A mi Józsefvárosunk

A köz ismét meghallgattatott [43.]

2020. szeptember 29. - Amijo

Jó estét, jóestét. Nos kérem tisztelettel, ismét megvolt a várvavárt közmeghallgatás. Ma délután Józsefváros képviselőtestülete mindenkit közmeghallgatott a szokott helyen, a Baross utca 63-67. szám alatt a Polgármesteri Hivatal harmadik emeleti nagytermében.

kozmeghallgatas2020.jpg

Akik valamilyen oknál fogva nem tudtak ott lenni a demokrácia évenkénti egyszer kötelező nagy ünnepén, azok sem maradtak ki semmiből, mert volt élő közvetítés is a 2020-as józsefvárosi közmeghallgatásról, így  ITT megnézhető (vagy a képre kattintva) a helyi közakarat – és egy-egy képviselő – idei megnyilvánulása.

Van még kérdés? Nincs kérdés. Akkor ennyit mára, további szép estét mindenkinek.

P.s.: Az előzetesen beküldött kérdéseket és a rájuk adott válaszok ITT találhatók.

***

A közmeghallgatás fogalma:
– A közmeghallgatás a helyi hatalom gyakorlásának intézménye, amely alkalmas a helyi közakarat megnyilvánulásának kifejeződésére, a választó polgárok közösségével való párbeszédre, az önkormányzati testület közösségi ellenőrzésére.
– A közmeghallgatáson az állampolgárok mellett a helyben érdekelt szervezetek is szerephez jutnak. Ez összhangban van a képviselő-testületnek az önszerveződő közösségek támogatásának, illetve a velük való együttműködés kötelezettségével.

A képviselő-testület évente egyszer az éves munkatervben előre meghatározott időpontban tart közmeghallgatást.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7216221716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása