A mi Józsefvárosunk

139. Százéves házak

2014. április 14. - LaMaa

07.jpgNézegettem a hasonló erzsébetvárosi blogot, ahol – többek között – az idén 100 éves erzsébetvárosi házakról írnak, írtak. Nem tudom mennyire köztudott, hogy az OSA Archívum ötlete alapján a Kortárs Építészeti Központ Alapítvány (KÉK) szervezésében megvalósuló fővárosi programot első alkalommal 2011 áprilisában rendezték meg; akkor 50 épület nyitotta meg kapuit és az akció 16 ezer érdeklődőt vonzott.

A következő évben 35 lakóház és 25 intézmény vett részt a rendezvényeken és 17 ezerre nőtt a látogatószám. 2013-ban 50 százéves épület csatlakozott az ünnephez, a közintézmények, és a lakóközösségek színes programkínálattal várták az érdeklődőket, valamint az esemény részeként nosztalgia villamosok idézték fel a 100 évvel ezelőtti Budapest hangulatát. Az akció híreit és a csatlakozás feltételeit a www.budapest100.hu oldalon lehet olvasni, idén a fővárosi programot április 26-án és 27-én tartják.

baross100.jpg

Baross utca 100.

A 100 éves házakról szóló programsorozat az adott évben centenáriumukat ünneplő épületeket mutatja be a látogatóknak. Én meg úgy gondoltam, megnézem, hogy itt nálunk, Józsefvárosban hány lakóház lesz idén száz éves, és kigyűjtöttem ezeket.

      • Auróra utca 39.
      • Baross utca 100.
      • Baross utca 120.
      • Bérkocsis utca 25/B
      • Futó utca 29/A
      • Mátyás tér 9.
      • Népszínház utca 20.
      • Práter utca 29/A
      • Práter utca 29/B
      • Teleki tér 3.
      • Teleki tér 5.
      • Teleki tér 10.
      • Víg utca 15.
      • Víg utca 18.
      • Víg utca 24.

(Déry Attila építészettörténész a kerület épületeiről írt monográfiája alapján ezt a 15 házat találtam. Ha valaki még tud ünneplendő épületről, szóljon.)

LaMa

A bejegyzés trackback címe:

https://mijozsefvarosunk.blog.hu/api/trackback/id/tr196036157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása