Fejezetek a józsefvárosi kerületfejlesztés történetéből 8.

A koncepció végleges változatának 1996. februári elfogadásához (az előzményeket lásd itt) kapcsolódóan néhány konkrét döntés is született, amelyek közül a legfontosabb, hogy kezdeményezésünkre (a többes szám a koncepció-alkotó csapatra vonatkozik) a Baross utca – Üllői út – József krt. – Szigony utcai lakótelep által határolt területen a képviselő-testület a lakások és üzlethelyiségek eladásának leállításáról döntött.

Számomra már akkor is teljesen érthetetlen volt, hogy miközben elvben zöld sétányt terveztek a területre (lásd itt), szabad utat adtak a környéken a privatizációnak. Ez még az 1990-1994 közötti ciklusban történt, amikor nem voltam képviselő, így közvetlen tapasztalatom nincs arról, hogy miért történt így. Az előző 4 év üzlethelyiség elidegenítési gyakorlatát illetően 1994 és 1998 között rengeteg – finoman szólva – torzulást tártunk fel, ezekről egy másik alkalommal még írok. Annak azonban nem tapasztaltam jelét, hogy a szóba jöhető fejlesztési területek lakáseladásai mögött valamilyen hátsó szándék lett volna. Nagy valószínűséggel azt mondhatom, hogy inkább a teljes koncepciótlanság és átgondolatlanság következménye volt. Akárhogy is, ez később jelentős többlet-költséget okozott a Corvin-sétány program végrehajtása során.

Kerületfejlesztési szempontból ennek az időszaknak izgalmas, sok vitát kiváltó esemény- sora volt a Bárka színház létrehozása, erről is külön írok majd. Ettől eltekintve néhány hónapig nem sok előrelépés történt a kerületfejlesztés ügyében, de lassan megkezdődött a fejlesztési társaság (a későbbi RÉV VIII., majd Rév8) létrehozásának előkészítése. Úgy emlékszem, hogy a korábban már említett Echter Istvánt bízta meg a képviselő-testület azzal, hogy koordinálja az ezzel kapcsolatos feladatokat. Az előkészítő munkának ebben a fázisában nem vettem részt, így a részletekről nincs információm. Hamar kialakult az az elgondolás, hogy konkrét gazdasági formáját tekintve részvénytársaság jöjjön létre, amiben részt vesz a főváros is. (Ezzel párhuzamosan, de kicsit gyorsabban zajlott a vagyongazdálkodás átalakítása és egy önálló vagyongazdálkodási társaság, az egyszemélyes önkormányzati tulajdonban lévő Kisfalu kft. létrehozása.)

Az előkészítési folyamat egy eseménye maradt meg nagyon élénken az emlékeimben, a pontos időpontjára sajnos nem emlékszem, valamikor 1996 kora őszén lehetett. Frakció- vezetőként és a folyamat egyik kezdeményezőjeként vettem részt egy, a fejlesztési társaság létrehozásáról a Városházán, Demszky Gáborral folytatott előkészítő megbeszélésen. (Többen is voltunk, de nem emlékszem a többi résztvevőre.) A legerősebb benyomásom ezen a megbeszélésen a Demszky és Csécsei közötti feszültség volt, aminek egyértelműen nem (vagy nem csupán) a tartalmi nézetkülönbség, hanem a köztük lévő, szinte tapintható személyes ellenszenv volt az oka. Érezhető volt, hogy már sok éles vita van mögöttük, Demszky néhányszor olyan pikírt megjegyzéseket is megengedett magának Csécseivel szemben, amiket ilyen széles körben, más pártok képviselői és köztisztviselők előtt legalábbis furcsának találtam. Konyhai pszichológusként a helyzeten gondolkodva arra jutottam, hogy a személyes ellenszenv egyik oka az lehetett, hogy sok szempontból mindketten hasonló karakterű, mindig nagyon erősen dominálni akaró emberek.

A vita lényege az volt, hogy Csécsei azt szerette volna, ha a formálódó társaságba tulajdonosként francia befektetők is bekerülnek. Sajnos nem emlékszem a pontos részletekre, egy olyan csapatról volt szó, akiknek közük volt a IX. kerületi fejlesztésekhez, a SEM-IX létrehozásához. (A sorozat 2. részében említettem a Caisse des Dépots et Consignations-t. Emlékeim szerint nem közvetlenül róluk, hanem hozzájuk kapcsolódó potenciális befektetőkről volt szó, de nem vagyok benne biztos.)

Demszky ellenérve az volt, hogy Csécsei valójában nem a fejlesztéseket előkészítő társaságot akar létrehozni, mivel az általa javasolt megoldás előre eldöntené, hogy kiké lesz a befektetés. Csécsei a IX. kerületi példával érvelt, de Demszky szerint – aki lelkes híve és támogatója volt a ferencvárosi fejlesztéseknek – a javasolt konstrukció gyökeresen különbözött az ottanitól. Világos volt, hogy nem bízik Csécseiben (és viszont). Én inkább Demszky érvei felé hajlottam, de eleinte nem volt egyértelmű álláspontom, mert sok részlet-információ hiányzott Csécsei javaslatának megítéléséhez, amit gondosan nem osztott meg velünk, vagy legalábbis velem. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Demszky többet tud Csécsei javaslatának részleteiről, mint én. Ez kicsit furcsa helyzetet eredményezett, hiszen elvben egy tárgyalódelegációban voltunk.

Az én álláspontom akkor vált egyértelművé, amikor Demszky közölte, ha a franciák igen, akkor a főváros nem száll be. Úgy gondoltam (erről a koncepcióban is volt szó), hogy a főváros nélkül a kerület hosszú távú fejlesztésébe nem szabad belefogni. Végig ragaszkodtam ahhoz, hogy a főváros legyen résztulajdonosa a létrehozandó társaságnak és ezt a véleményt osztotta az MSZP-frakció is.

Világos volt, hogy Csécsei sem mehet szembe Demszky álláspontjával, az SZDSZ-en belül ő Demszkyhez képest alárendelt szereplő volt, így végül letett javaslatáról. Utólag, a később történtek fényében azt kell, hogy mondjam, messze túlértékeltem a főváros részvételének a jelentőségét a projektben. Nem elvi értelemben, hiszen egy ilyen léptékű fejlesztést normális ország normális fővárosában a főváros és a kerület egymással szorosan együttműködve hajtana végre. (Bécset hoznám példaként, ahol persze a kerületek szerepe sokkal kisebb, mint nálunk.) Nálunk nem ez történt és egyáltalán nem a kerület hibájából. A Corvin-sétány programmal kapcsolatos későbbi nehézségek egyik fő okozója az ígéreteit nem betartó főváros volt.

Molnár György - Józsefváros, Csarnok negyed