Orczy úti zebra: megindul a munka. (Józsefváros Újság)
Nem mondom, nehéz szülés volt, de most már biztos, hogy lesz gyalogátkelő az Orczy úton a Kőris utca torkolatánál. Ezzel véget ér egy évek óta tartó huzavona – és az itt zajló vesszőfutás a villamossíneken és az autóforgalmon át. Nagyon itt volt az ideje, nagyon kellett ide a gyalogátkelő meg a jelzőlámpa.
Hétfőn kezdődtek a munkálatok, a komolyabb rész július 14. és 16. közt következik. A szerződés szerint 45 nap alatt kell elkészülnie mindennek, a projekt befejezésének határideje augusztus 24., de előreláthatólag augusztus 20-ig véget érnek a munkálatok. Addig meg már féllábon is kibírjuk… (A képek ma készültek frissek, ropogósak.)
Mindenképp megjegyzendő, hogy Camara-Bereczki Ferenc (a terület önk.-i képviselője) 2019 óta tűzön-vízen át hajtotta, hogy legyen itt gyalogátkelő. Sokat kellett várni, de lesz.
LaMa
*
Az építési engedélyeket nem a kerület adja ki, az út fővárosi tulajdonú, a kerület annak érdekében, hogy mihamarabb legyen zebra beszáll a költségekbe. Régóta tart az egyeztetés a fővárossal és a közútkezelővel – életemben nem gondoltam, hogy egy zebra megtervezése és kivitelezése ilyen hosszú és költséges folyamat. De mindent megteszünk, hogy végre megvalósulhasson. (via Pikó András, 2022 májusa)