A mi Józsefvárosunk

519. Testületi nyár… (1)

2016. június 09. - Amijo

S akkor eljött a képviselő-testületi nyár… - Beszámoló a Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. június 2-ai üléséről

Első fejezet

Ez volt az utolsó ebben az ülésszakban. Bár hivatalosan nincsenek ülésszakok a kerületi képviselő-testület életében, ezt az informális státuszt egyértelművé tette, amikor a nyitány során a polgármester egyes képviselők észrevétele kapcsán felfigyelt rá, hogy a következő rendes ülést nem  feltétlenül szerencsés szeptember 1-re összehívni, mert az ugyan csütörtöki nap, de egyben a tanévnyitók napja is. Az iskolás szülő-képviselők pedig alig- hanem mind a tanévnyitóra mennek, illetve megyünk. Rövid mérlegelés után szeptember 8-ra tűzte tehát ki őpolgármestersége a legközelebbi rendes ülését a KT-nek.

testuleti2016-1.jpg

A költségvetés módosításánál ismét előadtak egy SZMSZ megerőszakolást, sikerült a testületi ülés előtti este az amúgy is gyakran használhatatlan megaportálra felvarázsolni egy olyan csere előterjesztést, amely három új előterjesztési pontot és határozati javaslatot tartalmazott, és mintegy 85 millió forint új kiadást jelent. Konkrétan a két érdemi költség a Polgármesteri Hivatal dolgozóinak üdülési támogatása (40 millió) és a 2018 végéig meg- alkotandó új építési szabályzat (a JÓKÉSZ) előkészületeire félre tett tervezői megbízási díj (35 millió). Az erőszak ott történt, hogy a hatályos szabályaink és az államigazgatási gyakorlat szerint a csere előterjesztés (pláne utolsó pillanatban) arra szolgál, hogy apró, technikai jellegű javításokat, esetleg egy-egy tartalmi indoklásra nem szoruló számszerű változást átvezessenek az előterjesztésen, így akár a költségvetés-módosításon is.

Amikor felvetettem, hogy hát ez bizony nem csere előterjesztés, ez egy érdemi tartalmi módosítás, máshogy is hívják és más eljárásban is kezelendő, akkor Egry alpolgármester rendkívül barátságos hangon elmagyarázta, hogy jó-jó ez tényleg nem az, de hát így nevezték el, mert a hosszú ülésszünet előtt még egy-két lényeges és fontos módosítást feltétlenül át szerettek volna vezetni a költségvetésen…

A költségvetés kapcsán még felmerült a gyermekvédelmi felelősök ügye, a lerobbant hivatali Mondeo értékesítése és a hivatali folyosószőnyegezés. Az iskolai gyermekvédelmi felelősöket ugyebár felszámolta a kormány az oktatás államosítási folyamatának részeként. A gyermekvédelmi felelősök hiánya Józsefváros iskoláiban pedig komoly problémákat és konfliktusokat hagyna kezeletlenül, ezért a közelmúltban átmenetileg a JSZSZGYK négy önkéntese látta el a feladatot, az Önkormányzat pedig most erre a célra adott még két főnyi státuszt a Gyermekvédelmi Központnak. Kérdésemre, hogy elegendő lesz-e, az volt a válasz, hogy igen, így már el tudják kielégítően látni azt a kulcsfontosságú kríziskezelési feladatot, aminek lehetőségét az államosítással a kormány elvette az iskoláinktól.

onki_szonyeg1.jpg

Az autóértékesítés mindössze azért volt érdekes, mert önmagában értelmetlen tranzakciót foglaltak előterjesztésbe. Nevezetesen azt, hogy a Hivatal Ford Mondeo autójának az elektronikája rendszeresen meghibásodik, ezért el kell adni és eladják 5,4 millióért (ami nincs sokkal az új beszerzési ár alatt). Szóbeli kommentként aztán meghallgathattuk, hogy valójában az értékesítő visszavásárolja, mert alighanem gyári hibás az autó és az esetleges önkormányzati vagyonvesztés, valamint az ebből eredő negatív visszhangok enyhítésére az értékesítő felajánlotta, hogy a piaci értéket meghaladó áron visszavásárolja a járművet. A hivatali folyosószőnyegezés kapcsán ismét elmondtuk a már többször elhangzott kifogásainkat, hogy nem tartjuk indokoltnak a Polgármesteri Hivatal 34 millióért történő szépítését addig, amíg van éhező lakó Józsefvárosban.

A TÉRKÖZ pályázat kapcsán módosító indítványt nyújtottam be írásban. A Fővárosi pályázaton való részvételben természetesen mindannyian egyetértünk, a pályázat tartalmában azonban már nem. Az előterjesztő természetesen megint a Palotanegyed felújítását jelölte meg tárgyként, mind a közterület-fejlesztési mind a társasház-felújítási metszetekben. Ezzel szemben én kifejtettem, hogy a Palotanegyed dinamikus fejlődése töretlen és ez a pályázat érdemben nem is fokozza azt.  Középső-Józsefváros negyedeinek viszont még sokkal bőségesebb támogatásra lenne szüksége ennek elérése érdekében inkább Középső-Józsefváros negyedeire igényeljük ezt a pályázati támogatást. A KT-t megelőző bizottsági ülésen Egry Attila alpolgármester kifejtette, hogy ez egy város- fejlesztési viszonylatban kis léptékű pályázat, amelyet a Hivatal vezetése a folyamatban lévő városfejlesztési projektek befejezésére, továbbvitelére kíván fordítani, így írott módosító indítványomban végül a Corvin-negyed a Corvin-sétányon kívül eső utcáira javasoltan áthelyezni a pályázati célt. Természetesen a többség lesöpörte a javaslataimat.

A Tavaszmező utcai, a roma parlament épületébe építendő új Roma Oktatási és Kulturális Központ előterjesztése is az utolsó pillanatban készült el. A cél nemes, és mindenképpen támogatandó, hogy az új országos intézmény Józsefvárosban, egy olyan komoly, a cigánysághoz kapcsolódó örökséggel bíró épületben valósuljon meg, mint a roma parlament épülete. Az előterjesztés gyengéje, hogy olyan bonyolult ingatlan cseretranzakciót kapcsol az Központ ügyéhez, amely felesleges találgatások alapja.

A legutóbbi kísérlet is Józsefvárosba szánta a Központot, pontosabban a Szentkirályi utcában áll az az épület, amelyet még a Fővárosi Önkormányzat kapott meg a kormánytól annak érdekében, hogy ott működjön majd egyszer a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ, becenevén a FROKK. A FROKK azonban a jogi létrehozatalnál tovább sosem jutott, sőt a Palotanegyedet saját terepeként kezelő fideszes vezetés még azt is elérte, hogy a kerületi roma önkormányzat kinyilvánítsa, hogy nem akar a Szentkirályi utcában roma központot látni, mondván, hogy úgysem a Palotanegyedben él a kerületi romák túlnyomó többsége. E hozzáállás szakmailag ugyan nem megalapozott, de elég hivatkozási alapnak bizonyult ahhoz, hogy a fideszes többség a FROKK beindulását végleg meghiúsítsa.

Most viszont úgy tűnik, hogy állami bábáskodás alatt létrejön a roma központ, méghozzá egy ilyen célra predesztinált épületben. A nézetkülönbségünk Sára Botond alpolgármester- rel abban bontakozott ki, hogy miközben az állam 800 millió forintot rá akar költeni a roma központra, a mintegy 270 milliót érő kerületi vagyonba tartozó épületet nem akarta pénzért megvenni, ezért több ingatlancsere lehetőséget is végignéztek. Végül arra jutottak – a tranzakció időbeli korlátait is figyelembe véve –, hogy az Üllői út 58. szám alatti telken álló fél ház 3/6-od tulajdonjogát átadja az állam csereingatlanként 60 millióért és a 210 millió különbözetet kifizetik.

Az Üllői út 58. sajátossága, hogy egy régi örökség részeként az ott álló társasház két egymás mellett fekvő telekre épült, s az egyik telek tulajdonosa az Önkormányzat, a másik pedig felerészben egy magánszemély felerészben az állam, a társasház viszont egy rendezetlen jogi helyzetű bérház, ahol önkormányzati bérlők laknak. Ennek megfelelően a tranzakcióval a Józsefvárosi Önkormányzat többségi tulajdonosává válik a rendezetlen jogi helyzetű társasháznak, amely vélhetően így rendezhető helyzetbe kerül. Az Üllői út 58. probléma rendezése tehát önmagában lehet hasznos is, csak azt nem tudja racionális érvekkel alátámasztani senki, hogy ezt az ügyet miért kellett a roma központ ügyével összekötni. Különösen úgy, hogy az állam által a központra szánt 800 millió töredékéért, 270 millióért piaci áron meg tudta volna venni a kormány az önkormányzattól a roma parlament épületét. E felesleges árukapcsolás miatt pontonkénti szavazást kértem, az országos roma központ a roma parlamentben történő létrehozását támogattam, a kapcsolt ingatlanbizniszről szóló határozati pontok ellen szavaztam.

Új versenyeztetési szabályzatot fogadott el a KT, az érdemi változás annyi, hogy az értékesítés ezután online árveréseken is zajlik, amelytől a hivatal az árverések helyszínén előforduló kartell-szerű összejátszás kiszűrését reméli.

A Corvin-sétány városfejlesztés lezárása lassan, de biztosan halad előre, a szükséges módosításokat rendszeresen átvezetik a felek a szerződéseken, de újdonság e folyamatban már nem nagyon várható.

A napirend szerint hamarosan folytatom...

Komássy Ákos, önkormányzati képviselő

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr128795480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Corvin4ed 2016.06.10. 08:01:05

Kedves Szerkesztők! Kedves Ákos!

A Corvin-negyed Facebook oldal nevében írok, kérdéssel jelentkezem.
www.facebook.com/corvinnegyed/

"A Corvin-sétány városfejlesztés lezárása lassan, de biztosan halad előre, a szükséges módosításokat rendszeresen átvezetik a felek a szerződéseken, de újdonság e folyamatban már nem nagyon várható."

A 2014-es keretszerződés aláírása után a mostani módosítás meglehetősen kuszának hat laikus szemmel nézve, legalábbis nagyon nehezen követhető. Kaphatnánk egy rövid összefoglalót, hogy a mostani módosítás milyen irányba is tereli a bontásokat / telekcseréket? Az iratokból nekem az jött le, hogy a szívósabb lakókkal nem nagyon tud mit kezdeni az önkormányzat. A 2014-es állapothoz képest a mostani megállapodás inkább tűnik visszalépésnek, mintsem 'biztos előrehaladásnak'.

Válaszát előre is köszönöm. littertamas@gmail.com

Amijo 2016.06.12. 09:49:22

Pici türelmet kérünk, továbbítottuk jeleztük a kérdést... (a Szerk.)

Komássy Ákos 2016.06.14. 10:01:23

A Corvin-sétány haladásával kapcsolatban szerintem a helyzet a következő:

A Corvin-sétány építése töretlenül halad előre. Gyakorlatilag az Önkormányzat ezzel kapcsolatos feladatait a lezárásról szóló szerződés és annak mellékletei részletesen összefoglalják, annak tartalmán érdemi változás nem történt. A csereszerződésekkel történő ingatlanrendezések után még a beruházó rendelkezésére áll több potenciális építési telek, elsősorban a Bókay utca és a Szigony utca között fekvő területen, de azoknak a hasznosítása/beépítése már elsősorban a befektető hatásköre. (Építési engedélyek, városképi eljárások, közterület-rendezések persze érintik az Önkormányzat tevékenységét, de automatikus építési kötelezettsége ezekre már nincs.)
Ami a legutóbbi képviselő-testületi döntés érdemi újdonsága volt, az a megállapodás ingatlan-csere jegyzéke II. részének három részre bontása. Erre azért került sor, mert három alcsomagban hatékonyabban intézhetők az ebből fakadó feladatok, ráadásul rengeteg párhuzamos munkafolyamat képezi a szerződés e szakasza megvalósításának részét, amelyek külön cserecsomagokként gördülékenyebben intézhetők. Szintén a szerződés melléklete a közterület-program, amely jellemzően önkormányzati közterület-rendezéseket tartalmaz. Itt látszólag valamelyest csökkent a feladatok száma. E közterület-felújítások azonban többnyire csak a Corvin-sétány lezáró megállapodásából kerültek ki, mert más forrásból, vagy más felújítási csomag keretében gondoskodik róluk az önkormányzat, így mindössze a beruházóval szembeni kötelezettség feloldása történt meg.

Röviden tehát, szerintem jól halad a sétány, az, hogy az eredetileg Corvin-sétányra kijelölt terület határán kívül még milyen további ingatlanfejlesztések valósulnak meg, egyelőre nem ismert.

Üdvözlettel:

Komássy Ákos
süti beállítások módosítása