A mi Józsefvárosunk

990. Jogi esetté váló ügyekről

2020. április 23. - Amijo

Pár keresetlen szó Dr. Kiss Imre László ügyvéd úr
legújabb videójának margójára.

Kedves ügyvéd úr, hadd mondjam itt el, hogy volt már szerencsénk egymáshoz még az ezt megelőző vezetés idején, s értékes tanácsaival nagyban elő is mozdította egy, éppen az akkori Hivatallal kapcsolatos problémánk konszenzusos megoldását.

jogsegely1.jpg

S már bocs, de azért beszélek többesszám első személyben, mert néha – afféle botcsinál- ta érdekvédőként – magam is el-eljárok a szomszédság kisebb-nagyobb ügyeiben, s ezzel kapcsolatban szeretnék itt néhány tapasztalatot megosztani önnel, no meg azokkal is, akiket ez netán érdekel.

A "jogi esetté" váló ügyek nagy része ugyanis abból az egyszerű alaphelyzetből indul ki, hogy az Állampolgár és a Hivatal közti kommunikáció elakad valahol, s ez, az esetek túlnyomórészében a Hivatalnak fölróható okokból áll elő.

(És csak példaképp említeném, hogy most én is egy olyan egyszerű, hivatali közbelépéssel megoldható ügy kellős közepén vagyok, melyben sem az önkormányzat illetékes szervei, sem az az érintett intézmény nem válaszol a megkereséseinkre, amiben – immár egy álló éve – minden, lehetséges formában, megkerestük az illetékeseket.)

Úgy vélem ezért, hogy azok az ön által is említett esetek, mikor az állampolgár – a hiába- való kanosszajárás miatt is – végképp elvesztve türelmét, "maga kezébe veszi az ügyet"; nos, ezek a "sajnálatos esetek" túlnyomórészt a Hivatal packázásai okán következnek be. És ha ön – ahogy ezt mélyen hiszem is – valóban az Igazság és a Törvény független képviseletében látja el ezt a fontos megbízatást, akkor ezt a szempontot se hagyhatja figyelmen kívül.

Szívélyes üdvözlettel egy volt ügyfele,
Budaházy Gusztáv

***

Bérleti díj-fizetési haladék a józsefvárosiaknak. A bérleti díjakra vonatkozó fizetési könnyítésekkel a Józsefvárosi Önkormányzat a járvány miatt nehéz helyzetbe került em- bereket, családokat kívánja segíteni, de nem árt tudni néhány fontos részletet, így azt is, hogy a haladékot kérvényezni kell, nem automatikus. (Részletek a Józsefváros újságban.)

Jövő kedden (április 28-án 18 és 19 óra között) Pikó András polgármester online fogadóórát tart, aminek a Józsefváros újság adja a helyszínét, ahonnan élőben online közvetítik az eseményt a Facebookon.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr9315635608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása