A mi Józsefvárosunk

487. Válaszra várva

2016. március 08. - Amijo

Akkor most, hogy végre kedvező fordulatot vett a legnagyobb önkormányzati bérlakásállomány lakbérhátralékosainak tarthatatlan helyzete, néhány, ezzel kapcsolatos további kérdést is megfogalmaznék az ez ügyben rendezésre várók közül. Mindenekelőtt azt - amit már különben az AVM aktivistáinak is feltettem néhány hónappal ezelőtt - h ugyanis mi lesz azokkal a lakókkal, akik (a legkülönfélébb okoknál fogva, de) olyan ök-i bérleményekben laknak, melyeknek formailag jogos bérlői, valójában saját tulajdonú lakásukban laknak, s nem egy közülük, több bérleményi jog birtokosa is.

kozmeg2.jpg

E nagyon is komplex és nemcsak a bérlői felelősséget felvető kérdés megoldására – tavaly befejezett aktív érdekképviseleti tevékenységemig – konkrét javaslatokat tettünk az önkormányzat által kijelölt, Alföldi György által vezetett tárgyalásokon, melyeket, a birto- komban lévő írásos dokumentumok szerint, dr. Sára Botond alpolgármester rendelt el.

S bár tárgyalásaink fő vonalát valóban ezek a kérdések képezték, azokon számos más, részben "járulékos téma" is terítékre került. Olyanok – elsősorban rendtartási, állag- megóvási, közegészségügyi, stb jellegűek – melyek szoros kapcsolatban vannak a mostani főprofillal, a lakhatásukban különféle okokból veszélyeztetett bérlőtársaink, mára szerencsés fordulatot vett helyzetével. S miután tárgyalásaink – az akkor jóval kedvezőt- lenebb "közéleti lapjárás" miatt is – megszakadtak, most konkrétan meg is kérdezném az ebben illetékes tárgyalópartnereket, a VIII. kerület önkormányzati illetékeseit és az AVM civil aktívistáit, szándékoznak-e felvenni a megtárgyalandó kérdések közé, ezt a látens, minden eddigi közreműködő által "forró krumpliként" kezelt, de nagyon is valós, és – mindkét oldalról – jelentős számú érintett bérlő (és nem-bérlő) ügyét.

(A tavalyi tárgyalásokon – a szóban adott "mentességi ígérvény" birtokában – kezdetben két, ez ügyben érintett bérlő is részt vett, akiknek dr. Erőss Gábor képviselő is felkarolta az ügyét, s akinek ezt a jegyzetet külön is figyelmébe ajánlom.)

Várom az ez ügyben érintett s itt megnevezett szereplők szíves válaszát!

Budaházy Gusztáv

***

Stílust és programot vált a Józsefváros kilakoltatási ügyekben. A kerület a lakhatási válsággal kapcsolatos ügyekről egyeztetett A Város Mindenkié csoport (AVM) aktivistáival. Sára Botond alpolgármester arra tett ígéretet, hogy márciusról május elsejéig kitolják a kilakoltatási moratóriumot, amely szeptembertől újra életbe léphet.

Az önkormányzat fordulata vagy annak ígérete (nem a képviselők és a helyi sajtó, hanem az AVM és a Népszabadság tájékoztat) – via 8ker

Komment a fészbukról: Komolytalan ez az egész cirkusz. Kocsis és Sára túllicitálják egymást a hazudozásban, az alpolgármester e cikkben szereplő egyetlen állítása sem igaz – aki ismeri a történéseket és a folyamatot, jól tudja. Kocsis Máté már többször, több ügyben túltolta a biciklit, majd felöltötte az emberibb arcát, azonban az idő mindig azt bizonyította, hogy politikai céljait tekintve eltökélt és kegyetlen. Hogy Sára alpolgármester mennyire hiteltelen, azt pedig a Magdolna utcai kilakoltatások idején, majd a Gólya rendezvényén tett nyilatkozatával és ígéreteivel, majd a képviselő testületben – házon belül, harcostársak között – megtapasztalható "minden marad a régiben" hozzáállása példázza. Tapasztalat, hogy nem lehet egy szavukat sem elhinni, inkább el kellene kezdeni a leváltásukra irányítani a megnyomorított lakosság figyelmét.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr188454302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása