörben -5 szavazólap, csak egyéni

Tehát Józsefvárosban, egy szavazókörben eggyel több egyéni szavazólap, 13 szavazókörben összesen hússzal kevesebb egyéni szavazólap, egy szavazókörben eggyel kevesebb listás szavazólap, 5 szavazókörben tízzel kevesebb listás és tízzel kevesebb egyéni szavazólap. Szívesen meghallgatom a véleményedet, hogy szerinted ennek mi lehet az oka?

S a három pontban előadott képzelt forgatókönyv, ha még el is képzelhető egyfajta logika mentén, hát a sokszáz szavazókör árgus szemű ellenzéki biztosa ne fogott volna legalább egy halvány gyanút, ha másban nem, hát a konspirációban járatlan bérszavazók nyilván feltűnő jegyeket mutató viselkedése láttán? Hogy van az, hogy annyi ilyen-olyan bejelentés mellett, ez sem kapott sehol, egy jogi eljárás megindításához elegendő bizonyítékot?

Most én kérdezek! Vajh, mit is kellett volna tenniük az árgus szeműeknek? Belekukkantani a borítékba, hogy üres-e? Vagy egyenesen a választó zsebeit kellett volna kiforgatni, hátha van benne, hozott szavazólap? Ugye, nem gondolod komolyan, hogy amit nem lehet bizonyítani, az nincs is?

És az EBESZ megfigyelői?

A szavazófülkébe bizony ők sem mehetnek be!

Talán azok is kormánypártiak voltak?

Nem, ők függetlenek.

Hát tényleg nincs lejjebb?

Mindig van lejjebb.

Muszáj nektek átvennetek a fidesz 2002-es gátlástalan, eszement paranoiáját, amellyel egy "szép új világ" kezdetét hirdették meg a "new speak" nyelvén? Hát nem veszitek észre, hogy most is úgy táncoltok, ahogy ő fütyül? Hogy partnerek vagytok abban, amiben ti csak nyeretlen kétévesek vagytok, az "újmagyarban" karaktergyilkosságnak nevezett, közönséges rágalmazásban?

Nem muszáj.
Nem veszem észre.
Szerintem itt Te vagy, aki rágalmaz.

Mi ez a többes szám? Mint tudod, nem erősségem a párttal egyeztetett véleményalkotás. Van is bajom belőle elég, úgy hogy maradjunk az egyes számnál.

Komolyan nem éreztek - itt kerületi szinten legalábbis - semmi késztetést az "elmúlt nyolc év" valódi számvetésen alapuló, a fokozott elszigetelődésetek okait kíméletlenül feltáró szembenézésre?

Komolyan, pont tőlem kérdezed?

Kihez és mihez akartok még hűek lenni? Az illegális mozgalmár-hagyományokon alapuló mindenáron-összetartás akolmelegéhez, mely óvja az övéit a fehérterrortól? A mindent felülíró hűséget az imaginárius PÁRT iránt?

mierzsebetvarosunk.blog.hu/2014/04/11/122_szomoru_vasarnap
Ha ilyennek gondolsz, akkor nem sok emberismerettel rendelkezel!

Tudjátok hova és mily módon volt felírva "A Hűség a Becsületem" dicső jelmondata?

A Hungaristák tarkójára van tetoválva az SS jelmondata. De nekem ehhez mi közöm?

Remélem, választ kaptál a kérdéseidre.

ultimahora 2014.04.13. 01:03:34

Röviddel ezelőtt, 23h43'-kor, az alábbi levelet kaptam Szili Balázstól, a fenti, kommentelt cikk szerzőjétől.Az idézet betűszerinti:

"Általában udvarias szoktam lenni, főleg nálam jelentősen idősebbekkel. Most azonban azt mondom, hogy elmész Te a ..."

Kedves Balázs, már csak azon tűnődöm, hogy mit is mondanál, ha nem lennél nálam "jelentősen idősebb," és pláne, ha nem lenne, "most azonban." Teljesen leperegne rólad a civilizációs máz, vagy netán pofán is vágnál?
Arra már gondolni sem merek, h mit mondanál (tennél?) ha netán fiatalabb lennék nálad.

Változatlanul azt mondom viszont, hogy kiváló cikkeidhez - melyekből magam is sokat tanultam - és együtt (is) végzett komoly munkádhoz, ez az igazolhatatlan vádaskodásokkal tűzdelt írás méltatlan, és könnyen zsákutcába vezethet.És persze könnyű és "hálás" célpontot is csinálhatsz magadból.

Nem próbálnád meg "tollhegyre tűzni," hogy mi az, ami nem felel meg a valóságnak az írásomban, és mi az, ami netán sértő benne?
És persze, nyilvánosan, ha kérhetném, és nem nekem írott, kissé útszéli hangú "magánlevelekben."

ultimahora 2014.04.13. 01:42:28

Balázs, köszönöm a joggal indulatos, ám hozzád méltóan elemző és súlyos érvekkel argumentált írásodat. Sajnálom, hogy - ahogy nézem - párhuzamosan írtunk egymásnak, s én csak azután olvastam a te válaszcikkedet, mikor én már megírtam a te magánleveledre adott válaszomat.

Késő van, s most csak annyit mondanék, hogy szerintem nem ártott volna, ha a kommentedben részletezett érvelést, az eredeti cikkedben - mintegy súlyos állításaid alátámasztására - teszed közzé.

Nem tudom, hogy a kemény hangvétel ellenére mi az, amiért rágalmazónak nevezel, de annyit elmondhatok, hogy mért "pont tőled" kérem számon az elmaradt szembenézést. Egyszerű. Mert az egész csapatból csak téged tartalak erre alkalmasnak, s vagyunk egy páran civilek és "egyszerű" lakosok, akik szemében közületek - számunkra legalábbis - te vagy az egyetlen hiteles személy.

Ezért ne várj tőlünk - nem is kíméletet mondanék, hanem - finomkodó udvariaskodást továbbra sem, és magadra vess, ha a védtelen előörs után veted be a nehéztűzérséget...
süti beállítások módosítása