A mi Józsefvárosunk

344. Virág nyílott 6.

2015. március 26. - Amijo

03.jpgMár megint. (Alcím: Önzetlen segítségnyújtás Kocsis Máténak). Még vasárnap tette fel a fészbukra Virág Tamás a Mátyás térrel kapcsolatosan a következő képeket és rövid megjegyzéseket, annak ürügyén, hogy levélben jól meg lettek kérdezve – sajnos csak abban a egy témában –, hogy egyet- értenek-e a kutyafuttató kialakításával a Mátyás téren. Merthogy a téri tervezésbe az önki a lakosságot is be kívánja vonni, mert az fontos. Aha.

A rövid bevezető után nézzük is a képeket, meg a hozzájuk fűzött megjegyzéseket. Remél- hetőleg így több helyre eljut, esetleg még az önkormányzathoz is, olyan hatalmasságokról, mint Kocsis Máté, már nem is beszélve...

matyaster2015-1.jpg

A kaput soha nem használják (van ilyen több is a téren), a drótot rajta kissé hányaveti módon pótolták még tavaly nyáron.

matyaster2015-2.jpg

Évek óta zöldülni nem tudó részek, amik el lettek tervezve, pl. házkapu előtt is vannak. Sok ember keresztül-kasul közlekedik, sem szintemelés, sem valami jelzésszerű rács, sem normális zöldítés nem volt. Magánkertben ideális megoldás lehet, de hát ez nem az.

matyaster2015-3.jpg

Jó lenne, ha a hintákat végre visszatennék, mert a srácok nem a gerendákon artistás- kodnának unalmukban, mint mostanában.

matyaster2015-4.jpg

Itt sincs hinta, ellenben látszik a Kesztyűgyár épülete, ahol a városüzemeltetés vezetői ücsörögnek. Munkanapokon itt játszanak az egyik környékbeli óvoda srácai, sem a főnökök, sem a gyerekkísérők nem tavaszítják a teret.

matyaster2015-5.jpg

A tér egyik sarkán öt kis szigetet képeztek ki, ebből hármat befejeztek, egybe áthúztak egy padot, az utolsóban semmi nincs.

matyaster2015-6.jpg

A szociális otthon felőli részen van ez a fura megoldás: Elvileg kétoldalt a két részre szánták az asztalokat, amik valamiért az út közepére kerültek. Az oszlopon lévő kuka hónapok óta hiányzik.

matyaster2015-7.jpg

Évek óta ilyen, a felújításkor verték szét, aztán meg így maradt, mert "a tervezési területen kívül esik". Esőben, babakocsival, stb. remek kaland, este a tér zárva, erre kell közlekedni (vagy körbemenni).

matyaster2015-8.jpg

Még január elején vettünk búcsút az oszlopoktól, azóta nem sikerült pótolni. (A séta folytatódott a Tavaszmező utcán, de arról majd később…)

***

Nos, ennyit így nagyhírtelen. Az önkormányzati levél volt az apropó, a fotók vasárnap készültek, és csak néhány példa arra, hogy a kutyafuttató helyett (mellett), mennyi minden hiányzik már régóta. De mi így épülünk újjá. (Virág Tamás)

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr827307174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása