Ma ünnep van, a túlélők ünnepe. Január 27-én Auschwitz-Birkenau koncentrációs tábora felszabadult, 7500 embert mentett meg a Vörös Hadsereg a biztos haláltól. De ekkorra Auschwitz áldozatainak száma már meghaladta az egymilliót. A becslések szerint egymillió hatszázezer életet semmisített meg a náci harmadik birodalom, csak Auschwitzban. Ma szerintem az cselekszik helyesen, aki legalább egy néma percet szán az áldozatok emlékének, s e percben gondolkodik is.
Mert csak az emberi értelem és tisztesség tudja elejét venni annak, hogy újra eljussunk a fajgyűlölő népirtásig. Mert ma Magyarországon gondolkodni kell azon, amiért ez a nap hamarosan a szégyen napja is lehet hazánkban. Mert ma Magyarország felett egy olyan kormány regnál, amely emlékművet akar állítani a náci megszállásnak. És eközben arcát- lanul az áldozatokra hivatkozik. Arra a több millió szerencsétlen emberre, akik az Európa szerte tomboló rémuralom, a náci Németország és szövetségeseinek az áldozataivá váltak.
Ennek a magyar változatát szeretné Magyarország jelenlegi kormánya tisztára mosni, most legújabban azzal, hogy emlékművet állítanak a náci megszállásnak. Mintha ’44-ben kezdődött volna Magyarországon minden! Pedig nem így történt. Magyarország akkori urai nem erőszak vagy politikai nyomás hatására vettek részt a népirtásban. Önszántukból, saját meggyőződésből hozták meg a zsidótörvényeket, léptették életbe a numerus clausust és vezették az országot a náci birodalom szövetségesei közé.
Ma, az auschwitzi KZ bezárásának, a túlélő foglyai felszabadulásának napján ideje aktívan emlékeznünk. Azután holnap, holnapután és azután pedig cselekednünk is kell, mert különben nincs már messze Magyarország attól, hogy újra megtűrt, később elfogadott, hétköznapi tünet legyen a fajgyűlölet, a kirekesztés. Tudják, olyan, mint amikor a parlament elnöke egy sajtóinterjúban mellesleg megjegyzi, hogy a zsidók… pardon a MAZSIHISZ beszállt a kampányba, persze, a baloldal mellett… Csupán azért, mert valaki felhívta a figyelmet a náci megszállás emlékművének visszásságára.
Még egy mondat: sajnálom, s ezúton is elnézést kérek az áldozatok minden ma élő hozzátartozójától, amiért ezen az emléknapon Magyarországon nem tudunk csak az áldozatokkal és az emlékezéssel foglalkozni. Szeretnék egyszer egy olyan Magyarországon élni, ahol az emléknap csak az emlékezésé.
Budapest, 2014. január 27.
Komássy Ákos