A mi Józsefvárosunk

191. Auróra utca 39.

2014. július 22. - LaMaa

05.jpgTöbben (na jó, ketten) reklamálták, hogy kurta-furcsán abbamaradt a blogon az idén 100 éves kerületi házak bemutatása. Nekik természeten igazuk van, nekünk meg a közigazgatási szünetben van időnk bepótolni a hiányt. Csak emlékeztetőül: április végén zajlott le a negyedik Budapest100 program, akkoriban itt a blogon páran szenteltek egy-két posztot a Józsefvárosban centenáriumukat ünneplő házaknak, ill. kigyűjtötték azt a tizenötöt, melyek elméletileg részt vehettek volna a programban.

Akkor valamiért a Baross utca 100. szám alatti lakóházzal kezdett a blog, és itt meg is állt a történet. Most tehát nézzük meg a lista legelején álló Auróra utca 39. szám alatti épületet.

aurora39-2a.jpg

aurora39-1.jpg

A háromemeletes lakóház 1914-ben Stettner Gusztáv megrendelésére épült, de tervezőjéről és építőjéről semmilyen adatot nem őriz a Fővárosi Levéltár. A ház különlegessége – az életkorán kívül – az oldaltengelyben nyíló, szépen megmunkált kovácsoltvas kapu, és a felette látható ablak míves, szintén kovácsoltvas díszítése.

aurora39-3.jpg

Ami esetleg még érdekes lehet: a telken eredetileg egy 1871-ben – az akkori telektulajdo- nos, Figl Ferdinánd – számára Schusbeck Pál építette földszintes lakóház állt. Ennyit mára, innen majd talán, esetleg, netántán folytatjuk...

LaMa

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr976535719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása