A mi Józsefvárosunk

280. Kérdéseimre válasz jött

2014. december 05. - akoskomassy

01.jpgTegnap volt a Képviselőtestület 2. rendes ülése. Hamarosan írok az ülés napirendjéről is, de elsőre érdekesebbnek tartom, amit a képviselői kérdések során sikerült megtudnom. Egy hónappal ezelőtt az első rendes ülésen feltettem három kérdést, ezeket itt a blogon meg is írtam. Mint köztudott, a képviselői kérdésekre korábban 15 napon belül kellett írásban válaszolnia a polgármesternek/hivatalnak, az új szabályozás szerint azonban 27 napra nőtt a válaszadásra rendelkezésre álló idő.

Ezzel együtt sem sikerült kérdéseimre az előírt határidőre választ kapni…

Visszatérve a kérdésekre: a kilakoltatásokkal kapcsolatban a tegnapi ülés előtti délután jött válasz. Nagyon fontos tájékoztatás van benne, mellékelem, egyelőre kommentár nélkül. (A jegyző-asszony válasza itt olvasható.)

kobanya_kilak1.jpg

A másik kettőre – miután tegnap kérdésként feltettem, hogy miért nem kaptam még választ – jött egy-egy hivatali, pár mondatos rutinszerű levél. Az egyiknek örülök, mert legalább leírják, hogy nem vezet be Józsefváros települési adót, a másik miatt meg mérges vagyok, mert a Holokauszt emlékházzal kapcsolatban már másodszor ráznak le azzal a szöveggel, hogy „hááát… nem mi csináljuk”.

Ami szerintem az egykori Józsefvárosi pályaudvar romjain évek óta épülő/épülgető létesítménnyel kapcsolatban minimum cinikus hozzáállás…

 Komássy Ákos

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr336959519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása