Feleslegesen vették el az Orczy-kertet Józsefvárostól. Kiderült, hogy aligha valósul meg idejében Orbán Viktor álma, a Horthy nosztalgiára játszó Ludovika egyetemi Campus. Az egyetem évnyitóján a kormányfő még arról beszélt, hogy a Ludovika egyetemi Campus megvalósítása „kiválóan példázza államépítési törekvéseinket”. A beruházásnak azonban tavaly kellett volna elkezdődnie, de egyelőre kapavágás sem történt.
Most pedig kiderült: a korábban kormánydöntéssel megítélt pénzeknek is csak a töredékét szánják a beruházásra. Idén év végéig 4,7 milliárdot ígértek, most pedig azt próbálják sikerként eladni, hogy jövő év végéig 1,5 milliárdot adnak az építésre.
A Ludovika főépületének rekonstrukcióját azért akarták tavaly megkezdeni, hogy már idén év végére átadják. Ebből a pénzből jó, ha jövőre részben meg tud valósulni a főépület rekonstrukciója, hiszen idén mindössze 0,4 milliárd forintot szánnak rá. A 2015 szeptem- berére ígért teljes egyetemi negyed pedig biztos nem készül el.
A Ludovika Campus látványterve - Forrás: kormany.hu
A lassan mandátuma végére érő kormány mindössze 6%-át tervezi kifizetni a 24,5 milliárdos beruházásnak. Úgy tűnik Orbán az építést a következő miniszterelnökre bízza…
Építkezés helyett csak a mellébeszélés folyik, aminek nincs helye egy nagy beruházásnál. Kocsis Máté, a kerület fideszes polgármestere hallgat, és a csúszást biztossá tevő döntést „nincs megállás”-ként kommentálta. Mellébeszélés helyett azonban át kellene gondolni a beruházást. Annak ugyanis eddig egyetlen eredménye az volt, hogy a kerületi gyermekek nyári tábora nem mehetett az Orczy-kertbe. Ráadásul a bizonytalanság a területen lévő Bárka Színházat is tönkreteheti, amely elveszti eddigi fenntartóját.
Az egyre húzódó presztízsberuházás helyett a kerület jobban járna, ha az állam az Orczy- negyed rehabilitációját támogatná. Az itt élőknek nem lőtérre és lovardára, hanem felújított parkra és házakra van szükségük. A Fidesznek tehát át kellene gondolnia ezt a rétestésztaként nyúló presztízsberuházás.
Budapest, 2013. április 10.
Komássy Ákos