A mi Józsefvárosunk

269. A tiszteletdíjakrúl

2014. november 15. - Amijo

06.jpgAddig is, amíg – még a múlt héten beígért – folytatás megérkezik a KT első érdemi üléséről, nézzük meg például, hogy mi mennyi, mi hány. Azaz, beszéljünk arról, ami valahogy eddig nem került szóba. Igen, a képviselők díjazásáról. A témában épp ma jelent meg az Indexen Janecskó Kata "Kedves képviselő, mennyi pénzt szeretne?" című írása, amely pont ezt boncolgatja, és persze szóba került benne Józsefváros is.

De kezdjük a legelején: akiket az október 12-én megválasztottak képviselőnek, azok munkájukat rögtön egy roppant izgalmas feladattal kezdhették, egyik első dolguk az volt, hogy saját tiszteletdíjukról döntsenek. Tudni kell, hogy a helyi önkormányzatokról szóló törvény* új szabályozása komoly mozgástérrel ajándékozta meg a képviselőket: az új törvényben ugyanis már nincs összegszerű plafon. Mi itt és most azt a részt emelnénk ki a cikkből, amely a kerületünkkel foglalkozik.

penz2.jpg

A lap állítása szerint Józsefváros (már megint) sajátos módszert választott a tiszteletdíj- rendelete megalkotására. Merthogy nem konkrét összegeket írtak a rendeletbe, hanem úgy fogalmaztak: "az önkormányzati képviselő havi tiszteletdíja a bruttó átlagkereset 50 százalékának megfelelő összeg".

Ez kétségkívül igen jól hangzik, de az összeg egyáltalán nem alacsonyabb, mint az átlag, sőt. A bruttó átlagkereset tavaly 230 714 forint volt, aminek a fele 115 357 forint. A bizottsági tagok pedig már megkapják a teljes 230 714 forintot, az elnöki tiszteletdíj pedig 276 857 forintra jön ki. Így aztán – az Index megállapítása szerint – bizottsági elnöknek lenni Józsefvárosban jobb, mint például a II. kerületben. (A II. kerületben a régi törvény plafonhoz képest 40 százalékos az emelés. A II. kerületi képviselői alapdíj 135 275 forint, a bizottsági tagok tiszteletdíja 196 149 forint, az elnököké pedig 243 495. – A teljes cikk egyébként itt olvasható.)

No, kéremszépen, innentől aztán lehet számolgatni, hogy tényleg mi mennyi, és mi hány szűkebb hazánk önkormányzatában…

***

*A helyi önkormányzatokról szóló törvény: a választások napján lépett hatályba a tiszteletdíjügy új szabályozása. Korábban a törvény kijelölt egy plafont, a település típusa és nagysága szerint megmondta, legfeljebb mennyi lehet a tiszteletdíj. A budapesti kerületekben például 96 600, a tízezresnél nagyobb városokban 85 000, az ezer főnél kisebb falvakban 38 700 forint volt a limit. Az új törvényben összegszerű plafon helyett már csak egy homályos és nem túl szigorú korlát van, ez: a tiszteletdíj megállapítása nem veszélyeztetheti az önkormányzat kötelező feladatai ellátását.

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr186900093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vajdapeterutca 2014.11.15. 23:40:37

A 230.714 Ft nem nagy összeg akkor sem, ha máshol még kevesebb, tekintettel a döntések összetettségére és hatására.

Persze csak ha felelősség is jár vele. A magyar politika/önkormányzatok kultúrája az, hogy felelősség semmiért nem jár: az ellenzék nem kéri számon a többséget, a többség nem kéri számon saját magát és az ellenzéket. Úgyhogy van, aki azt mondta nekem (szocialista is), hogy kár hangoztatni, hogy nem nagy összeg, mert csak lovat adunk alájuk (többségnek és ellenzéknek), hogy több pénzt akarjanak maguknak teljesítmény nélkül.

A kerületben azonban eddig nem a normatív képviselői díjazás volt a lényeg, hanem a többség döntése alapján (ami ugye a polgármester akaratát szokta jelenteni, legalábbis máskor ezt mondják, és így is látszik) adható tanácsadói megbízások. Vannak képviselők, akiknek az önkormányzati társaságok felügyelő bizottságai tagságáért fizetnek ugyanilyen nagyságú jövedelmet. A tanácsadói testületek ezeknél is bizonytalanabb tartalmú munkát végeznek.

Az előző ciklus végére tudtommal minden képviselő részesült valamilyen egyéb testületben való részvétel jogcímen plusz 200-250 ezer Ft juttatásban. Nem tudni, de megtudható lenne (ezt fogom is javasolni újságíróknak) elterjedt gyakorlatról vagy józsefvárosi "innovációról" van-e szó. Én egy másik kerület vezető (fideszes) tisztviselőjével beszéltem erről, ő azt mondta, náluk ilyen nincs, és megütközni látszott a juttatás mértékén és logikáján.

A összdíjazás mértéke szerintem még mindig nem sok, ha teljesítményelvárás és számonkérés kapcsolódik hozzá. A józsefvárosi modell szerint azonban - melyet a testületek működésével és a Flaskár Melinda LMP-s bizottsági szakértő megbízásának visszavonásával alakítottak ki - szó sincs teljesítményelvárásról, annál inkább arról, hogy a tanácsadó-szakértő ne politizáljon a többségnek/a polgármesternek nem tetsző módon.

2013 eleje, Komássy Ákos tanácsadói megbízása óta szerintem a leglátványosabban teljesíti ezt az elvárást a rengeteg hibával végzett MNP III. program
kritikájának elmaradása. Utoljára tudtommal Jakabfy Tamás LMP-s képviselő kapott tanácsadói megbízást, és azóta az ő munkájában is megfigyelhető a többséggel és a polgármesterrel konfliktust jelentő ügy elmaszatolása.

A hírhedt Kesztyűgyár Tanácsadó Testület munkájáról, a képviselő-testület nagyjából felének a normatív alapon járó tiszteletdíjnál többet pengető kifizetőhelye, képet alkothatunk a kesztyugyar.hu/index.php?option=com_content&view=category&id=37&Itemid=163 oldalon közzétett jegyzőkönyvekből (havi 20-40 perces ülések, általában nagyon egyszerű, a képviselői munkához nélkülözhetetlen kérdések és válaszok, folytatás nélkül maradó javaslatok). Az önkormányzati kommunikációs cég, a Jóhír tanácsadó testülete teljesen átláthatatlan (ebben szocialista nincs, itt tag az LMP-s Jakabfy Tamás).

A tanácsadói díjazás a képviselők egy része, talán többsége, esetében 200.000 Ft, ami most már kevesebb a normatív alapon járó pénznél. Vannak néhányan, akiknek különböző okokból 250.000 Ft díjazást állapítottak meg, közéjük tartozik Komássy Ákos és Jakabfy Tamás ellenzéki pártvezetők.

A testületek tagsága a képviselő-testület általi visszahívással szűnik meg, nem tudok róla, hogy ez eddig megtörtént volna. Ha valóban nem történt meg, a régi és új képviselők között óriási jövedelemkülönbség van. Az ellenzék baloldali pártjai közül Komássy Ákos több mint dupláját keresi a többieknél, ugyanígy Jakabfy Tamás LMP-s képviselő, és mindketten 50 ezerrel többet keresnek, mint a Jobbik képviselője, Pintér Attila.

A Kesztyűgyár Tanácsadó Testület a szeptember 24-i ülés óta nem végez munkát, abban a hónapban volt még egy ülés (a kettő összesen 50 percig tartott), információs ügyeletet csak Révész Márta tartott. Augusztusban nem volt ülés, a képviselők megfogható teljesítménye egy darab 3 órás ügyelet, az elnök nem tartott. A korábbi hónapokban egy ülés, egy ügyelet.

ígyszeretlek 2014.11.17. 15:31:46

@vajdapeterutca: "230.714 Ft nem nagy összeg” - Sok, nem sok. Kinek mi a sok…
Pl. a szociális szféra dolgozói 60-70 ezer forint nettót visznek haza. Nekik sok. Aztán: érdekes lenne látni egy statisztikát arról, hogy pl. a Magdolna- vagy az Orczy negyedben mennyi az átlagjövedelem. Egészen biztos, hogy nem ennyi, és nem ennyi napi munkával. Azt pedig már csak igen halkan jegyzem meg, hogy a fenti összeghez azért még hozzájön egy-két ilyen olyan kiegészítő (flottatelefon, költségtérítés, bérlet, stb…)

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2014.11.18. 00:38:23

Csak a rend kedvéért:
-Már nem vagyok TT tag, a JóHír TT megszűnt, és bár felkértek a Kesztyűgyár TT-be, azt nem vállaltam.
-A 4 évből 1 és negyed évig voltam TT tag, ellentétben a jobbikos képviselő 3,5, valamint a két MSZP-s 3,5 valamint több, mint 1,5 évével. A Fidesz itt is külön ligában játszik, sok ember sok időt sok pénzért töltött ezekben.
-A TT tagság a 4 éves "átlagjövedelmemet" nem emelte meg annyira, mint a mostani "bérrendezés". A többiekét viszont mind bőven fölé emelte.
-Nekem az az elvárásom a megemelt alapdíj miatt, hogy a TT-k extra díjazása szűnjön meg, és azok alakuljanak olyan bizottsággá, mint a társasházi pályázatokat elbíráló vagy a környezetvédelmi munkacsoport, ahol már kb 4 éve juttatás nélkül tevékenykedünk.
-Nálunk nem volt semmiféle kiegészítő (költségtérítés, telefontérítés, BKV, cafeteria...), csak mobilinternet, és egy laptop használatra.
süti beállítások módosítása