A mi Józsefvárosunk

695. Frédi meg a Béni

2017. november 18. - Amijo

Nyugi emberek, nyugi! A Mol már meg is magyarázta, miért csökkentették Mezőkövesden az üzemanyagok árát. Mindenkit megnyugtattak: istenuccse nem a politika miatt, becsszó! Nekem mindenesetre erről a fasziról (lásd.: Tállai) mindig a Frédi jut eszembe a Hanna és Barberából, bár ez utóbbi (lásd.: Frédi) félő, hogy megsértődne, a hasonlatért, ha tehetné...

fred_flintstones.jpg

Mellesleg, Vas Imre képviselő úrnak mi, önkormányzati bérlők is írtunk egy levelet megválasztásakor, asszem, még '14-ben. Na, nem ilyen fontos ügyben, mint néhány közszükségleti cikk árának a mérséklése, hanem a kábé 15 ezres létszámot kitevő, önkormányzati bérlakásban élők problémáinak ismertetése végett. Szerettük volna vele megosztani a házakban akkor épp csúcsra járatódó poloskavésszel kapcsolatos és az önkormányzat által egyszerűen nemlétezőnek mondott problémáinkat, hátha, mint "új seprő," próbál valamit takarítani, ebben a tök szennyes ügyben. Aki kitalálja, hogy mit intézett ebben, s úgy egyáltalán válaszolt-e más akut problémára is kitérő levelünkre, annak felteszek ide egy Frédi-Béni filmet.

(Igen, Ön nyert: soha, semmit. Frédi és Béni - Szolgálati iszony. Azoknak meg, akik nincsenek oda a rajzfilmekért: B-52's Meet The Flintstones)

Budaházy Gusztáv

***

Ezt pedig nem győzzük elégszer közzétenni: Kocsis Máté nem zaklatott, és immár papírja is van róla. Az emberi méltósághoz való jogot ugyan megsértette, de ez a bíróságot nem érdekelte. Merthogy szerintük nincs hatással a menekültek helyzetére az, ha egy polgár- mester késelő tolvajként hivatkozik rájuk. Pöpec.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr4013304407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása