A mi Józsefvárosunk

632. Balognemecsek

2017. május 13. - Amijo

Hogy mik meg nem történnek! A Hír TV információi szerint a rendőrség elrendelte a nyomozást Balogh István Szilveszter – korábbi fideszes önkormányzati képviselő – ellen. Állítólag a szociális bérlakásokban élőket sarcolta meg többezer forinttal, arra hivatkozva, hogy neki köszönhetik a kiutalást. Balogh még január végén mondott le mandátumáról, döntését akkor azzal indokolta, hogy újságírói munkáját már nem tudja összeegyeztetni az önkormányzati feladatokkal. (A Magdolna-negyedben ezért kellett időközi választást kellett kiírni, amit aztán a szintén fideszes jelölt nyert meg.)

kocsis_mate2017.jpg

Kocsis tisztázó beszélgetésre hívta Baloghot, aki a pletykák nyomán annyit elismert, hogy pénzügyi viták alakultak ki közte és magánszemélyek között, továbbá azt is, hogy jelentős összegű adósságba keveredett. Kocsis szerint „ezek az ügyek semmilyen módon nem kapcsolódtak az önkormányzat működéséhez, ezért Balogh lemondását követően további vizsgálatra nem volt szükség."

Most mégis üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt indulhat nyomozás a volt képviselő ellen. Pedig állítólag (és remélhetőleg), ez nem kap- csolódik a hivatal működéséhez. Csakhát Balogh úr több mint hat éve, 2010 óta volt fideszes képviselő, önkormányzati bizottsági tag, a helyi Fidesz frakció tagja.

Kérdeném illő tisztelettel: ennyi évnyi szoros együttdolgozás közben senkinek nem tűnt fel semmi sem ezzel a több, mint kínos üggyel kapcsolatban?!

És persze az az apróság is megérne egy misét, ahogy megpróbálják eltüntetni a exképvi- selőt: szerencsétlennek még a nevét is törölték a testületi ülés jegyzőkönyvéből. Mert ugye, ha nincs ott a neve, akkor ő sincs, s ha ő nincs, akkor nem is történt semmi olyan, ami az önkormányzatot is érintené. Ne adj isten, esetleg még egy meglehetősen csúf árnyékot is vethetne a Fidesz-frakció patyolattisztának vélt működésére. Rohadtul kínos ez, de az egész brigád is. Egyenként is, csoportosan is, mindenhogyan!

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr7512503119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása