Tisztelt Polgármester Úr!

Idestova négy éve annak, hogy – megtisztelő kérésének eleget téve – egy ötfős csapat tagjaként  az ön dolgozószobájában, felvázoltuk egy új, korszerű jogelvek szerinti és egy mai életviszonyokkal vérfrissített bérleményi jogviszonyrendszer kidolgozására vonatkozó elképzeléseinket.

A megbeszélésünket követő sokirányú szakmai egyeztetést egy képviselő-testületi határozat (89/2010/III.24.) hagyta jóvá, mely világosan kijelölte feladatainkat, benne a NÉGYHÁZ Egyesület ún. tapasztalati szakértői szerepét is. És most, polgármester úr, nem is tenném fel önnek azt a sokadszori kérdést, – hogy ti. kik és miért gáncsolták el tervezetünket, amelybe mi tíz év kemény munkáját öltük, – s mely csak annyiszor maradt megválaszolatlanul, ahányszor megkérdeztük, beleértve t. képviselőink által időnként ez ügyben feltett „képviselői kérdéseket” is. Úgy véltük ugyanis – s ezt látszott megerősíteni a tavalyi több hónapos tárgyalássorozat is az ön megbízottjával, Soós képviselő úrral, – hogy munkánk, beleértve a Munkáért-Lakhatás Program általunk kezdeményezett koncepcióját is egy más, szakmainak semmiképp nem nevezhető dimenzióban kerül megméretésre, melynek megítélésére  a mi gyarló készségeink végképp alkalmatlanok.

Bevallom, – képviseltjeim tanácsára – nem is fordultam volna ez ügyben többé önhöz, ha a napokban nem vettük volna hírét annak, hogy ön döntött a nehéz dilemmában, és jelöltként ismét ringbe száll a polgármesteri székért  folytatandó küzdelembe.

Ezért illúziók nélkül, de mély kötelezettségérzettől vezettetve, ismét megkérdezzük önt, hajlandó-e szóba állni valódi lakossági képviselőkkel is, akik nem hódolattól áthatva, de egyenrangú partnerként, a dolgot magát nézve szeretnének önnel tárgyalni, meggyőződésük szerint fontos kérdésekről. Ha erre mutatna ön némi hajlandóságot, akkor mi is részletesen kifejtjük önnek, hogy a főkérdésekben – a valóságos bérleményjogi helyzet, az épített- és a humán-szociális „állag” rohamos leromlásának valóságos okai, benne a kaotikus, lassan a pandémia méretét öltő járványveszéllyel, a megállíthatatlanul terjedő ún. „üreslakás” szindróma, melyet nem lehet befalazással megállítani, az általunk többször is beterjesztett, majd önök által kisajátított és később félrevetett Munkáért-Lakhatás Program (copyright by NÉGYHÁZ Egy.) stb.. – hogyan gondoljuk mi az előrelépést.

Néhány alapvető, a mai életviszonyokra és egy  korszerű szociális- és jogelvekre alapozott változás szükségességében, melyet egyébként az önkormányzat által felkért külső szakjogász segítségével dolgoztunk ki, már négy éve, az ön szakértői gárdájának jóváhagyásával megegyeztünk. Ezt követően, miután láthatóan akadozni, majd leállni kezdett a megkezdett projekt, s miután nagynehezen beverekedtem magam önhöz, megkérdezni, hogy mire véljem azt a sajátos munkamódszert, melyben az ön főtanácsadója nyomásgyakorlással és hamis tanúzásra való rábírással próbálja a bérlőket a szerződéses egyesületünkkel való „együttműködésre” rábírni, ön megnyugtatott, hogy semmi okot nem lát a projekt lefújására, s a „félreértések” tisztázását ígérte.

Mindennek négy éve, s az ügyben semmi előrelépés nincs, s kérésemre, hogy akkor miért nem szünteti meg a k-t határozattal szentesített, tartalmilag máig megvalósítatlan szerződést, ön legutóbb az idei közmeghallgatáson sem válaszolt érdemben. Maradt tehát az az elavult, tanácsrendszerbeli zárványként öröklődött struktúra, amely képtelen felfogni, hogy az önkormányzati bérházrendszer önmagában is egy önálló, üzemszerűen működő struktúra, melynek működtetését – hasonlóan más vállalati-üzemi struktúrákhoz – nem lehet „lakossági bejelentések” s egyébként a szakszerűség minimumát is nélkülöző „bérleményellenőrzések” útján biztosítani.

Egyszerű példa 1: az  épített állag megőrzésének lehetetlenségére: a bérházakban nincs tervszerű megelőző karbantartás, amely a  fenntarthatóság minimumát jelentette egészen a legutóbbi időkig. Helyette a „lakossági bejelentésre” történő, senki által nem ellenőrzött, a minimális rendszerbiztonságot is nélkülöző,  közjogilag is a vicckategóriába illő, meghatározhatatlan gyakorlat lépett, melynek nevesítésétől inkább óvakodnánk.  S ha lehet, még hajmeresztőbbek az  „állagmegóvás” humán-szociális vonatkozásai. Valódi bérlői identifikácó hiányában, – miután a hivatali illetékeseknek fogalmuk sincs róla – lakossági tanúsítványok döntenek pl. hagyatéki ügyben rendezendő bérlői jogállás megítélésének tárgyában, sokszor olyanok, akiknek a sajátjuk is kétséges. Na, ezek – és még annyi, itt fel nem sorolható más – annak az útnak stációi, melyek mára, az önkormányzati bérházak legtöbbjét, a kocsma-diszkó-drogtanya-bordély szindrómával jellemezhető, a lakosság többségének élhetőségét, mindennapi önregenerációját ellehetetlenítő áttekinthetetlen állapotokhoz vezetett.

Mindezt, polgármester úr, „törvényi fogyatékosságokkal” indokolni, ahogy ezt némely képviselő, de jogvégzett főtisztviselő is teszi, szerintünk „több mint bűn, hiba.”  (Arról most nem is beszélve, hogy az elavult törvények megváltoztatása manapság seperc alatt történik meg. Példáink egyébként nevesíthetők, és a maguk képtelen voltában, idézhetők is.)  Most már csak arra lennénk kíváncsiak, hogy milyen „joghézagok” teszik lehetetlenné a szakszerű bérlemény-nyilvántartást, s teszik lehetővé az évek-évtizedek óta „lebegő” fantombérlők, álbérlők siserahadát, melyek nemcsak az önök „nyilvántartását” lehetetlenítik el, de és főképp a mi életünket-lakhatásunkat, melyet egyébként szolgálniuk kéne. És mindezt, polgármester úr, a közmeghallgatáson gyalázatosan letromfolt-elhallgattatott jámbor polgárok nevében is mondom, azokéban, akik a furmányosan elsinkófált lakhatási körülmények kategória miatt elbizonytalanodtak, s – szégyenszemre –  dadogva, sírásközeli állapotban tudtak csak megnyilvánulni a moderátor álorcájában szereplő közönséges cenzor  szemérmetlen okvetetlenkedései miatt.      

És most, kissé sajátos nézőpontból, hadd tegyek fel egy olyan súlyos kérdésről, mint az ún. "üres lakások" ügye, egy kissé rendhagyó kérdést.

Az untalan felhozott nyugati példákat most hagyva is, hadd kérdezzem meg, hogy a mai államrezon jogelődjének tekintett két háború közti időben, voltak-e üres lakások a bérlakások házatáján? Bizony, hogy nem volt, sem ötszáz sem ötven, mert egy se nem volt. A bérházállomány jómódú polgárok, de elsősorban biztosítótársaságok és persze a népnyúzó bankok kezén volt, megfizethető, kulturáltan lakható, és a mainál sokszorosan nagyobb lakásszámmal. Na, ezt örökölte a tanácsi rendszer dicstelen korszaka után a rendszerváltott ország, s az állapotai olyanok, amilyenek egyik „átkosban” sem voltak.

Elmondanám végül, hogy a  kerületben végzett felméréseink során, a nemrég, 103 éves korában elhunyt legidősebb adatközlőm, özv. Nimsz Lajosné, szakembereket felülmúló tudással és láttató hitelességgel mesélt a korról. Persze tudom, mi minden változott azóta, magam is több mint félszázada élek itt, mégis azt hiszem, volna néhány megfontolni való még a múltból. Mindenekelőtt az, hogy a legjobb vezetés is hiába tör jobbra, és akár meg is feszülhet céljai elérése érdekében, ha nem ért szót a lakosságnak akár egy rétegével is. Márpedig a kilakoltatásra váró család, még ha erősen "önhibás" is, mindig erkölcsi fölényben érzi magát a hivatallal szemben, amíg a házban – mondjuk – hét üres lakás áll, melyből három befalazva, kettőben meg  azok a "jólértesültek" laknak (köztük egyszer már kilakoltatottak), akik tudják,hogyan kell biztonságosan mozogni ebben a csak kívülálló számára nehezen kiismerhető közegben. És a maradék kettő? Nos, azok valóban nem üresek, nagyon is lakottak, sőt, azt mondanám, üzletszerűen azok. A bérlő ugyanis, egy zuglói villatulajdonos, aki ugyan sosem lakott benne, mégis "szolid házat" visz bennük. Mármint "nyilvánosat".  Gondolja, polgármester úr, hogy a hajdani háztulajdonosok, akikről fentebb már szóltunk, s akik egyáltalán nem voltak jószolgálati intézmények, fel tudnák fogni ép ésszel, hogy miről is van szó itt egyáltalán?

És tényleg, miről. Az egész „üreslakás” definíció úgy ostobaság, ahogy van, jogilag behatárolhatatlan, szemantikailag pedig megfoghatatlan. Valójában ugyanis nem "üres lakások" azok, melyek egyrészt a közfelháborodásnak, másrészt a hivatali szerecsenmosdatásnak adnak kifogyhatatlan muníciót, hanem a – különféle okokból – diszfunkcionálisan pozícionálható, magyarán, rendeltetésüket be nem töltő, sőt, azzal ellentétesen működő ingatlanok – esetünkben bérlemények – bonyolult konglomerátuma. És ebben az "üres lakások" 500 körülinek becsült (nem annyi) száma, csak csepp a tengerben, ellenben a már fentebb említett sajátos formációtól a fantombérlőkön át a legkülönfélébb "befogadói nyilatkozatokkal” vagy anélkül ki-be flangálókon keresztül az alkalmi hajléktalanszállókig terjed a példatár.

És most ne essék szó, az egyenesen vicckategóriába illő "albérlői rendszerről," melyről most csak annyit, hogy az általam alaposabban ismert tizenhét házban, egyetlen bejelentett albérlő sincs, ellenben a különböző rendű-rangú "álbérlők" száma jóval meghaladja a legitim bérlőkét. Ennek kriminalisztikai vonzatát nem lehet eléggé túlbecsülni, melyhez képest az így keletkezett bevételkiesés – adatokkal tudom alátámasztani ezt – legalábbis felér a lakbérhátralékosok által felhalmozottakéval.

Mellesleg az önkormányzati bérlői rendszerben működtetett albérlői szisztéma – amely még fizetővendég-szolgálatot is hagy szociális rendeltetésű bérlakásrendszerben működni –, elképesztő közjogi (és szemantikai) abszurdum. Még „szerencse”, hogy sem egyik sem másik nem működik a valóságban, legfeljebb az életidegen bürokrácia felhőkakukkvárában.

Mindezt, polgármester úr, melynek túlnyomó részét ön súlyos örökségként "kapta ajándékba", egyszer el kéne kezdeni felszámolni; nem egyszerre, de lépésről lépésre. Ezt kívánja öntől e századfordulós páratlan örökség – benne a törékeny emberi élhetőséggel – megőrzésének súlyos kötelezettsége. Felújítás, átfogó és mélyreható szociális program nélkül? Annyi, mint homokvárat építeni, vagy fundamentum nélkül falakat húzni fel.

Tisztelettel:
Budaházy Gusztáv, lakossági képviselő
NÉGYHÁZ  Egyesület

Dr. Sára Botond alpolgármester levele (2013.04.11.) Budaházy Gusztáv részére
Dr. Kocsis Máté polgármester levele (2013.12.17.) Budaházy Gusztáv részére - Válasz a közmeghallgatásra