A mi Józsefvárosunk

284. És most a testületiről...

2014. december 10. - akoskomassy

05.jpgA hét híre ugyan kétségkívül Kocsis Máté legújabb drogügyi agymenése (akit érdekel, itt meg tudja nézni a tegnapi ATV-s produkcióját), én most inkább folytatnám a képviselő-testületi beszámolót, kezdve azzal a hírrel, hogy (esetleg) online nézhetővé válhatnak a bizottsági ülések is a jövő évi költségvetési döntés után. Módosító indítványként terjesztettem elő az előzetes kötelezettségvállalásokhoz azt, amit Camara-Bereczki Ferenc Miklós már korábban a Humánbizottság ülésén kifejtett.

Nevezetesen azt kértem, hogy a polgármester hozzon előterjesztést a bizottsági ülések online közvetítésének finanszírozására a februári költségvetési szavazásig.

Kocsis Máté ugyan elkezdett kihátrálni belőle, mondván, hogy a bizottsági ülések közve- títése miatt forduljak a két bizottsági elnökhöz, de alighanem a jegyző érdemben végig is gondolta a javaslatot, mert tájékoztatásában arról biztosított, hogy a költségvetés előter- jesztéséig készíttet egy kalkulációt a bizottsági online közvetítések költségeire. Tekintettel arra, hogy a bizottságok ugyanabban a teremben üléseznek, mint a képviselőtestület, gyakorlatilag a pénzügyi fedezeten kívül más technikai feltétele nincs is a közvetítések beindulásának, úgyhogy remélem márciustól a bizottsági munka is online nézhető lesz.

kt20121204-3.jpg

Más. A képviselőtestületi ülés előzetes kötelezettségvállalásokról szóló előterjesztése kapcsán sok érdekes apró részlet lát mindig napvilágot. Ilyen volt például Humán Holding ügye (copyright by Sára Botond). Ez a mai munkaneve annak a gigaméretű részvénytársa- ságnak, amelyet az előző képviselőtestület elhatározott, hogy a Közösségi Házak kft-t, a Jóhírt és a gyermeküdültetést egybegyúrva létrehoz. Igen, ez az a Zrt. amelynek a vezér- igazgatói gázsijáért a novemberi KT ülésen 2020-ig mintegy 132 milliós kötelezettséget vállalt az önkormányzat.

Nos, a Humán Holdingról a decemberi előzetes kötelezettségvállalási anyagból kiderült, hogy egyelőre nincs. Még annyira sincs, hogy tervezni kellene a működését, tehát az évzáró előzetes kötelezettségvállalási csomagban még a Közösségi Házak kft., a Jóhír és a Gyermeküdültetés, ugyan egy pontban felsorolva, de külön intézményként szerepelt. Ennek kapcsán rákérdeztem, hogy mégis akkor, hogy van ez mikorra lesz kész a Zrt.

Ezt az egyesített céget ugyanis a KT döntése szerint idén szeptember 1-jén kellett volna létrehozni és október 1-től vették volna át a tervek szerint a három elődcég tevékenységét. Elméletileg tehát, részvénytársaság kellene ellássa az önkormányzat közösségfejlesztő, hírközlési, kulturális és kommunikációs valamint gyermeküdültetési feladatait.

Válaszul annak a kifejtését kaptam, hogy hááát… rájöttek, hogy mégsem úgy kéne, ahogy eredetileg gondolták, azaz, hogy megszűnik a három elődcég és pusztán a vagyon átvételével megalakul a Zrt., hanem, hogy az elődcégek összeolvadnak, de az sokkal hosszabb folyamat, mint az előző elképzelés, ezért július 1-jével várható az összeolvadt megarészvénytársaság indulása.

Szintén az előzetes kötelezettségvállalások kisszínesei közé tartozik, hogy ugyan a költségvetési gyakorlat szerves része év végén egy ilyen csomag, de azért mindig akad benne értelmetlen csempészáru. Ilyenek voltak jelen esetben például a Heti Válasz és a Helyi Théma finanszírozására becsempészett előzetes kötelezettségvállalás, vagy a még be sem szerzett új vezetői autókra darabonként 80 ezer forint benzinköltség előzetes kötelezettségvállalása. 

Ezek azért érdekes kis epizódok, mert Józsefváros következő költségvetését február 15-ig nyújtják be, tehát legkésőbb március elején már rendes elfogadott költségvetésből megoldható minden ilyen anyagi kötelezettség. 

Komássy Ákos

***

A későbbiekben szót ejtünk Kocsis Máté legújabb bejelentéséről is, miszerint januártól Józsefvárosban minden kiadott ingatlan, lakás vagy akár csak szoba után 28 140 forint éves kommunális adót kell fizetni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr106972443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása