A mi Józsefvárosunk

953. Újrafestett sgraffito

2020. január 03. - Amijo

Vacilláltam, hogy mi legyen az új év első posztja – az idén sem megnyíló Sorsok Háza vagy a Mindszenty József téren újrafestett sgraffito – aztán maradtam ez utóbbinál; a szerencsétlen sorsú Sorsok Házaról azt hiszem még bőven lesz alkalom írni. Az újrafestés meg már elkészült, még a tavalyi év végén, ezért aztán megér egy misét.

sgrafitto2.jpg

Fotó: Farkas András / Színes Város

Ezt is – csakúgy, mint a monumentális mesealakok festését a kerületben – a Színes Város csapata „követtel el”, itt nézhető meg az oldalukon a munka különböző fázisa, és a meg- győző végeredmény. Itt lentebb meg az, hogy korábban hogy is nézett ki Somogyi János Nők galambokkal című, 1963-ban készült sgraffitoja, meg maga az akkor még névtelen terecske – sarkán Martsa István ülő nőt ábrázoló szobrával.

sgrafitto4.jpg

sgrafitto3.jpg

Elsőre most ennyit, további szép estét, jó évet és boldog esztendőt!

LaMa

P.s.: A József és a Tolnai Lajos utca sarkán levő kiteresedést még 2015-ben nevezték el a bíborosról, de ez most nem lényeges. Az viszont érdekelne, hogy az eredetileg ott levő nőszobor – helyén 2017 óta Mindszenty József szobra áll – hová tűnt? Kidobták?

***

Azért ez se maradjon le: Grabowskit nem ismeri a nyolcker, a falfestmény megosztja a ház lakóit - Macskafogós házfalat avatott a Színes Város Csoport. A hatalmas festmény technikailag és művészileg is nagyszerű, ez a képekről is látszik, de azért arra is kíváncsi- ak voltunk, mit szólnak azok, akik ott élnek, és nap mit nap nézniük kell. Megkérdeztük hát őket. Kiderült, hogy a kép a Szigony utca legforróbb témája, jobban megosztja a házban élőket, mint a politika, de azért persze nem kapnak össze rajta. (via nlc.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr1415391328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Holsteinszelet 2020.01.06. 19:01:12

"érdekelne, hogy az eredetileg ott levő nőszobor – helyén 2017 óta Mindszenty József szobra áll – hová tűnt? Kidobták?"
Nem, hanem - ha jól tudom - a Füvészkertben lett felállítva.

Amijo 2020.01.06. 20:24:36

Köszi, vettük. (Legalább nem kidobták, mint annyi más szobrot...)

putyi8 2020.01.07. 17:31:49

Martsa müterem udvarán van a másolata a szobornak.József u.37.
süti beállítások módosítása