A mi Józsefvárosunk

474. Szigony utca (2)

2016. január 31. - cbfm

"… mert erre még a lenyúláson kívül semmihez sem értő nyikhajok is képesek.” 

Tegnap délelőtt neki indultunk, és minden Szigony utcai postaládába bedobáltuk ezeket a szórólapokat. Azoknak, akik eddig még nem hallottak róla, mégegyszer: Józsefváros vezetése fontolgatja a Szigony utca átnevezését, az alpolgármester és az önkormányzati képviselő ezzel kapcsolatos levele itt olvasható.

szigony_szoro1.jpg

Röviden: kiderült, hogy bár minden feltételnek megfelel, valahogy mégsem védett utcanév a Szigony utca. A védett utcanévnek különben az a lényege, hogy a kerületek összegyűjtik, melyek azok a közterületi elnevezések, amelyeket nem akarnak sohase megváltoztatni, míg a világ világ, aztán ezeket elküldik a fővárosnak rábólintásra. A Szigony utcát nem küldték el valamiért. (Tiltakozunk a Szigony utca átnevezése ellen! fb-csoport)

***

Ez meg csak hogy okosodjunk: Magdolna negyed: lassú rehabilitáció, éledő remény - Vegyes források alapján furcsa következtetések (az önkormányzat megbízására EU-pénzből a helyi foglalkoztatásnövelési stratégiát készítő cég nyilvánosság elé lép az önkormányzat helyett is) – via 8ker

Camara-Bereczki Ferenc Miklós (CBFM), Magdolna-negyed

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr968338052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása