A mi Józsefvárosunk

955. Múltidéző (komposztálás)

2020. január 09. - Amijo

Bódis Lajos: Vajon lesznek-e fogadóhelyek
és adományozók a kerületünkben?* margójára

Talán nem teljesen érdektelen, hogy a 2006-ban indított Magdolna I. Modellkísérleti Programban – mintegy a szocprojekt szerves részeként – a komposztálás meghonosítása is szóba került a Program kezdő, négy házában. Ezt is a "bérlői bevonás" keretében valósítottuk volna meg, s közelebbről a Rév8 két fiatal munkatársa, Horváth Dániel és Czeglédy Ákos szervezte volna a projektet.

balint_gazda.jpg

Persze, a lakók túlnyomó többségének halvány fogalma se volt a dolog mibenlétéről, s igencsak tanulságos az, hogy mégis, hogyan mentek füstbe a szép tervek. Az önkor- mányzatnak ugyanis már csak púp volt a hátán az egész, bérlői bevonásosdi, ami csak azért kellett neki, mert ez elengedhetetlen pályázati feltétel volt.

Ezért – a Program legelemibb előírásait is felrúgva – úgy tálalták a kérdést a lakosság elé, hogy választhatnak a szociális program egyes részeinek "ideiglenes elhalasztása" (pl. a bérleményi jogviszony-rendezés és persze, egyebek mellett a komposztálás is) és a Programban résztvevő bérlők lakásainak komfortosítása között.

Most nem is mesélném el azt a sok kriminális elemet se nélkülöző vitát, amit ez a "nem hivatalos, ám bérlőbarát projekt" váltott ki, s csak annyit mondanék, hogy én – kínomban – Bálint gazdára, a "Nemzet Kertészére" hivatkoztam, aki akkor, egy tévéműsor révén, népszerűsége csúcsán volt. Ám, a "központilag" fölheccelt lakók – akik többsége valóban 19. századi körülmények között élt – hallani se akart a "szarkavarásról", s engem meg egyenesen a bús picsába küldtek el a Bálint gazdával együtt.

Így aztán – a többi, közegészségügy, állagmegóvási, bűnmegelőzési stb… programmal együtt – az történt, ami máig is tart: a nagyralátó víziók és a "régi, bevált szakértők" háttérmunkája által irányított "komplex tervezeteken" kívül, várjuk a "100 nap türelmi idő" utáni csodát.

Budaházy Gusztáv

P.s.: Egyszer már meg kéne írni valakinek a Magdolna Programok történetét – s pláne a kezdetéét az "eredendő bűnökkel" – s nem, nem azért, hogy mindenkiről leszedjük a keresztvizet, hanem mert ez a mának is pótolhatatlan s eleven tanulságokkal szolgálna.

*Pár napja Bódis Lajos osztotta meg ezt a hivatkozást a Facebook-on, többek közt a Szigony és Corvin negyed csoportban.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr6715401274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása