Egy pillanatra kiugorva a kampányból: volt egyszer egy Leonardo 38. Bontás alatt a Corvin-negyed egyik utolsó romháza, háttérben a Grand Corvin első üteme – írja a Corvin-negyed fb-oldala. (A bontásról több fotó ITT nézhető meg).

Déry Attila a kerületről írt monográfiájában csak annyit mond erről a földszintes házról, hogy valamikor 1880 körül épült. Feltehetően iparosházként, csakúgy mint a környék legtöbb háza. Nem tudni ki építtette és kivel. De ha visszamennénk az időben kis gyára- kat, elfeledett nevű iparosokat találnánk a környéken. Volt itt szörpgyár, vasútilámpa gyár, voltak cipészek, csizmadiák, nyergesek. A Leonardo utca, amelyet valamikor Óriás utcának hívtak, kovács- és lakatosműhelyekkel volt tele. Az Üllői úti sarkán pedig ott állt Thék Endre bútorgyára.

A Baross utcai és Üllői úti utcaszakaszt 1817-ben Riesen Gasse-nak nevezték el, 1850-től Óriás utcára változott. 1928-ban az Fővárosi Közmunkák Tanácsa Thék Endre utcára változtatta. 1951-ben Leonardo da Vinci utcára keresztelte át a Budapesti Városi Tanács.

Volt ebben valami kisvárosi báj, ami most már nem lesz. Lesz helyette a személytelen, sorozatgyártású Grand Corvin, amely mostanra kissé túl grand lett. Gyakorlatilag semmi érdekes nem marad a környéken.

Költői kérdés: vajon hány szociális bérlakás épül a lebontott házak helyére?

LaMa

P.s.: Ezt az április cikket a Mércéről azért csak újra ide biggyeszteném olvasásra, már csak az egész, manapság uralkodó szemlélet miatt is. (Szegényebb lakók kiszorítása, megfélemlítése, gyengék vegzálása, stb...): Adjátok vissza a városomat! Részlet:

A másik szomorú példája annak, ahogy az állam és a tőke buldózerei bedarálják városunk kulturális örökségét, a Józsefváros szívébe beékelt, sok esetben szintén történelmi örökségnek számító házak helyén épült Corvin-negyed névre keresz- telt, szingapúri hangulatot sugárzó, sunyi hajléktalanriasztó dizájnnal megszórt borzalom. (...) Ami Budapesttel történik, az persze nem egyedülálló. Szinte minden európai főváros hasonló problémákkal küzd, különösen a felkapottabbak. Nem igaz viszont, hogy elkerülhetetlen tényként kell elfogadnunk lakókörnyezetünk kommodifikációját*, kulturális hanyatlását, esztelen szigorát, valamint osztály- és rasszalapú tisztogatását.

*A kommodifikáció az a folyamat, aminek során a piaci kereskedelem új területeket hódít meg, olyan dolgokat is fogyasztási javakká téve, amelyek azelőtt nem voltak gazdasági jellegűek, pl. kultúra.