A mi Józsefvárosunk

431. Előzönge (CBFM)

2015. október 07. - cbfm

A Város Mindenkié és Magyar Szegénységellenes Hálózat a múlt héten hirdette meg az5. Üres Lakások Menete és TÜNTETÉS a méltó megélhetésért. Merthogy „Csak Budapesten több ezer ember kényszerül az utcán vagy saját maga építette kunyhóban élni. Ráadásul Budapest nagy részén büntethetik is a fedél nélkül élő embereket. Eközben a piaci lakbérárak olyan mértékben emelkednek, hogy immár a kenyérgondokkal nem küzdő lakosok nagy része is saját bőrén érzi a felelős, szociális lakáspolitika hiányát.

lakhata0.jpg

lakhata1.jpg

A Magyar Szegénységellenes Hálózat és A Város Mindenkié, hajléktalan és lakásszegénységben élő emberek érdekvédelmi csoportja ezért ebben az évben összefogva, közösen rendez tüntetést október 17-én, szombaton 11 órától a Mátyás téren, A szegénység elleni küzdelem világnapján. Megfizethető lakhatást, méltó megélhetést!”

Budaházy Gusztáv megjegyzése a fentiekhez:

Természetesen én is ott leszek, de a tüntetésen kívül jó lenne már egyszer pontosabban is definiálni az üres lakások fogalmát is. Ami az én szűkebb területemet, az önkormányzati lakásokat illeti, állítom, hogy teljes a zűrzavar. Az önkori ugyanis nemcsak az üres lakások számát adja meg pontatlanul, de – csak az elmúlt 10 évet véve alapul – még a teljes bérlakásállomány tekintetében is ezres nagyságrendbeli(!) eltérések vannak az egyes évek kimutatásai közt. (Szolgálhatok e téren pontos adatokkal is.)

Az üres lakásokról pedig – melyek definiálatlan fogalma és mibenléte amúgyis a rónán felködlő délibáb "szubsztanciájához" hasonlatos inkább – most csak annyit, hogy csak a közvetlen környezetemben több tucat olyan lakásról tudok, amelyek, bár lakottként vannak nyilvántartva, de ténylegesen 10-20 éve (!) üresen állnak, vagy – a vagyonkezelő tudtával – jogellenes bérleményijog-halmozó lakásüzérek által, többnyire kocsma-diszkó-drogtanya-bordély üzemmódban fungálnak.(Ezek lennének – többek között – az ún. diszfunkcionálisan használt/működtetett lakások, melyek létéről az önkori tudni sem akar. Pontosabban bevallani nem hajlandó, mert a lakbért azért beszedi, az egyébként soha ott nem lakott "bérlőtől" is, aki egyébként e lakásokat "továbbalbérletesíti." És ez még csak az egyik ága e belterjes üzleti szférának...)

Ezért az üres lakásokról közkézen forgó adatok – felelősséggel állítom ezt – egy hajítófát se érnek, hisz egyedül a józsefvárosi bérlakásdzsungelben több üres és diszfunkcionálisan használt lakás van, mint amiről – pl. a Habitat – egész budapesti viszonylatban beszél. Nem kéne egyszer ennek is egy misét szentelni?

Mindenesetre, jövő hét szombaton a Mátyás téren találkozunk!
CBFM - Józsefváros, Magdolna negyed

***

És ha esetleg valakinek mindez nem elég, itt van még ez is A Város Mindenkié blogról: Kilakoltatási hullám Józsefvárosban: Az önkormányzat elüldözi a szegénységben élőket - Sára Botond józsefvárosi alpolgármester a napokban azt nyilatkozta, hogy „a kerületiek lakáshelyzetének javítására mindig is kiemelt figyelmet fordított Józsefváros önkormányzata” – pedig a valóság inkább az, hogy a lakáspolitikát az önkormányzat a szegénységben élő kerületiek elüldözésére, megbüntetésére használja. A városvezetés szándéka egyértelműen a szegényebb lakosság kiszorítása és megrendszabályozása: míg a kerület arculatváltása és felújítása egy újonnan bevonzandó, módosabb lakosságnak szól. Ebben a folyamatban a kerületi lakásgazdálkodás kiemelt szerepet játszik.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr657947798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vajdapeterutca 2015.10.07. 22:01:48

Hát ja, csak érintett benne az MSZP. A választások előtt és utána is rövid ideig a képviselőik fizetett tanácsadói tisztséget vállaltak a többség megbízásából, és velük együtt hallgattak a problémákról.

Révész Márta azt mondta, hogy nem lesz kilakoltatás, mert a lakók szívesen kifizetik a többletlakbért, 2006 körül is így nyilatkoztak.

Komássy Ákos azt mondta, hogy általában nincs mondanivalója a kilakoltatásokról, mert biztosítani kell a fizetési fegyelmet. A 2014-es kampányban bejelentett polgármesteri szándékot a hátralékosok kilakoltatására nem a választókkal, hanem Kocsis Mátéval beszélte meg, és Pál Tibor képviselőjelöltjükkel együtt hallgatott. Az MNP III. házfelújítások szörnyűséges végrehajtása miatt nem lépett fel a lakók védelmében, hanem folyamatosan dicsérte az programot. Viszont újabb fizetett bizottsági tisztséget vállalt.

A többségtől fizetett tisztséget vállaló, majd hallgató és bujkáló, vagy éppen a szándékosan rosszul összerakott programot egyenesen dicsérő pártvezetők mellett nem lesz könnyű kritikusnak lenni.

koszorumagdolna 2015.10.08. 15:11:17

@vajdapeterutca: Nekem csak az nem fér a fejembe, h mér csak a szocikra - akikhez különben magam csak annyira kötődöm, mint a többi ellenzéki párthoz - szóval, h mér van az, h mindig csak őket okolod minden balfogásért és töketlenségért.
Most csak - lévén szinte tragikus mértékben változatlanul időszerű - hadd hozzam fel példának a poloskaügyet, melyet, miután mi, a bérlői képviselet felvetettük anno, egyedül a szocik karolták fel úgy ahogy, s bár a megoldási javaslatainkra ők sem voltak kíváncsiak, 10 M Ft-ot azért mégis csak kisajtoltak, az egészről különben tudni se akaró kerületvezetéstől.Téged is belehúztunk ebbe, úgyhogy eléggé tudhatod.

Annál is inkább mert - bizisten nem féltékenységből mondom ezt - a későbbi, erről szóló megbeszéléseken te is résztvettél, ahol csak épp a bérlők képviselői nem voltak jelen soha. Ezért aztán - épp hogy az ellenzéki és az ebben érdekelt civilek (magyarán, lakosság) passzivitása ill. kirekesztése okán - már könnyű volt az irtásra megszavazott összeg szélbe szóratása, mely ellen különben számtalanszor tiltakoztam, ahol csak tudtam. Más kérdés, h így is "csak" a már általad is említett Révész Mártáig jutottam, s erről - mármint a vele való megbeszélés "eredményéről" - csak azért nem szólok bővebben, mert ő már inaktiválta magát. És csak azért mondom most mindezt, mert a kérdés persze lekerült a napirendről, anélkül, h valaha is érdemben rajta lett volna, és a végsőkig leromlott és demoralizálódott házak - beleértve a tetemes anyagi vonatkozásokat is - tök egyedül néznek szembe a rémmel, - és ez még csak az egyik, a sok közül.

Na erről kéne beszélni szerintem - mit, beszélni, világgá ordítani - nem csak az imamalom szintjén megrekedő, egyébként valóban meglévő képviselői "káderesedési" problémáról. Mert persze számomra is viszolyogtató egyes pártbürokratáknak a hajdani "központibizottságra" hajazó mentalitása, de azoké az "ötödik hadoszlopként" működő, lábhoz szoktatott, megélhetési civileké is, akik ma - sokmilliós kegydíj fejében - a bérlői bevonással megvalósult bérházprogramon élősködnek, s persze azoké is, akik most az általunk elért szerény eredmények tüzénél sütögetik a pecsenyéjüket.

A rombadőlt "rehabilitációs programról" pedig, amely az egész díszes "Pomádé királyi cifrapalotát" maga alá temetheti - érdemben és kellő súllyal legalábbis - se a tökkelütött, bénakacsaellenzék, se a "fasz se tudjamitakar," hangadó civil bagázs érdemben egy szót se szól, vagy mondjuk inkább, csak okos arccal hallgat. S ha mégis megszólal, akkor csak óvatoskodva, többnyire erős
személyi elfogultságok és pártérdek-erővonalak mentén fejti ki áldásos tevékenységét.
Végül pedig azt mondom, persze h mindenki arról és ott ír amit akar, és a frász se akar bárkit is korlátozni ebben. Ahogy - remélem - a szabad bírálat jogában sem.

vajdapeterutca 2015.10.15. 15:28:14

@koszorumagdolna:

Amíg voltak itt többen, voltak árnyalt viták, akkor természetesen Kocsis Mátéról és az önkormányzati többségről írtam, mint akik a kritizált döntések fő felelősei.

Egy ideje, nagyjából tavaly év eleje óta nagyot fordult a kocka: a szocialisták fórumairól eltűntek a szocialisták politikusai, már huzamosabb ideje nem látszott nyoma aktivistának, párttagoknak, szimpatizánsoknak. A helyi pártelnök mintegy kiszervezte a kritikát Szili Balázs képviselőnek, aki kiesett az önkormányzatból, mert a szocialisták gyenge eredményt értek el, és az elnök magát tette a befutó helyre. Azóta az önkormányzatnál és a pártban jelentéktelen pozícióban tartott CBFM és a blogot szerkesztő házaspár a kritikai felelős, és jóformán ők azok, akik a pártból látszanak. A hozzászólók és egyre gyakrabban a tartalom-előállítók is néhány civil lakos, akinek semmi köze a párthoz.

Maga az elnök szinte bocsánatot kér, ha Kocsis Máté színe előtt nyilvánosan megszólal. A ritka önkormányzati hozzászólásait gyakran a többségi döntések dicséretével kezdni, és nem egyszer meg is marad ennél. Ezzel párhuzamosan, majdnem három éve majdnem szünet nélkül kiemelkedő fizetést kap az önkormányzati többség jóvoltából.

Ilyen körülmények között szerintem ez a fórum NEM alkalmas a problémák megtárgyalására. Hiszen a lakosok nem helyettesíthetik az ellenzéki párt politikusait és szimpatizánsaikat. Az ellenzéki pártnak nem az a feladata, hogy a helyi elnöknek tanácsadói és bizottsági tisztségeket alkudjon ki a polgármestertől. Ha hiányzik a többségi döntések kritikája a pártvezetéstől, akkor itt ezt érdemes kifogásolni. Máshol meg természetesen azokat a kérdéseket, amik az embereknek fontosak.

vajdapeterutca 2015.10.15. 16:35:07

Közben ugye zajlanak az események: kilakoltatások, aktivisták elszállítása, sajtó kitiltása, önkormányzati képviselő által tett feljelentés a szociális városrehabilitációra kapott pénz vállalással ellentétes felhasználásáról, érvek az önkormányzat lakáspolitikájával szemben.

A Magdolna 12-ben zajló kilakoltatások, az MNP "krízisházak" lakbéremelése, az önkormányzat tavaly óta ismert szándéka a kilakoltatások felgyorsítására kapcsán Komássy Ákos közvetlenül érintett.

Van itt pártvezető vagy aktivista, akinek van mondanivalója arról, amit az önkormányzat tesz éppen?

Esetleg olyan pártvezető vagy aktivista is van, aki Komássy Ákos 2013 ősze óta a lakásügyekben végzett működése tárgyában felelősséget tud vállalni Komássy Ákosért? Maga Komássy Ákos esetleg hajlandó megjelenni a saját pártja által fenntartott blogban?
süti beállítások módosítása